Ugrás a tartalomra

Az egyén a fontos, és nem a pártszimpátia

Ladóczki Gyula: Tartományi szinten még nem aknázták ki a nemzetközi együttműködésben rejlő lehetőségeket

Szabadkán a III-as számú választási körzetben a május 6-án a többségi elv szerint megtartott tartományi választásokon dr. Ladózcki Gyula, a Vajdasági Magyar Szövetség egyéni jelöltje a szavazatok 21,38 százalékával második helyen végzett. A VMSZ jelöltjével a választások most vasárnap megtartandó második fordulójával kapcsolatban beszélgettünk.

Behozhatónak tartja-e az ellenfele és az Ön eredménye közötti különbséget?

– Meg vagyok róla győződve, hogy a különbség, amely még két százaléknál is kevesebb, behozható. Az is elképzelhető, hogy a második körben az első fordulóhoz viszonyítva a polgárok másképpen szavaznak. Tehát ennek fényében nagyon pozitívan állok hozzá a második fordulóhoz.

Melyek azok a problémák választási kerületében, amelyek megoldásához tartományi parlamenti képviselőként hozzájárulna?

– Elsősorban az életkörülmények javításának érdekében szeretnék tevékenykedni a vajdasági képviselőházban. Az elmúlt időszakban igencsak elhanyagolták a szabadkai külvárosi helyi közösségeket. A városnak ezen régióiba érezhetően kevesebb pénzt fektettek be. Ehhez képest az elmúlt ciklusban mondjuk sokkal több pénzt fektettek a Harcosok sorakozója lakótelepbe és a belvárosba. Ezeken a tényeken mindenféleképpen változtatni kellene. A munkahelyteremtésben is látok némi lehetőséget. Véleményem szerint tartományi szinten még nem aknázták ki a nemzetközi együttműködésben rejlő lehetőségeket. Tudjuk, hogy Szerbia elnyerte az Európai Unió tagjelölti státusát, amely hatalmas lehetőségeket vonhatna maga után. Vajdaság Autonóm Tartománynak egy ideje már van irodája Brüsszelben, Szabadka azonban eddig még nem igazán látta hasznát ennek az irodának. A nemzetközi pályázatok minél intenzívebb kiaknázása által újabb munkahelyek nyílhatnának Szabadkán is, és az életkörülmények javítását elősegítő beruházások érkezhetnének a városba.

A választások első fordulójában Ön és a DP jelöltje után a Szerbiai Demokrata Párt, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Szerb Haladó Párt egyéni jelöltjei szerezték a legtöbb szavazatot. Ezeknek a pártoknak a szimpatizánsai közül kik lehetnek azok, akik a második fordulóban Önre adhatják le a voksukat?

– A többségi elv szerint megtartott tartományi választások második fordulójának az az érdekessége, hogy a polgárok nemcsak politikai pártok képviselőire szavaznak, hanem egyénekre is. Véleményem szerint a felsorolt pártok szimpatizánsai nem mindenféleképpen annak a politikai csoportosulásnak a jelöltjére adják le majd voksukat a második körben, amely párt szimpatizál az ő általuk támogatott párttal. Az emberek számára sokkal fontosabb a jelölt személye, mintsem az, hogy melyik párt színeiben indul valaki a választásokon. Első körben még talán szerepet játszhatott a pártszimpátia, második körben azonban már sokkal kevésbé lesz ez jellemző. A jelöltek egyéni programja, megfogalmazott célkitűzéseik, terveik döntő szerepet játszanak majd abban, hogy a szavazásra jogosult polgárok kit támogatnak. Fontos, hogy melyik jelölt mit és hogyan ajánl fel az adott választási körzetben élő polgároknak.

Magyar Szó

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen