Ugrás a tartalomra
2021.12.30 - 14:10

„Alapvető érdekünk a folyamatosság biztosítása”

„Alapvető érdekünk a folyamatosság biztosítása”

Az ember azt várta tavaly ilyenkor, hogy ha meglesz a védőoltás, akkor mindenki föl fogja venni. Sajnos ez nem így történt. Nagy felismerés volt, hogy az a fajta felvilágosultság, amit mi föltételeztünk magunkról, az messze nem köszönt vissza a számokban — összegezte a Hét Napnak adott évértékelő interjújában Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a 2022. évet sorsdöntőnek tartja, a csúcspontja a tavasszal lesz, amikor öt választás során kell meghozni azokat a döntéseket, amelyek előrevetítik a következő évek mozgásterét.

* Eseménydús volt az idei év, mintha be akartuk volna pótolni mindazt, ami tavaly kimaradt. Ön hogyan értékeli ezt az esztendőt?

— Elsősorban így, ahogy a kérdésben megfogalmazódott, hiszen az emberekben valószínű, hogy tudat alatt is volt egy belső kényszer, hogy azt a hosszú magányosságra ítéltetettséget valahogy bepótoljuk. Amikor a járványügyi számok és folyamatok lehetővé tették, akkor egészen dömping jellegű volt a különböző rendezvények száma. Az emberek örültek annak, hogy újra találkozni tudtak egymással, hogy visszatért az élet a normális menetbe, ugyanakkor pedig párhuzamosan mindezzel a vírus elleni védekezésnek a különböző fázisait kellett teljesíteni az egészségügyben, az oktatásban, a gazdaságban, a mindennapokban. Komplikált volt az életet megszervezni, komoly odafigyelést igényelt költségvetési, döntéshozatali, szervezési, de tervmegvalósítási szempontból is. Sokkal óvatosabbakká, körültekintőbbé váltunk, ez jellemezte a közösségi mindennapokat is.

* Az idei év a politikai eredményekben nem szűkölködött, ami a többi közt a gazdasági előrelépések vonatkozásában is megmutatkozott. Javarészt a mobilitás került leginkább előtérbe, megemlíthető a két vasúti fejlesztés, valamint a határátkelők kapacitásainak bővítése. Ez mekkora hozadékkal jár majd a vajdasági magyarok számára?

— A felsorolt fejlesztések egy része elsősorban a VMSZ hosszú, kitartó politizálásának az eredménye. Magyarország és Szerbia között most kilenc határátkelő van. Hat kishatárforgalmi és három teherforgalmi. A kilencből az elmúlt közel húsz évben öt megnyitásában voltam szerepvállaló, de ki más mozgatná ezt, ha nem mi, akik leginkább érintettek vagyunk. Az elsődleges prioritásunk mindig az volt, hogy ez a térség megszűnjön periféria lenni, hogy a centrum része legyen, vagyis ne a világ vége legyünk, hanem a világ része. Ebből a szempontból mindaz, amit itt felsoroltunk, infrastrukturális fejlesztés szempontjából csak eszköz és nem a legfőbb cél. Persze az a cél, hogy fölépüljön a gyorsvasút, hogy megújuljon a Szeged—Szabadka vasútvonal, hogy bővüljön a horgosi határátkelő, és a bácsbéregi határátkelőn legyen kamionforgalom. De ezek csupán eszközök a politikai cél megvalósítása szempontjából, és ennek az lesz a hozadéka, hogy ez a térség megszűnik határ mentinek lenni. A határ többé nem lesz hátráltató körülmény, a térség megnyílik, és vonzóvá válik, gazdasági és szociális vonatkozásban is. Azt várom, hogy elkezdenek ideköltözni azok az emberek, akik eredetileg nem itt éltek, nem innen származnak, Szeged környékéről például, vagy máshonnan, és onnantól kezdve lesz az itteni embereknek is vonzó ez a térség. Azt lehetett látni az elmúlt egy-másfél évben, hogy az elvándorlás visszább esett, ezt tapasztalom, ezt mondják az emberek. Megjegyzem, jó volna ezzel a dologgal kapcsolatban észnél lenni, ugyanis az van, hogy ha mi innen elmegyünk, akkor helyettünk mások jönnek ide.

* Ez történik Szabadkán is.

— Az az igazság, hogy azokon, akik itt vannak, számonkérni, hogy a lakosság összetétele miként alakul, minimum nem becsületes. Ez a térség egy fellendülés előtt álló, illetve a fellendülést már tapasztaló vidék. Tudom én, hogy ez nem olyan mértékű, ahogy az emberek szeretnék, de jó volna ezeket a dolgokat újra végiggondolni. Szerbiának a tőkevonzó ereje, az az ismérve, hogy unión kívüli ország, olyan politikai beágyazottsággal, viszonyrendszerrel, mint amivel rendelkezik, előnyt jelent. Ebben az előnyös helyzetben az a felkészültség, az a tudás, az a rátermettség, amit a vajdasági magyar emberek magukban hordanak, valorizálható lesz. A nyelvtudás, a szakmaismeret, a munkaszokások, a megbízhatóság fizetésre váltható lesz. Meggyőződésem, hogy a javuló életkörülményekkel jobb otthon élni, mint valahol máshol idegenként.

* A VMSZ huszonhét éves, ön tizennégy éve van a párt élén. Ez idő alatt miként változott a vajdasági magyarság helyzete?

— Pozitív értelemben változott, és egészen biztos, hogy ha a mostani helyzetet a volt elnökök elemeznék, akkor egyeznének ezzel a megállapítással. Nincs mit szégyellnünk. Egyrészről nemzetpolitikai vonatkozásban a mozgásszabadság kiteljesülésének a biztosítása megtörtént. Az volt az egyik fő mozgatórugó, hogy a vajdasági magyar ember világpolgár tudjon lenni, ha úgy akarja, utazhasson, munkát vállaljon, érvényesülni tudjon — ez megvalósult. Itt mi késre menő csatát folytatunk, élet-halálra küzdünk azért, hogy ahol csak igény van rá, ott magyar osztályt nyissunk két-három gyerekkel. Ugyanakkor ha a szülők úgy döntenek, hogy Németországban vagy Ausztriában vagy máshol folytatják az életet, akkor már harmadlagos kérdéssé válik, hogy a gyerek milyen iskolába jár. Ez az ő döntésük, és ebbe a politikának nem szabad belefolynia. Viszont a politikának foglalkoznia kell azzal, hogy versenyképessé tegye ezt a térséget, a szülőföldet. Az, amit az elmúlt tíz-tizenöt évben sikerült megcsinálnunk, ebbe az irányba mutat. Ez folyamatosságot jelent, ami alatt azt értem, hogy holnapután, fél év múlva vagy két év múlva én arra számítok, hogy ezek a pozitív vonzerők erősödnek. Ezért van értelme közélettel foglalkozni, és ezért van értelme kompromisszumokat keresni. A XXI. század a közös nevezők megtalálásának az ideje és világa. Ha konfliktusban lennénk, ha azt az utat járnánk, amit a pirinyó, de létező ellenzékünk folyamatosan mond, hogy menjünk szembe a szerbekkel, a haladókkal, akkor mi lenne? Milyen perspektíváról beszélnénk? Ezek olyan tapasztalatok, amik hosszú távon érvényesek, hogy ott lehet előre haladni, ahol a többséggel szót ért az ember, és ezt elsősorban nekünk sikerült itt véghezvinnünk. Ott, ahol ez nem sikerült, mint Ukrajnában vagy Szlovákiában, vagy akár az utolsó fél évet leszámítva Romániában, ott sokkal összetettebb, sokkal veszélyesebb, sokkal vállalhatatlanabb élethelyzet alakult ki. Arról nem beszélve, hogy végül is ez az ország akarva-akaratlanul, nem mi akartuk, de így alakult, a mi szülőföldünk.

* A jövő évi választások eredményei hogyan hathatnak ki a vajdasági magyarok jövőjére?

— Úgy tűnik, hogy a magyarországi és az itteni elnökválasztás, a parlamenti választás, illetve a belgrádi önkormányzati választás szinte egy időben lesz. Március végén, április elején lesz egy kéthetes időszak, amikor öt fontos döntést kell meghoznunk. Ez lesz a csúcspontja a következő évnek. Nemcsak azért, mert ez az öt véleménynyilvánítás önmagában egy eddig még soha nem látott, nem tapasztalt és nem teljesített feladat, hanem azért is, mert a döntések olyan fajsúlyúak, olyan következményekkel járók, amik ilyen jelentőssé predesztinálják a pillanatot. Ami azokban a napokban megtörténik, az azt követő négy-öt évnek a mozgásterét, az ambientumát határozza meg, akár a magyarországi parlamenti választást, akár az itteni parlamenti választást, akár a köztársasági elnökválasztást vesszük figyelembe. Egy alapvető érdekünk van, mégpedig a folyamatosság biztosítása. A VMSZ-nek, vagy ha úgy tetszik, a vajdasági magyar politikai érdekérvényesítő erő kondíciójának a megtartása, annak a viszonyrendszernek a fenntartása, amelyik akár a magyarországi kormánnyal, akár a szerb választópolgárok által legnagyobb legitimitással bíró itteni politikai erővel az elmúlt időszakban kialakult. Ennek a fenntartása volna számunkra fontos, úgyhogy ebben a viszonyrendszerben mi megpróbáljuk megőrizni azt a kondíciót, amit a tavalyi választások eredményeztek a számunkra. Nem lesz egyszerű feladat! Nem lesz összehasonlítható a tavalyi választással, de mivel elkezdtük a felkészüléseket, úgy látom, hogy az imént megfogalmazott alapvető célkitűzések nem megvalósíthatatlanok.

 

Szerző (Forrás)
Hét Nap, Kartali Róbert
Többi hír