Ugrás a tartalomra

A felnövekvő generáció hitével

Bácskertesen megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról
A felnövekvő generáció hitével

Lélekemelő közösségi élményben volt része annak, aki ott volt június 6-án a Szent Anna-templomban és annak kertjében emelt Turul-szobornál tartott központi megemlékezésen.

Az ünnepi misén ft. Kurin István, a helyi egyházközség papja hangsúlyozta a Szent Korona a magyarság egészére vonatkozó szimbolikus erejét, az összetartozás megélésének fontosságát.

A bácskertesi megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a tartományi képviselőház elnöke, az eseményt megtisztelte jelenlétével mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Kiss Tóth Erika, a VMMSZ alelnöke, továbbá dr. Úri Emese köztársasági parlamenti képviselő, Dubacz Éva tartományi képviselő, Pelt Ilona tartományi segédtitkár, dr. Goretić Vámoser Györgyi, a zombori VKT VMSZ frakciójának vezetője.

– Ünnepelve emlékezünk, de nem a 101 évvel ezelőtti eseményeket ünnepeljük, hanem megemlékezünk azokról, és azt ünnepeljük, hogy megóvott bennünket a Jóisten, az történt, hogy István király a halálakor a Szűzanyára, annak oltalmazására bízta a nemzetet. Azt gondolom, hogy mi, a nemzet részeként, a magunk részéről megtettünk és megteszünk mindent annak érdekében, hogy ezt a gondviselést megérdemeljük. Ezért van az, hogy nincs olyan június 4-ei rendezvénye a vajdasági magyar közösségnek, amelyik ne szentmisével kezdődne – hangsúlyozta Pásztor István.

Hiszek abban, hogy még tudunk maradni identitásunkban, hiszek abban, hogy egzisztenciálisan is meg tudunk erősödni. Azt látom, azt tapasztalom, amit a mai napon is tapasztalni lehetett. Ameddig az újabb és újabb felnövekvő nemzedék bizonyítani kívánja a nemzethez való tartozását, hozzájárulását ahhoz, hogy megmaradjunk, talpon maradjunk, ameddig van önbecsülésünk, ameddig másokat is becsülünk, elvárva másoktól, hogy ezt kapjuk vissza, ameddig partnerséget építünk, ameddig megpróbálunk egymással szót érteni és annak erőt és támogatást adni, ami összekötő bennünket, addig ennek a közösségnek van múltja, jelene és jövője is – hallottuk a VMSZ elnökétől.

A művelődési műsorban Csizmadia Anna többszörösen díjazott népdalénekes, Csernai Panna versmondó, a helyi Krajcárka népdalkör, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület néptánccsoportja lépett fel. Ezután a Turul-szobornál elhelyezte az emlékezés virágait Pásztor István, a VMSZ elnöke, a tartományi képviselőház elnöke, mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a VMSZ Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének képviselete, a testvértelepülés, Hercegszántó küldöttsége, a Kárpát-medencei magyar Iskolatalálkozó, a Dunatáj Egyesülés, a kupuszinai Petőfi Sándor ME, a helyi közösség, a helyi és a doroszlói Önkéntes Tűzoltó Testület, a József Attila Általános Iskola, a Szent Anna Egyházközség, a Szent György Lovagrend, a gombosi Arany János MME, a Kuckó Gyermeksarok képviselete.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, LMT
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét