You are here

Tücsök és a hangya

retek.jpgA tavaszt idéző napfény gyógyírként hat emberre, természetre. Nem egészen így van ez a kiskertekben. A hideg jeges, havas időszak után, amikor a föld már telítődött vízzel, felvetődik a kérdés: Vajon érdemes-e zöldségféléket termeszteni, saját kiskertet kialakítani?

A kertművelés szorosan hozzátartozik már évszázadok óta a magyar társadalom, különösképpen a vidék lakosság életmódjához. Az otthont teremtő, rendezett gazdálkodásban gondolkodásnak irodalmi vonatkozásai is vannak.

Híres emberek, tekintélyes uraságok, úrhölgyek töltötték szabad idejüket a kertjükben.


Lorántffy Zsuzsanna például a gyermek Rákóczi Ferencet a sárospataki várkertben tanította meg arra, hogy a növényeket, ápolni, locsolni és szeretni kell.

Arra nevelte, hogy a kertben benne van a költészet, filozófia.

A paraszti, vagy ahogyan régiesen nevezték, a póri házak udvartarásához hozzátartozott a díszkert és az úgynevezett haszonkert. Itt termelték meg a konyhára való zöldségféléket, gyümölcsöket, és a szőlőskertek is a háztáji gazdálkodás részét képezték. Voltak őshonos növények és meghonosítottak.

Az urbanizációval nagy fellendülés indult be a falvak gazdálkodásában. A lakosság egy része városba költözködött. Itt iparban dolgozva fogyasztójává vált a falun megtermelt javaknak. Piacról táplálkoztak. A szűkös bérházak azonban ellentmondtak természetes életvitelüknek, így többen ún. kistelkeket vásároltak, itt előbb szerszámoskamrát építettek, majd hétvégi házak, nyaralók építésével, kiköltöztek pihenni a nagyvárosokból. Gyümölcsöt, zöldséget termeltek, díszkerttel tették kellemesebbé a környezetüket.

Globalizálódó világunkban ma sokan a paraszti népiesség ellen foglalnak állást. A hagyományokat, a falut, a provincializmus védőbástyájaként kezelik. Ugyanakkor sikkesnek tartják a globalizációval érkezett „modern” kultúrát, mely olykor arra szolgál, hogy minél kaotikusabbá tegye a közösséget. A vidék emberének szemszögéből, a józan paraszti logikával összeegyeztethetetlenek egyes minisztériumi-, befektetői-, pénzügyi-, a privatizációs döntések. Közismertek, a „addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér”, vagy a „fogához veri a garast” szólások. Ebben az értékrendben nem „divat” télirevalót betermelni, leparasztozzák azokat, akik nem ebbe a világban élik bele magukat. Nagy szupermarketekben illik, szép kerek, piros, tetszetős árut vásárolni. Divatossá vált a sznob életmód. Ami aggasztó még a tehetősebb falusiak is ezt majmolják. Azok, akiknek kertjük van. Azonban a globális pénzügyi válság talán lassan, de biztosan ráébreszti a vidéki embert arra, hogy saját fogyasztását a kiskertben megtermelt javakkal igyekezze kielégíteni. Anyagilag, ha pár dináros megtakarításnak is tűnne, a „sok kicsi sokra megy” alapon zsebünkben marad a pénz.

Manapság a nincstelenség, a szegénység elérte a falusi embert is. Mind gyakoribbak a lopások. A tücsök és a hangya története örökérvényű. Ismerősöm azt mondta, a falujában naplopással foglalkozók kényszerülnek télidején más éléskamrájából táplálkozni. Azonban kapát nem is láttak még életükben. Csavarognak naphosszakat, kinn tanyáznak az utcán, télen pedig megéheznek, fáznak,... Át kell gondolnunk a családi gazdálkodást, főképp ilyenkor tavasszal érdemes utánaszámolni. Rekreáció a kertészkedés. Aztán, amikor eljön a tél, anyagi haszonnal is jár, mert lesz mihez hozzányúlni. A kamra a tartalék szimbóluma. Komoly társadalmi jelenségről van szó, amikor egyesek nem hagyhatják el a házukat, mert a kirablás veszélye fenyegeti őket.

Nemrég Pásztor Bálint, parlamenti képviselőnk kifejtette, hogy a párt elsősorban azért szorgalmazza a kis értékű lopások felső határának csökkentését, hogy sikerüljön visszaszorítani az utóbbi években egyre gyakoribbá váló lopásokat, és hogy ezáltal jobbá váljon a közbiztonság. Reménykedjünk sikerül is.

Tavasz közeledtével mindenki gondolja át és dolgozzon hangya módon, mert hamar eljön a tél s ekkor nehogy tücsökként mások éléskamrájára szoruljon.