You are here

Idén iskoláskor előtti intézmények is részt vehetnek majd a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság programokra vonatkozó pályázatain.

Nyilas Mihály tartományi oktatási titkár mai sajtótájékoztatóján elmondta, a titkárság költségvetése ugyanakkora mint a tavalyi. Hozzátette, számos fejlesztés valósulhat meg idén is. A tartományi oktatási titkárság Közelebb az iskolapadhoz elnevezésű programja meghozta a várt eredményt, a titkárság közvetlenül értesülhetett a legégetőbb problémákról a Vajdaság területén működő oktatási intézményekben - mondta Nyilas Mihály.

A tartományi oktatási titkár kiemelte: „Sok információhoz jutottunk így a terepen, újakhoz is, és látjuk, hogy a felújítási munkálatok a legfontosabbak, láttuk azt, hogy sok esetben a vagyonjogi viszonyok sincsenek rendezve az épületeket illetően, sok esetben káderhiány van, a bérezés gondjaival is megismertettek bennünket még részletesebben, és valóban ez az akció igazolta magát, hogy szükséges volt.”A nemzeti közösségek támogatására 2019-ben 316 millió dinárt szánnak a tartományi titkárság költségvetéséből, ebből 60 millió dinárt kapnak a nemzeti tanácsok.

Nyilas Mihály aláhúzta: „Én azt hiszem, hogy itt a Magyar Nemzeti Tanács fogja újfent a legnagyobb összeget kapni, hiszen azok a mércék alapján, amelyeket alkalmazunk évek óta, a legnagyobb létszámú kisebbség, nemzeti közösség és a legszervezettebb közösség kell, hogy a legnagyobb összeget kapja.”

Az iskoláskor előtti intézmények az elmúlt időszakban csak az épületfelújításra pályázhattak, a 2019-es költségvetésbe viszont már beépítették, hogy ezek az intézmények más kiírásokon is részt vehessenek, ezzel pedig jelentős támogatásokhoz juthatnak, amelyeknek köszönhetően tevékenységük szerteágazóbb lehet.

 

Autor: 
Pannon RTV