Skip to main content

Fontosak vagyunk egymásnak

Fontosak vagyunk egymásnak

Topolyán ülésezett a Magyar Országgyűlés Ifjúsági Albizottsága

Szombaton Topolyán, a képviselő-testület nagytermében tartotta kihelyezett ülését a Magyar Országgyűlés Ifjúsági Albizottsága. Fazekas Róbert, a topolyai kkt elnöke köszöntötte a magas rangú magyarországi és tartományi vendégeket, hangsúlyozva, hogy a legutóbbi szerbiai népszámlálás adatait ismerve, mindenképpen foglalkozni kell az ifjúsággal, s ezen belül a vajdasági magyar fiatalok helyzetével. Az ülést, melyen a vajdasági magyar ifjúsági szervezetek mutatkoztak be Kapus Krisztián, a Magyar Országgyűlés Ifjúsági Albizottságának elnöke vezette.

A készülőben lévő ifjúsági stratégia első hivatalos bemutatóját Saláta Zoltán, a MNT ifjúsági bizottságának elnöke tartotta meg, majd Ricz Emese, a VMSZ Ifjúsági Fórumának elnöke ismertette a szervezetük tevékenységét. Elhangzott, hogy a Fórum 2006-ban alakult, jelenleg mintegy 1400 tagja, 15 körzeti szervezete van, munkáját 9 tagú elnökség irányítja. Ifj. Juhász Bálint és Sándor István a sikeres kishegyesi példát felmutatva az ifjúsági irodák gyakorlati szerepéről, feladatairól tartottak előadást, Jakus Lídia, a Vajdasági ifjúsági Fórum (VIFO), Sóti Attila a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VAMADISZ) tevékenységét, tapasztalatait összegezte, Mór Gábor pedig a Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ munkájáról számolt be.

A két és fél órás ülésen a többi között jelen volt Gara Katalin, a Szabadkai Főkonzulátus konzulja, Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Ifjúsági Főosztályának vezetője, Egeresi Sándor, a vajdasági parlament elnöke, Fremond Árpád parlamenti képviselő, és Csíkos János tartományi sportügyi és ifjúsági titkárhelyettes is.

– A választások után, az új ciklusban úgy döntöttünk, hogy szeretnénk a határon túli magyar ifjúságpolitikával többet foglalkozni, így tavaly Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön jártunk, idén pedig Vajdaságban, Topolyán kihelyezett ülést tartott a Magyar Országgyűlés Ifjúsági Albizottsága. Azt hiszem, nagyon fontos, hogy a magyar, az anyaországi, illetve a határon túli, vajdasági magyar ifjúságpolitikában jól látható, hogy az ifjúsági feladataink ugyanazok. A magyar fiatal az mindig számít a magyar kormánynak, és azt hiszem, hogy egymástól is tanulhatunk, sőt tanulnunk kell, hiszen nagyon jó kezdeményezések vannak bármelyik részen. Ez egy konzultációs lehetőség is, azokat a hidakat, amelyek már létrejöttek megerősíteni, vagy új hidakat építeni, hogy tovább erősödjön a határon átnyúló magyar ifjúságpolitika munkája – nyilatkozta az ülést követően Kapus Krisztián, a Magyar Országgyűlés Ifjúsági Albizottságának elnöke.

Magyar Szó

Ostale vesti