Skip to main content

Magyarkanizsa: Környezetbarát védjegyet kapott a Tondach cserép

Magyarkanizsa: Környezetbarát védjegyet kapott a Tondach cserép

A magyarkanizsai Tondach Potisje Részvénytársaság második alkalommal érdemelte ki az öko címke használatának jogát, erről a ma délelőtti sajtótájékoztatón számoltak be a gyár vezetői és az önkormányzat képviselői.

Jenei István vezérigazgató, Körmöci Pál technikai igazgató valamint Pajić Ilona termelésvezető és Bálint József a minőség-ellenőrzési részleg vezetője, az önkormányzat képviseletében pedig Nyilas Mihály polgármester és Halász Mónika környezetvédelemmel megbízott tanácstag vett részt a sajtótájékoztatón.

Az öko jel használatát elsőként Szerbiában 2010-ben kapta meg a Tondach magyarkanizsai gyáregysége, és most novemberben az Energetikai, Fejlesztési és Környezetvédelmi minisztérium határozata alapján az építőipari cég két termékcsoportja, a húzott és a préselt technológiával gyártott cserép ismét kiérdemelte újabb három évre az öko jelet.

A közösségi öko cìmke használatának jogára azok a cégek jogosultak, akik Szerbiában állítják elő a termékeiket, az építési anyagok teljes életciklusa (bányászat, előállítás, használat, bontás) során előforduló környezetterhelést és károsanyag-kibocsátási követelmények közül legalább egy feltételnek eleget tesznek.

A Potisjeban a gyártási folyamatok valamint a végtermékek több, előírásnak is megfelelnek. A gyár területén a környezet megóvásának jelentős momentum a bányatavak rekultivációja, valamint ezeknek a területeknek a fásítása.

Környezetvédelmi szempontból ugyancsak jelentős, hogy a gyártási folyamatokban ivóvizet minimális mértékben mindössze tizenegy százalékban használnak, felhasználják a megtisztított szennyvizet is visszaszármaztatva a termékbe.

Mind a nyerstermék, mind pedig a késztermékek valamint a gyártási folyamatok során keletkező gázok, szennyvizek ellenőrzése folyamatosan történik az üzemekben, a minőség-ellenőrzéssel foglalkozó laboratóriumban, valamint a törvényes előírásokkal összhangban az akkreditált cégek, intézmények is végzik a kivizsgálásokat.

Az öko címke eléréséért egyre magasabb követelményeknek kell megfelelni, ezért a Potisje Tondach gyárban is állandó jelleggel a környezettudatos élet, a környezettudatos gazdálkodásra kell törekedni – hangzott el egyebek mellet a sajtótájékoztatón.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, Major Ibolya
Ostale vesti