Ugrás a tartalomra

Költhetővé válik a tévesen átutalt pénz

Pásztor István: Hosszú ideje először sikerül lenullázni a nagyberuházási alap tartozásait

A Tartományi Nagyberuházási Alap Igazgatói Bizottságának tegnapi ülésén megszületett döntések, illetve a tartományi kormány csütörtöki telefonos ülésének megerősítő határozata alapján mától elérhetővé válik az az 1,75 milliárd dinár, amelyet a szerb kormány nagyjából egy hónappal ezelőtt utalt át a tartománynak a nagyberuházási alap számára – közölte lapunkkal Pásztor István, az IB és a vajdasági kormány alelnöke.

Emlékeztetésképpen, a szerb kormány február végén téves számlára irányította a szóban forgó összeget, ezért az alap abból nem rendezhette tartozásait a projektumait kivitelező vállalatok irányába.

– Eddig a pontig úgy sikerült eljutnunk, hogy az IB elnökétől követeltem egy ülés összehívását, amelyen sikerülhet eljutni a megoldásig. Tarthatatlan volt, hogy a pénz ott van a nagyberuházási alap számláján, az alapnak tartozásai vannak, a kivitelezőknek létfontosságú a pénz, mi viszont nem tudunk fizetni. A megoldás egyszerű: a pénzt egyszerűen a megfelelő számlára utalják a téves számláról, amelyről egyébként a nagyberuházási alap folyó költségeit kell fedezni. Erre az egyszerű megoldásra kellett egy hónapot várni. Elérhetővé válik az 1,75 milliárd dinár, valamint ehhez még hozzájön az a mintegy 400 millió dinár, amit a Žeželj-hídra tartalékolt a nagyberuházási alap és amelyet szintén az IB-ülésen szabadítottunk fel. Úgyhogy mintegy 2,1 milliárd dinár áll a rendelkezésünkre. A nagyberuházási alap jelenlegi adóssága nagyjából kétmilliárd dinár – részletezte Pásztor, hozzátéve, hogy ma kezdődnek el a szerződéskötések, amelyek alapján azonnal megkezdődhet a tartozások kifizetése.

Pásztor a beszélgetés folyamán megjegyezte, hogy ha kifizetik a kétmilliárd dináros tartozást, akkor hosszú ideje most először fog nullán állni a nagyberuházási alap tartozása. Kérdésünkre, hogy az adósságok tisztázásának van-e bármi köze a közelgő választásokhoz, Pásztor közölte, hogy az utóbbi másfél-két évben egyszer sem sikerült lenullázni az adósságokat.

– Egyébként az említett időszakban nem is hoztunk döntéseket újabb beruházások elindításáról, mivel a már jóváhagyott projektumok kivitelezőit sem tudtuk kifizetni. Az, hogy a tartozások lenullázása egybeesik a választások évével, annak szerintem senkit sem kell meglepnie. Egyszerűen így működik az élet mindenhol. Számomra az volt a legfontosabb, hogy felhasználhassuk a pénzt, amely egy hónapja állt a számlánkon – részletezte Pásztor.

A Pénzügyminisztérium a tartományi kormány képviselőivel folytatott év eleji beszélgetések után megígérte, hogy a szerb kormány március elején 4 milliárd dinárt utal át a vajdasági kormánynak a nagyberuházási alap számára. Ebből 1,75 milliárd megérkezett a tartományba, 2,25 milliárd dinár viszont még a levegőben lóg. Ehhez kapcsolódóan Pásztor közölte, hogy a beígért 4 milliárd dinárból fennmaradó összeget várják, bár nem tudta megmondani, hogy a szerb kormány mikor utalja ezt át.

– Eddig nem erőltettük a fennmaradó összeg kifizetését, először az 1,75 milliárd dinár kérdését szerettük volna megoldani. Következő lépésként azonban a fennmaradó rész átutalásának érdekében tesszük meg a szükséges lépéseket. Ha megkapjuk a pénzt, akkor a megkezdett projektumokat folytatnánk vagy fejeznénk be. Újdonságokat ezzel kapcsolatban nem tudok mondani: elsősorban az Európa Kollégiumról, a szabadkai Diákotthonról és Népszínház épületéről van szó, de számos infrastrukturális-fejlesztési projektum is folyamatban van. Csütörtökön mondjuk Magyarcsernyén jártam, ott nagyjából 10 milliárd dinárra van szükség ahhoz, hogy több mint három év kínlódás után sikerüljön befejezni a vízvezeték-hálózatot. Életszerű projektumok várnak befejezésre, immár másfél-két éve. Eddig nem volt keret, az utóbbi egy hónapban pedig nem használhattuk fel a meglévő pénzt – összegezte Pásztor, majd kérdésünkre, hogy az Európa Kollégium befejezéséig mennyi pénzre van még szükség, elmondta, hogy nagyjából 300 millió dinárra. A tartományi kormány alelnöke szerint ez az összeg hamarosan meglesz, és ősszel már egészen biztosan beköltözhetnek a diákok.

Magyar Szó

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen