A Monteverdi Birkózó Kör
2012. június 25., hétfő
Ma olvastam el a vasárnapi újságot. És emiatt aztán egész nap ez jár a fejemben, a Monteverdi Birkózókör. Mellette (a fejemben) Lábass fotói. Volt idő, amikor Lábass Endre alapvető hivatkozási alap volt Vajdaságban. Aztán valahogy kikopott alóla a jelentés, amit mások aggatták rá. De ez nem változtat szövegei és fotói remek voltán. Talán jót is tett neki, hogy kicsit alábbhagyott a parádé. Nem tudom. A Monteverdi Birkózókör nekem óriási élményem volt, amikor megértettem, mivégre is működik, alakul, finomodik az, amit színháznak nevezünk. Előadásnak. Üzenetnek. Régen volt, a múlt század nyolcvanas éveinek a végén. Nem kétszer lefőzött kávé volt a Monteverdi Birkózókör, hanem olyan fekete, amilyenről az utóbbi évtized egyik legmeghatározóbb regényében olvashattunk. Azok voltak ám a presszók és feketék.
Ebből a mondatból következne az, hogy van viszont olyan kör, mely kétszer lefőzött. Ezt nem állítom. Viszont volt a vasárnapi újságban egy mondat, amitől mindez, amiről föntebb írtam, fölbolydult bennem, lángra kapott: ,,A Napló összes hibáival és erényeivel együtt is egy (egyetlenegy!) kornak a lenyomata volt, a vajdasági magyar nemzeti közösség legnehezebb éveinek egyik legszókimondóbb krónikása. És kimúlt a maga idejében, a miloševići rezsim bukását, az ezredfordulót már nem élte meg. A lap utolsó főszerkesztője pedig követte lapját a sírba.” – áll a Snooker című szövegben, amit én hétfőn reggel gyanútlanul elolvastam.
Gyanútlanul, báván, első kávém mellett ütött szájon igazságával, akár egy dubrovniki kő, ez a mondat.
Rosszul tud esni, ha az ember olyan szövegbe keveredik, ezáltal környezetbe, melyből kimaradna szívest. És nem jutna eszébe, nem jutna eszembe, miképpen végezte az említett főszerkesztő. A magánynak micsoda mélységében és mégis barátokkal maga körül. Közegellenállókkal. Riportpályázat-kiírókkal. Mozgatókkal.
Kimaradtam volna, mert rúgnak így is eleget. Dehát a szöveg, ha már elolvastam, kötelez, észbe hoz oly sok mindent: Monteverdi Birkózó Kör, üzenet, közegellenállás, bátorság, háború, diktatúra, vér. Nem élte meg. Kemény szavak. Feketék.
2012. június 26., kedd
Ami viszont mindebből megmaradt, a szavakból, a közegellenállásból, azt tisztelni kell és támogatni. A Magyar Nemzeti Tanácsnak is. Több mint egy, majdnem másfél évtized után. Nem kell keresni, keresgélni. Ott van a helyén. Emléknapnak hívják.
2012. június 27., szerda
Mégis lesz általános magyar tagozat a Svetozar Marković Gimnáziumban. Megérdemlik a gyerekek, a szülők, a tanárok, a város. Jó hírét viszik majd.
2012. június 28., csütörtök
Ezen a héten új bemutatót tartott a Népkör a Népszínház magyar társulatával. A Népkörnek másfél évszázad után meg kell adni a lehetőséget, hogy mindaz lehessen, amiből született, amire készült: Függetlenségi kör, Magyar Olvasókör. Komoly kihívás. Komoly birkózás.
Ezen a héten a szabadkai Népszínház századszor játszotta a bakterházat. 2002-ben volt a bemutató, nem emlékeztem, hogy ennyire régen. Csak a finoman szálló porra, ami mindig bevonja a színpadot, mindig és mindenütt, ahol valami izgalmas történik. Ez a por a művészet Nelson-fogása, amitől eláll a lélegzet, képtelenné válik a mozdulat: nem elkopni. Nem elkoptatni.
Lovas Ildikó
