You are here

Jó érzés volt vajdasági magyarnak lenni

''Olyan célokért szállunk síkra, amelyek egy normális, élhetőbb társadalom irányába vihetik ezt az országot”

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke értékelte a mögöttünk álló esztendőt. Beszélt a tornyosuló nehézségekről, a nemzetpolitikai eredményekről, az ország helyzetéről, a kihívásokról és a célokról.

Ez az év sok mindenben különbözött az előzőektől, de egy dologban mégis hasonlított, mégpedig abban, hogy az embernek folyamatosan az az érzése: mintha ez az év hosszabb lett volna a szokásosnál. Mivel annyi minden történt és annyi minden nem történt, temérdek gond és baj volt és nagyon kevés előrehaladás. Hiszen nagyon sokat kellett tenni azért a minimális előremozdulásért, amit egyáltalán sikerült felmutatni. Az ember azt érzi, hogy borzalmasan hosszú volt ez az esztendő és a nehézségek nemcsak a politika vonatkozásában kerültek felszínre, hanem valószínűleg mindenki a magánéletében is tapasztalhatta a problémákat. Naponta számos magánemberrel beszélgetek és találkozok, s elmondhatom, hogy a nehézségek mindenki hétköznapjait befolyásolják. Soha annyit nem kellett dolgoznunk olyan kevés eredményért, mint amit az idei évben sikerült elérnünk. Sajnos a mi társadalmunk szociális helyzete több oknál fogva nem javult. Ez egyrészt az ismert nemzetközi helyzetnek, gazdasági válságnak a következménye, másrészt viszont azé az állapoté, amely Szerbiában uralkodik az elmúlt évtizedek következményeként. Borzalmasan fájdalmas az embernek látni azt, hogy noha az emberek sokat dolgoznak, a mi gyerekeink még mindég pár száz dináros tornacipőben járnak. De nem azért, mert a szüleik nem törődnek velük, hanem azért, mert csak ezt tudják előteremteni nekik. Ezt nem siránkozásként mondom, hanem mindazoknak szeretném felhívni a figyelmét, akik velem együtt a közélettel foglalkoznak. Ezzel szembesülnünk kell, és nem szabad elfelejtenünk. Nagyon fontos azt is elmondanom, hogy az ember hol látja ezeket a gyerekeket, például augusztus 20-án a Szent Teréz-templomban, vagy Palicson, március 15-én különböző rendezvényeken, vagy éppen október 23-án. Tehát attól függetlenül, hogy milyen szociális helyzetben, milyen szociális gondokkal küszködve éljük a mindennapjainkat, 2011-ben mégis jó érzés volt vajdasági magyarnak lenni. Mondhatja valaki erre, hogy ez túlzás, mellébeszélés, dicsekvés vagy hogy ez a valóságtól elrugaszkodott gondolat, de én ezt valóban így gondolom. Hiszen a mindennapjaink egyrészt arról is szólnak, hogy hogyan éljük meg önmagunkat. Az a negyvenezer ember, aki például kérte a magyar állampolgárságot, azt gondolom, hogy arról tanúskodik, hogy lehet rendkívül nehéz az év, de az emberek hite, tartása és büszkesége nem roppant össze. Ehhez még hozzá lehet venni a 2011-es év nemzetpolitikai hozadékait, Magyarország új alkotmányát, a szavazati jogra feljogosító törvényt, a MÁÉRT újraindítását, a nemzetpolitikai stratégia elfogadott alapdokumentumát, a beindult támogatási rendszert a Bethlen alapítványon keresztül. Ezek mind olyan dolgok, amelyek nemzetpolitikailag pozitívan jellemezték az idei évet, és nem szabad elfelejteni azt sem, hogy függetlenül Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetétől, azokat a támogatásokat amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök úr megígért, az utolsó fillérig megkaptuk. Ennek köszönhetően tudtuk elindítani az ösztöndíjprogramot, a beiskolázási programot, előmozdítani a szabadkai diákotthon építésének ügyét, és reményeim szerint majd 2012-ben befejezni az Európa Kollégiumot. Fontos kiemelni a Magyar Nemzeti Tanács munkáját is, melynek köszönhetően megszületett a régóta várt oktatási, média vagy kulturális stratégia. Mindezeket a dolgokat nem szabadna lebecsülni. Sajnos azonban a 2011-es évnek másfajta tapasztalatai is vannak, különösképpen az utóbbi fél évre vonatkozóan. Hiszen Mladić vagy Hadžić letartóztatásával és kiszolgáltatásával tapinthatóvá vált az Európai Unió közelsége, vagy hihetővé vált, hogy megtörténik egy várva várt fordulat a szerb belpolitikában. Kijózanodik a szerb politika és átlépi saját árnyékát és ezáltal önmaga, az ország, azon belül pedig a mi számunkra is új perspektívákat nyit. Ez az adott pillanatban reálisnak tűnő forgatókönyv pillanatok alatt szertefoszlott. A vagyon-visszaszármaztatási törvényben kimondott kollektív bűnösség szintén hasonló negatív érzetet keltett, főként az, hogy azok sütötték ránk ezt a bélyeget, akiket korábban partnernek tekintettünk. És az talán még fájdalmasabb, hogy most még azt is megpróbálják elterjeszteni, hogy mi nem tudtuk vagy tudjuk értelmezni a szöveget, ezáltal amiről mi beszélünk, az nem is igaz. Közben elfogadtak egy olyan kiigazítást, illetve törvényt, amelyik azt, amiről azt állítják, hogy nem igaz, helyre rakja. Szóval jó volna kijózanodni mindazoknak, akik azt gondolták, hogy az ilyen partnerekkel lehetséges a vajdasági magyarság felemelkedése, vagy sorsának, helyzetének javítása. Szintén nagy csalódás mindannyiunk számára ez a december 9-i történet. Efölött nem lehet szó nélkül elmenni, hiszen a Koszovó-ügy ilyen formájú olvasata nem szerb-albán és szerb-szerb ügy, hanem a mi ügyünk is. Azért mert ezen ügy olvasata befolyásolja a mi jelenünket és jövőnket. Ez határozza meg tulajdonképpen azt, hogy a gyermekeinknek mikor tudunk új ruhát és tornacipőt venni, illetve mikor kapjuk meg a becsületesen elvégzett munkáért az emberhez méltó keresetet. Úgy tűnik tehát, hogy a szerb belpolitika képtelen szembesülni a realitásokkal, és ennek a helyzetnek vagyunk mi is a túszai. Nekünk az előrehaladást kell a továbbiakban is támogatnunk, előre kell tekintenünk. Készülnünk kell a 2012-es választásokra és az azzal párhuzamosan esedékes márciusi újabb Uniós lehetőségre. Én bizakodó vagyok, a VMSZ eddig is becsületesen dolgozott minden szinten, olyan értékeket képviselünk és olyan célokért szállunk síkra, amelyek egy normális élhetőbb társadalom irányába vihetik ezt az országot.

Hét Nap

Szerző: