You are here

Nehéz kitalálni az erdőből

Pásztor István: A Koszovó is, EU is politikát nem Don Quijote-harcnak látom, hanem őrült, önpusztító fanatizmusnak

Több nappal az Európa Tanács ülése után még mindig nem csendesedett el a szerbiai politikai színtér. Egymást követik az értékelések, a vádaskodások, a találgatások azzal kapcsolatban, hogy márciusban vajon nagyobb esélye lesz-e az országnak az EU-tagjelöltségére. Erről a témáról, valamint a kapcsolódó részletekről és a következő választásokról Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével beszélgettünk.

A napokban a szerb állam vezetői közül többen is közölték, hogy továbbra is kitartanak az EU is, Koszovó is politika mellett. Ennek függvényében mekkora az esély arra, hogy márciusban az ország elnyeri a tagjelöltséget?

– A december 9. óta folyamatosan elhangzó kijelentések azt bizonyítják, hogy a ködevés Szerbiában sohasem ér véget. Szerbiában szerintem nincsen olyan épeszű ember, aki hisz a Koszovó is, EU is mondat valóságtartalmában. Önmagárt beszél, hogy a szerb belpolitika, élen az államfővel, képtelen szembe nézni a valósággal és nincsen bátorsága ezzel szembesíteni a társadalmat. Folyamatos hazudozás zajlik. Lehetne szebben is fogalmazni, de ahogyan azt Kádár elvtárs mondta: „Ha krumplileves, akkor legyen krumplileves.” Ki kell mondani, hogy itt versengés történik a hazudozásban. Az államelnök és a többi illetékes folyamatosan újabb teljesítendő feltételekről hazudozik. Az igazság az, hogy a szerb kormány másfél évvel ezelőtt elfogadott egy döntést, amely alapján világossá váltak a tagjelöltség érdekében megteendő lépések. Sok mindent megtettek, viszont vannak dolgok, amelyeket nem. Amíg ez így marad, addig nincsen tagjelöltség. Nem mások által ránk erőszakolt feltételekről van szó, hanem olyanokról, amelyeket a szerb állam előzetes egyeztetések után vállalt magára. A tagjelöltségből akkor lesz valami, amikor a szerb államvezetés megeszi az összes ködöt, vagy úgy dönt, hogy többé nem eszik ködöt.

Van kilátás arra, hogy ez a ködevés a közeljövőben véget ér?

– Nem sok esélyt látok rá. A szerb belpolitika évek óta egyre beljebb megy az erdőbe anélkül, hogy bárki is kényszerítené erre. Mostanra olyan mélyen vannak az erdőben, hogy nem találják a kivezető utat. Nem hiszem, hogy a választásokat megelőző pár hónapban, a realitásokkal szembesülve, bárki is visszafordulna és elkezdené keresni az ösvényt. Az EU 27 tagállamából 22 elismerte Koszovó függetlenségét és államiságát. Valóban van olyan normális eszű ember Szerbiában, aki azt gondolja, hogy ez a 22 állam most azt mondja: „Bocsánat, mi nem gondoltuk komolyan.”? Irracionális erre számítani. A Koszovó is, EU is elképzelés arra hasonlít, mintha valaki esküt tenne, hogy este úgy vesz fürdőt, hogy közben nem válik vizessé.

A Magyar Szónak több politikai elemző is azt nyilatkozta, hogy még a szerb nemzetiségű polgárok legtöbbjét sem érdekli már Koszovó, csupán jobb, kiszámíthatóbb életet szeretnének. Induljunk ki abból, hogy ez így van: Ön szerint mégis mi motiválhatja a szerb államvezetést erre a görcsös ragaszkodásra Koszovóhoz?

– Ezt nem tudom megmagyarázni, nem vagyok képes racionális érveket felsorakoztatni. A nem magyar és nem vajdasági emberekkel való beszélgetésekből én is azt szűrtem le, hogy a szerb közvélemény szemében ez a történet már nagyon régen a helyére került. Persze van egy jelentéktelen réteg, amely megpróbálja ezt a témát felmelegíteni, de ők elenyésző számúak. A probléma akkor kezdődött, amikor három és fél évvel ezelőtt a szerb kormány elfogadta a Koszovó is, EU is alapra épített programját. Nincsen erő, tartás arra, hogy valaki kiálljon és elismerje: „Emberek, mi megpróbáltuk a lehetetlent, mindent megmozgattunk, de nem tudjuk megváltoztatni a sokkal mielőttünk befejeződött történetet.” Senki sem képes arra, hogy a 7 millió szerbiai polgár és a 100 ezer koszovói szerb érdekeire, a térség stabilitására és fejlődésére hivatkozva nyilvánosan elismerje a valóságot és ugyanerre kérje a szerbiai embereket is. Ez lenne számomra az államférfiúi, egyenes hozzáállás, amely egybeesik a szerb társadalom túlnyomó többségének véleményével. Az, hogy ehhez hiányzik a bátorság, országos tragédiát eredményez.

Egyértelműnek tűnik, hogy a jelenlegi államvezetés már nem szakít ezzel a Don Quijote-jellegű politikával. Ha a jelenlegi kínálat függvényében a választásokat követően egy teljesen új vezetés kerülne az ország élére, mekkora esélyt lát a jelenlegi politikával való szakításra?

– Én ezt nem Don Quijote-harcnak látom, hanem őrült, önpusztító fanatizmusnak. A Don Quijote-harcban van egy adag szimpátia, ebben viszont csak az őrültséget fedezem fel. Az pedig, hogy mekkora eséllyel szakítana az eddigi politikával egy teljesen új összetételű kormány, nehéz megfogalmazni. Ugyanaz a politikai mezőny fog kormányozni, amelyik ma is alkotója a politikai életnek. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ugyanaz a párt kerül hatalomra, de gyakorlatilag újabb politikai erők nem fognak megjelenni. Talán az a reménysugár, hogy a választások után az eredmények tükrében talán nyugodtabban lehet egy új kormányprogramot megfogalmazni, lépéseket tenni, mert nem szorítja tovább a pártpolitikát a teljesítés kényszere. Számomra ez a kérdés nem elsősorban az uniós tagjelöltség szempontjából fontos, hanem azért, mert így nem lehet normális országot építeni.

A történtekre való tekintettel az ellenzék a választások azonnali kiírását követeli. Ön szerint mikor történik ez meg, vagy mikor kellene megtörténnie?

– Attól kezdve, hogy a választások befejeződnek, az ellenzéknek az a dolga, hogy a választások kiírását követelje. Tehát semmi különös nincsen abban, hogy ezt teszi most is. Pillanatnyilag több forgatókönyv van arra vonatkozólag, hogy mikor lesznek a választások. Azok, akiknek megvan a politikai súlyuk a választásokról szóló döntés aláírására, vagyis a Demokrata Párt, folyamatosan a májusi választásokat emlegetik. Számomra az az alapvető kérdés, hogy mi fog történni a mindennapokban. Ha az ország működőképes lesz, túl tud lépni saját árnyékán, megteszi azokat a lépéseket, amelyek márciusban esélyt teremtenek a tagjelölti státus megszerzéséhez, és sikerül elfogadni a jövő évi költségvetést, akkor nem kellene korábban kiírni a választásokat. Ha mindez nem következik be és eluralkodik az agónia, akkor minél előbb ki kellene írni a választásokat. Túlságosan sok időt veszítettünk el már eddig is.

A VMSZ kitart-e azon terve mellett, hogy értelmiségiekkel, civilekkel koalícióban indul a választásokon?

– Igen, ez az elképzelés fog megvalósulni. Mi továbbra is az eddigi közösségi politikát kívánjuk folytatni. Célunk a program alapján történő szót értés, a minél szélesebb körben fontosnak tartott célkitűzések beemelése a programba, amit egy párbeszéd keretében kívánunk megfogalmazni. Ehhez a programhoz kívánjuk felkérni a civilek, értelmiségiek támogatását. Erre van reális lehetőség, mert ha a választási programban, illetve a választásokat követően a parlamenti munkában a széles közösségi érdekek mentén járunk el, akkor e mögé mindenki felsorakozhat, aki ebben látja önmagát. Ami a többi magyar pártot illeti, az elmúlt hetekben nem történt olyan lépés, ami reálisan felvetné az eddig kialakított álláspontok felülvizsgálását. Sőt, ezen a téren olyan mozgások történnek folyamatosan, amelyek a régebben kialakított álláspontokat erősítik meg. Azt azért hozzátenném, hogy ha helyi szinten a VMSZ emberei úgy gondolják, hogy a magyar pártokhoz tartozók közül valakivel együtt kellene indulni, akkor a párt vezetősége ezt tiszteletben fogja tartani. Indokolt esetben ezek az emberek felkerülhetnek a VMSZ listájára. Ha helyi szinten úgy gondolják, hogy az eddigi tapasztalatok függvényében érdemes folytatni az együttműködést, akkor az ezzel való szembemenés mindannyiunkat gyöngítene. Vannak önkormányzatok, ahol a VMSZ tisztségviselői jól együttműködnek valamelyik másik magyar pártban politizáló emberekkel. Az volna jó, ha ezt minden szinten megtehetnénk, de jelenleg sajnos olyan történések fokozódnak, amelyek miatt nem nagy az esély erre.

Ha civilekkel alakítanak koalíciót, akkor előfordulhat-e, hogy tartományi szinten párton kívüli személyeket is indítson a VMSZ egyéni jelöltekként?

– Sok minden előfordulhat. Még nagyon messze vagyunk attól, hogy ennyire részletekbe menően válaszolhassak. Nem azért, mert nem akarok, hanem azért, mert ezzel még nem foglalkoztunk.

Hány szavazattal lenne pártelnökként elégedett köztársasági szinten?

– Erre nehéz válaszolni. Azt szeretném, ha a VMSZ a következő választásokon meg tudná közelíteni, vagy picit túlszárnyalná azt az eredményt, amit 2008-ban a köztársasági elnökválasztáson elértem. Ez nagyjából 100 ezer szavazatot jelent.

Magyar Szó

Szerző: