You are here

A rajtra várnak

Az öt vajdasági magyar párt közül a VMSZ mutatja a legkisebb érdeklődést egy összmagyar választási koalíció iránt

Az utóbbi hónapokban gyakran köszöntek vissza ránk a sajtóból a találgatások arra vonatkozólag, hogy mikor írják ki, illetve tartják meg a köztársasági választásokat. Ha hivatalosan még nincs is kampány, a legtöbb politikai párt azonban egyre nagyobb hévvel készül a következő választási megmérettetésre. A Magyar Szó az öt vajdasági magyar párt elnökét, illetve képviselőjét kérdezte arról, hogy megkezdték-e már a felkészülést a választásokra. Pásztor István, Ágoston András, Csonka Áron, Rácz Szabó László és László Gyula arról is nyilatkoztak, hogy mely szinteken, és milyen formában terveznek listát állítani.

BIZALOM NÉLKÜL NEM MEGY

Pásztor Istvántól, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökétől megtudtuk, hogy a párt még nem készül különösképpen a választásokra, mert mint mondta, erre nincsen idejük, hiszen pillanatnyilag fontosabb dolgokra kell összpontosítaniuk. Ilyen fontosabb dologként Pásztor többek között a restitúciós törvényt említette. Megállapította, hogy a politikában egyébként sincs külön kampányidőszak, amikor valami mást kellene csinálni, mint amit egyébként is.

– A kampányon kívüli időben ugyanazt kell csinálni, mint a kampány során. Az új kampányra való felkészülés során egyrészről az előző kampány idejében megfogalmazott céloknak a megvalósításáról van szó. Emlékezzünk, a VMSZ az előző választások előtt programjának egyik központi pontjaként fogalmazta meg a vagyon-visszaszármaztatás kérdését – nyilatkozta Pásztor.

A VMSZ elnöke elmondta, hogy a párt mindhárom szinten – köztársasági, tartományi és önkormányzati – megméretteti magát. A lehetséges választás előtti koalícióval kapcsolatban Pásztor megismételte azt, amit a párt vezetőségének többi tagja nyilatkozott az utóbbi időben:

– A vajdasági magyar kisebbségi politikának ebben a pillanatban nem kell választás előtti koalícióra lépnie nem magyar pártokkal. Erre többek között azért nincsen szükség, mert a kisebbségi listákra a természetes küszöb vonatkozik, másrészről pedig azért nem, mert egy nem magyar párttal létrehozott koalícióban fel kellene vizezni a kisebbségi párt által megfogalmazott célkitűzéseket. A választások előtti koalíció mindig egy fajta kompromisszum-kényszert jelent a választási program vonatkozásában is. Persze a többi vajdasági magyar párttal is lehetne választási koalíciót alakítani. Ezzel kapcsolatban elmondanám, hogy a számunkra szélsőségesnek számító két magyar párttal, a Magyar Remény Mozgalommal és a Magyar Polgári Szövetséggel, esélyét sem látom az együttműködésnek. A másik két párt pedig az utóbbi három évben megtett mindent annak érdekében, hogy a koalíció felvetésének a komolyságát is ellehetetlenítse. Az elmúlt három évben minden feladat és aktuális kérdés vonatkozásában folyamatosan szembe kerültek pártunkkal. Ha a két választás közötti időszakban nem teremtődnek meg az együttműködéshez szükséges bizalmi minimumok, akkor nem lehet komolyan beszélni választási koalícióról. Persze nem zárkózom el a lehetőségtől, de jelenleg nagyon kis esélyt látok erre. Esetleg csak akkor tudnánk leülni a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének a képviselőivel tárgyalni, ha újragondolnák, illetve visszavonnák az utóbbi három évben elhangzó minősítéseket, megbélyegzéseket, jelzőket.

Végezetül Pásztor hozzáfűzte, hogy mindennek ellenére a VMSZ valószínűleg koalícióban indul majd a választásokon: nem a magyar pártokkal, hanem a civilekkel, értelmiségiekkel, azokkal az emberekkel, akikkel az utóbbi három évben is sikeresen politizáltak.

AZ ÖSSZEGZÉS IDEJE

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke pillanatnyilag nem kívánt bővebben nyilatkozni a téma kapcsán. Annyit mondott, hogy a VMDP elkezdte felmérni és elemezni, hogy mit értek el az utóbbi időben. Főleg az önkormányzati szinten elért eredményeket elemzi a párt.Ágoston szerint jelenleg még nehéz bármit is nyilatkozni a magyar pártok közötti lehetséges választási koalícióról, mert előbb azt is elemezni kell, hogy mi valósult meg a legutóbbi választásokon induló koalíció autonómia-koncepciójából. Emellett fel kell mérni, hogy a magyar pártok közösen tudnak-e valamit tenni annak érdekében, hogy megvalósuljon az, ami eddig nem – tette hozzá Ágoston. Kijelentette, hogy ha a pártok olyan megállapításra jutnak, hogy közösen ezen a téren nem tudnak semmit sem tenni, akkor nem kell erőltetni a koalíció létrehozását.

ÖNERŐBŐL KAMPÁNYOLNAK

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége úgy kezdte a választásokra való felkészülést, hogy különböző átalakításokat, átszervezéseket hajtott végre a párton belül – nyilatkozta Csonka Áron elnök. Mint mondta, számos településen sikerült új helyi szervezetet alapítaniuk.

– Felújítottuk és felvettük a kapcsolatot más szerbiai pártokkal, és ugyanezt tervezzük megtenni a magyarországi politikai pártokkal is. Tehát építettük és erősítettük pártunkat. A választásokon mindhárom szinten tervezünk indulni, de elsősorban a helyi választásokra tudunk majd összpontosítani. A választási letét intézményének függvényében nagyjából 10 ezer és 15 ezer euró között alakuló összeget kellene előteremtenünk ahhoz, hogy költségvetési támogatásban részesüljünk a kampányhoz. Pártunknak nincsen ennyi pénze. Ennek ellenére listát tervezünk állítani köztársasági és tartományi szinten is, de a propagandát önerőből próbáljuk megoldani, a választópolgárok minél gyakoribb személyes megkeresésével. Az sem kizárt, hogy a közeljövőben létrejön valamiféle koalíció, elsősorban a magyar pártokkal. Az országban uralkodó politikai helyzetben nagy szükség lenne az igazi magyar összefogásra, amely persze kizárja azt, hogy valakinek a csatlósaivá váljunk – foglalta össze Csonka.

Kérdésünkre, hogy várható-e a közeljövőben egy nagy, ötpárti összejövetel, Csonka közölte, hogy a VMDK erre vonatkozó korábbi felhívása még mindig él. Mint mondta, az Óbecsén megtartott ötpárti találkozónak tervezett összejövetelre egyedül a VMSZ nem jött el.

– A találkozón szintén felkínáltuk a hiányzó pártnak, hogy csatlakozzon hozzánk, és közösen küzdjünk céljainkért. Ez a meghívás a mai napig él, de válasz eddig nem érkezett. A labda a VMSZ térfelén pattog – fejtette ki Csonka.ERŐSÍTIK A VÁLASZTÓK ÖNTUDATÁTA Magyar Polgári Szövetség szintén elkezdett felkészülni a választásokra, közölte Rácz Szabó László pártelnök, mondván a választások előtt számukra az a legfontosabb, hogy rendezzék az igazságot.

– Csúnya és igazságtalan választási procedúra elé nézünk. Többek között azért, mert a választási és a pártok pénzeléséről, valamint a pártokról szóló törvények nagyon kedvezőtlenek és diszkriminatívak a kisebb, valamint a kevésbé pénzes pártok vonatkozásában. Ezt a hátrányos helyzetet egyedül a polgárok választási öntudatának az erősítésével kompenzálhatjuk. A polgároknak kell megakadályozniuk, hogy egyesek adminisztratív úton, és ne a választók akaratának a függvényében nyerjenek a választásokon – magyarázta Rácz Szabó.A választási koalícióval kapcsolatban Rácz Szabó közölte, hogy az MPSZ az összefogást tartja helyesnek. Ugyanakkor kiemelte, hogy az összefogás nem szólhat arról, amiről eddig: egy virtuális szavazatgyűjtő koalícióról, hozzátéve, hogy csak akkor érdekeltek egy koalícióban, ha az valóban érdekelt az összefogásban, és becsülettel végigcsinálja a megbeszélteket. Rácz Szabó még nem tudta megmondani, hogy mindhárom szinten indulnak-e a választásokon. Köztársasági szinten akkor indul az MPSZ, ha lesz kivel, mivel a pártelnök elmondása szerint, nem tudnak 10 ezer vagy 20 ezer eurót összeszedni a választási letétre. Hozzátette, hogy a koalíció lehet csak magyar, de esetleg más kisebbségi pártokkal is létrejöhet.

– Tartományi és helyhatósági szinten biztosan indulunk. Hogy melyik önkormányzatokban, ezt még nem tudjuk pontosan, de Zentán, Adán, Magyarkanizsán, Csókán, Óbecsén biztosan. Szabadka esetében még fontolgatjuk a dolgot, mivel nem szeretnénk megosztó párt lenni, nem szeretnénk megosztani a kisebbségi szavazatokat – fogalmazott Rácz Szabó.

SOHASEM TUDNI

Szerbiában soha nem lehet tudni, hogy mikor írják ki a rendkívüli választásokat, ezért a Magyar Remény Mozgalom már elkezdte a felkészülést – nyilatkozta László Gyula pártigazgató. Mintközölte, a párt mindhárom szinten listát indít.

– Azt még nem tudjuk, hogy milyen formában indulunk. Egy új párt általában önállóan méretteti meg magát a választásokon, hogy meglássa, milyen a súlya. Az öt magyar pártból álló választási koalíció még a jövő zenéje. Ennek a koalíciónak a létrejötte nem pártunktól és nem is a VMDK-tól, a VMDP-től vagy az MPSZ-től függ. A feltételeket mindig a legerősebb fél diktálja, ezért a koalíció kérdésére a VMSZ-nek kell választ adnia. Mi nem zárkózunk el egy összmagyar koalíciótól – hangsúlyozta László.

Kérdésünkre, hogy önkormányzati szinten hol terveznek indulni a választásokon, László azt válaszolta, hogy a kilenc bácskai magyar többségű önkormányzatban mindenféleképpen. Persze ez a lista bővülhet a nem magyar többségű önkormányzatokkal is, attól függően, hogy az MRM hol tud még helyi szervezetet alapítani, mondta a pártigazgató.

Magyar Szó

Szerző: