You are here

Vajdaság érdeke a tét

Pásztor István: Az eddigi tapasztalataim szerint, ha leállunk egyezkedni Belgráddal, akkor jóformán semmit sem kapunk

Hétfőn elnapolták a vasútról szóló törvényjavaslatról való szavazást a Szerbiai Képviselőházban, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői ugyanis nem voltak hajlandóak biztosítani a rendkívüli ülés megtartásához és a szavazáshoz szükséges képviselői létszámot. Ugyanakkor elmaradt a tartományi parlament ülése is, amelynek napirendjén a vajdasági kormány által a közvagyonról szóló törvényre benyújtott módosítási indítványok szerepeltek, mert a hatalmi koalícióból csak a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői jelentek meg az ülésteremben. Később kiderült, hogy Mirko Cvetković kormányfő a témáról tárgyalt Bojan Pajtićtyal, és abban állapodtak meg, hogy „a szerbiai kormány a tartományi adminisztráció módosítási javaslatai alapján, az illetékes minisztériummal konzultálva tesz majd módosítási javaslatokat, amelyek automatikusan a közvagyonról szóló törvény részévé válnak”. Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét arról kérdeztük, hogy mi várható a közvagyonnal és a vasúttal kapcsolatos törvényjavaslatokkal kapcsolatban.

– Mivel jóslással nem foglalkozom, nem tudom megmondani. Nem véletlenül került sor halasztásra hétfőn Belgrádban, hiszen a VMSZ képviselői nem adták meg a szavazáshoz szükséges képviselői létszámot. Azért tettünk így, mert úgy gondoljuk, hogy a közvagyonról szóló törvény keretében a vajdasági vagyon, s ezen is a vasút kérdése nyitott. Ameddig ezeknek a kérdéseknek a lezárása nem történik meg, nagy hiba lett volna bebetonozni a vasútról szóló törvényen keresztül a megoldásokat, hiszen akkor olyan helyzet jött volna létre, amelyben a közvagyonról szóló törvény vitája a centralista beállítottságú emberek számára megoldotta volna a vasút kérdését. Azt kérdezték volna, hogy mit akarunk a vasúttal, hiszen most fogadták el a vasútról szóló törvény, és mivel az nem teszi lehetővé a változásokat, ettől kezdve nincs miről beszélnünk. Ezt a helyzetet igyekeztünk elkerülni, sajnálatos módon azonban egyedül maradtunk ebben a történetben is, de nem volt más választásunk. Mint tartományi gazdasági titkár én javasoltam a tartományi kormánynak – amelyik elfogadta –, hogy követeljük ebben a törvényben a vajdasági vasút ügyének megoldását. Nem léphetek másként, mint ahogy a tartományi kormány döntött, amelynek alelnöke és gazdasági titkára vagyok. Az igazi kérdés számomra valójában az, hogy mások, akik ugyanennek a kormánynak a tagjai, politikailag hogyan tehetik meg, hogy amikor Újvidéken kell dönteni, egyféleképpen súlyoznak, amikor pedig Belgrádban kell szavazni, akkor viszont úgy viselkednek, mintha emlékezetkiesésük vagy tudathasadásuk lenne.

Hogy érti azt, hogy ezek a kérdések nyitottak?

– Állítólag azért mondták le diverzió útján a vajdasági parlament ülését, mert a két kormány között folyamatban volt az egyezkedés arról, hogy a tartományi kormány által megfogalmazott észrevételekből mi kerüljön bele a közvagyonról szóló törvénybe. Ennek az egyik része a vasútra, a másik része a közutakra, a harmadik része az erdőkre, a negyedik része pedig a csatornahálózatokra vonatkozik. Mindezekről a kérdésekről és más egyebekről állítólag még most is egyezkednek.

A Politika napilapban Slobodan Rosić, a Szerbiai Vasutak igazgatója azon véleményének adott hangot, hogy a vasútról szóló törvény magába foglalja annak a lehetőségét, hogy a tartomány a vasút feletti tulajdonjog biztosítása nélkül is alapíthat vasúttársaságot.

– Ez a megoldás is elképzelhető. Elképzelhető, hogy valaki vagyona felett egy másik szubjektum bizonyos használati jogokkal rendelkezik, sőt az is elképzelhető, hogy más vagyonán végez beruházásokat a saját pénzéből. Erre már voltak példák itt Vajdaságban, például a Žeželj-hidat is részben tartományi pénzből építik. Ha be kell nyúlni a vajdasági kasszába, akkor a rugalmasság aránylag nagy, ha viszont a vajdasági érdekeket kell megérteni, akkor az egyéb megoldások kapnak elsőbbséget. Ez az elképzelés természetesen lehetséges, de az eredeti ambíció szerint Vajdaság vagyonát képezné az a vasúti hálózat, amely a 10-es közlekedési folyosón kívül esik, tehát a regionális vasúti hálózat. Ebbe fektetne be Vajdaság saját forrásból, valamint európai pályázati pénzekből, illetve ezen a vonalon szervezné meg a tartomány a személyi és teherforgalmat.

A közvagyonnal kapcsolatos belgrádi–újvidéki egyezkedésről mi a véleménye?

– Azon túlmenően, hogy elolvasom, mit ír róla a sajtó, nem tudok róla semmit sem. Igaz, a parlamenti többség része vagyunk Belgrádban és Újvidéken is, így kicsit furcsának tűnhet, hogy pártelnökként én semmit sem tudok róla. A vajdasági kormány alelnökeként és gazdasági titkárként néhány döntést nekem kellett volna megindokolnom a vajdasági parlament, valamint – ha továbbjutott volna – a belgrádi előtt is. Valószínűleg azért nem vagyok benne ebben a történetben, mert idegen elemként élnek meg, és azért is, hogy az ügyben ne sokat jártassam a szám.

Véleménye szerint mit fog kapni a tartomány?

– Erről folynak az egyezkedések. Nem tudom, mit fog kapni. Az eddigi tapasztalataim szerint, ha leállunk egyezkedni Belgráddal, akkor jóformán semmit sem kapunk.

A vasútról és a közvagyonról szóló törvény esetében meddig hajlandóak elmenni a köztársasági parlamentben?

– Kitartunk azon elvi álláspontjaink mellett, amelyeket eddig is képviseltünk. Ebben a pillanatban nem tudom, mit fogunk tenni, hiszen nem tudom, hogy a parlamenti vita mit fog hozni. Ha nem hoz olyan megállapodásokat, amelyek lényegében decentralizálják a vagyont, és a vajdasági kormány kezébe adják azokat a fontos vagyontárgyakat, amelyeket megfogalmaztak a tartományi kormány által, illetve az általunk benyújtott módosítványi indítványokban, valamint ha nem fogadják el azt, amit én mint tartományi kormányalelnök és gazdasági titkár javasoltam, akkor nem marad túl nagy mozgásterünk.Magyar Szó

Szerző: