You are here

Átmentek a VMSZ módosítási indítványai

Jelentős lépés az autonómia építésében - Újabb hitelt vesz fel Szabadka

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szerbiai parlament tegnap fogadta el az oktatási kerettörvénnyel kapcsolatos VMSZ-es módosítási indítványokat. ,,Elhárult a kollízió, amely az elmúlt években jelen volt az oktatási kerettörvény, és a nemzeti tanácsokról szóló törvény bizonyos rendelkezései között’’ — mondta Pásztor. Mint ismeretes az oktatási kerettörvény nem különböztette meg az iskoláknak azon típusát, amelyet kiemelt jelentőségű intézményé nyilvánítottak a nemzeti tanácsok. Pásztor hozzátette: Žarko Obradović oktatási miniszter nyitottságának köszönhetően, illetve annak, hogy az elmúlt időszakban többször is tárgyaltak a tárcafelelőssel, a VMSZ módosítási indítványai átmentek. A jövőben a kiemelt jelentőségű, és a többségében magyar nyelven oktató intézmények esetében a Magyar Nemzeti Tanácsnak vétó joga van az igazgató kinevezésének folyamatában, illetve 3 tagot javasol az iskolaszékekbe. Pásztor szerint az autonómia építés tekintetében egy jelentős lépést tettek, hiszen elhárult a két törvény közötti ellentmondás, a VMSZ parlamenti képviselői a kultúráról szóló kerettörvénynél is hasonlóan járnak majd el. A napokban tárgyaltak Predrag Marković szakminiszterrel, aki nyitott az együttműködésre.

Varga László VMSZ-es parlamenti képviselő a készülő szerbiai médiastratégia-tervezettel kapcsolatban kifejtette: a Vajdasági Magyar Szövetség egy olyan stratégiáért száll síkra, amely biztosítja a jelenlegi magyar nyelvű tájékoztatási rendszer mindenféle sérülés nélküli megmaradását, szerinte a kulturális minisztérium munkacsoportja által elkészült tervezet nem felel meg ennek a kritériumnak. Az Szerbiai RTV és Vajdasági RTV-n kívül minden önkormányzati és nemzeti tanácsi tájékoztatási eszközt kötelezően privatizálna. ,,A szerb parlamentben a VMSZ képviselői a kisebbségi frakción keresztül elindítottak egy kezdeményezést, amelyet 17 parlamenti képviselő is aláírt. Ennek a kezdeményezésnek a célja, hogy mielőtt a médiastratégia-tervezetből stratégia lenne, egy világos üzenetet kapjon a dokumentumot előkészítő bizottság” — emelte ki Varga, majd hozzátette: óriási csalódást okozott számukra az, hogy a VMSZ 4 képviselője mellett más magyar parlamenti honatya nem támogatta a kezdeményezést.

Maglai Jenő, a VMSZ szabadkai szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a következő képviselő-testületi ülésen minden bizonnyal csak egy tanácsnokuk vesz majd részt. ,,Elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy a nyár közepén tűzik ki a képviselő-testületi üléseket, holott a helyi közösségi választások előtt közel 3 hónapig nem üléseztünk” — mondta. Maglai szerint a szabadkai önkormányzat újabb rossz döntésre készül, ugyanis újabb kölcsön felvételét tervezi, ezúttal 114 millió dinárt venne fel, kommerciális alapon. A képviselőknek fogalmuk sincs, hogy milyen feltételek mellett, mennyi időre veszi fel a város a hitelt. A VMSZ tudomása szerint az önkormányzat több 10 millió dinárral tartozik az oktatási intézményeknek, 10 millió dinárral adósak a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézménynek, a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat adósága pedig 70 millió dinár fölött van, mindent összevetve a városnak több száz milliós tartozása van. Az adóságok törlesztése helyett az önkormányzat újabb kölcsönt vesz fel, a VMSZ szerint a mostani gazdasági helyzetben ez elfogadhatatlan, hiszen a hiteleket valamikor valakinek vissza is kell majd fizetnie. Maglai elmondta, hogy a párt nem akar rész vállalni Szabadka további tönkretételében, ezért lesz csak egy tanácsnokuk jelen a következő városi képviselő-testületen. A politikus azt is nehezményezte, hogy 9 hónap után most kerül csak napirendre Misityevó helyi közösség megalapítására vonatkozó javaslat. Szerinte az időzítés nagyon rossz, hiszen a városnak újabb pénzeket kell majd a választásokra elkülöníteine, holott nemrég zajlottak le a helyi közösségi választások. A VMSZ azt javasolja a városi képviselő-testület elnökének, hogy a rossz időzítés miatt, saját zsebből finanszírozza a választásokat.

Vajdaság Ma

Szerző: