You are here

Vajdasági vasúti társaságra van szükség

Pásztor István: Vannak olyan vasútvonalaink, melyeken legutóbb még Ferenc József idejében végeztek felújítási munkálatokat

A vajdasági vasúthálózat a monarchia idejében Európa egyik legfejlettebb vasúthálózata volt, ma egyike a legfejletlenebbeknek. A vonatokátlagsebességema, a 21. század elején azt a szintet sem éri el, amivel a vasútépítés hőskorában, az első vonatok közlekedtek Angliában a 19. század első felében.

Miként lehetne a leépülésnek erről a szintjéről új életet lehelni a vajdasági vasúti közlekedésbe? – kérdeztük Pásztor István tartományi gazdasági titkártól a Tartományi Képviselőházban tegnap megtartott közvita kapcsán, melynek a témája a vajdasági vasúthálózat jövőjének a kérdése volt.

– A kérdést véleményem szerint inkább abban a formában kellene föltenni, hogy hogyan lehet föléleszteni a vajdasági vasutakat. Amerre az ember jár, mindenütt azt láthatja, hogy a vasút reneszánszát éli, egy mindinkább alkalmazott személyszállítási módról van szó, a teherszállításról nem is beszélve. Az utóbbival kapcsolatban általános tendencia, hogy a szállított árut a közutakról a vasutakra irányítsák át. Ezt szem előtt tartva nekünk arról érdemes beszélnünk, hogy miként tudunk ezekben a jelzett irányokban elmozdulni, ez pedig nem egy egyszerű történet, mégpedig azért nem, mert vannak olyan vasútvonalaink, melyeken legutóbb még Ferenc József idején végeztek komolyabb felújítási munkálatokat.

A monarchia felbomlása után a területekkel együtt előbb a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz, majd Jugoszláviához kerültek át a vajdasági vasutak. Mindkét időszak jelentős változást jelentett, a legutóbbi nagy váltás a múlt század nyolcvanas éveiben ment végbe, amikor a Szerb Köztársaság vette át a vajdasági vasutak fölötti felügyeletet. Miként vélekedik erről a váltásról a gazdasági titkár?

– Az elmúlt 20-25 évben, amióta a vajdasági vasutakat hozzácsapták a szerbiai vasutakhoz, azóta csak hanyatlást, lepusztulást tapasztalhatunk. Amikor az említett bekebelezés megtörtént a 80-as évek végén, akkor tudomásom szerint mintegy 16 000 vagont vittek el, ami valamikor a vajdasági vasutak tulajdonát képezte. Ma abban a helyzetben vagyunk, hogy teherszállítás szempontjából a tartomány területén naponta 500 vagon hiányzik, amivel kielégíthetnénk azokat az igényeket, amelyek ma már jóval szerényebbek, mint egykor voltak.

Jogosan merült föl a kérdés, hogy a tartományi kormány és a többi érintett mit tehet ebben a helyzetben?

– Nehezen tudjuk ezt az ügyet úgy előbbre vinni, ha nem vesszük a kezünkbe ennek a folyamatnak az irányítását. A köztársasági kormány részéről még a legjobb szándék mellett is – amit én föltételezek – a mellékvonalak és a helyi vasútvonalak másod-harmadrangú problémát jelentenek mindaddig, amíg a 10-es korridor összes problémája meg nem oldódik, és a többi, nemzetközi jelentőségű főútvonalakra vonatkozó megoldások meg nem születnek. Nekünk ebből az állapotból kell kiindulnunk, amit nem konfliktushelyzetként kell megélni, hanem tárgyalási alapnak kell tekintenünk. El kell indítanunk a vasúti társasággal és a minisztériummal azokat a megbeszéléseket, amelyek végül azt eredményezhetnék, hogy létrejöjjön egy vajdasági vasúti társaság. Az a cél, hogy a fővonalak, és a nemzetközi jelentőségű vasúti közlekedési folyosók kivételével az összes többi vasútvonalat fokozatosan átvegyük, s hogy pénzt biztosítsunk európai és más forrásokból ezeknek a vonalaknak a felújítására. Az az elképzelés, hogy ugyanúgy, ahogy Európában van, mi is pályázatot írjunk ki magántársaságok, vagy vegyes társaságok számára, amelyek ezeken a vasútvonalakon elindítanák a személyi forgalmat, illetve a teherszállítást. Nem lesz ez egy egyszerű történet! Az ehhez szükséges pénzt a költségvetésből, európai forrásokból biztosíthatjuk. Ha ezt nem tesszük meg, akkor infrastrukturálisan olyan nehéz helyzetbe jutunk, ahonnan már nagyon nehéz lesz újból felkapaszkodni.

A köztársasági támogatást nem könnyű biztosítani, s kérdés, hogy a tartomány önerőből képes-e a mellékvonalakat és a helyi vasútvonalakat felújítani. Miként vélekedik erről a kérdésről Pásztor István?

– Ugyanannak a köztársasági költségvetésnek a befizetői és a felhasználói vagyunk. Ha csak arra gondolunk, hogy az utóbbi négy évben mennyi pénzzel rövidítettek meg bennünket a Nagyberuházási Alap tekintetében, s figyelembe véve azt, ami az alkotmány szerint járna nekünk, és azt, amit valóban kifizettek, ha tehát ez a hiányzó pénz a rendelkezésünkre állna, akkor én úgy gondolom, hogy nagyon rövid idő alatt jelentős változást tudnánk eszközölni – mondta Pásztor István gazdasági titkár.

Magyar Szó

Szerző: