You are here

Szabadkán a 16 millióból csupán nem egész 4 millió a magyaroké

A szabadkai magyarok mára már fele annyit sem érnek, mint a szerb anyanyelvű polgártársaik, pontosabban egyes helyeken ezt a nézetet próbálják elhitetni, de legalábbis ráerőszakolni az itt élő magyar nemzeti közösség tagjaira. Sajnos egyre több olyan emberrel lehet találkozni, aki ezt elhiszi és már beletörődött abba, hogy a hatalmon lévő politikusok és azok bizalmasai másodrangú polgároknak tekintik őket. Sőt egyesek akarva-akaratlanul olyan helyzetbe kerültek, hogy a hatalmat gyakorló politikai tömörülések vezető posztot betöltő személyei bizalmasaiknak kezelik őket, legalábbis ezt próbálják velük elhitetni, de a háttérben egészen más, sokkal aljasabb cél vezérli őket. Megfélemlítés, nyomásgyakorlás, vagy egyéb más anyagi vonzatú ígéretek, vagy fenyegetések útján általuk férkőznek be azokba a körökbe, intézményekbe, bizottságokba és egyéb más helyekre, ahol a magyarság számára is fontos jelentőségű döntések születhetnek, avagy csak születhetnének, mert pont az ilyen, a kirakat-politizálás céljából a saját kegyeikbe fogadott emberek miatt egyre kevesebb olyan határozat és döntés születik, amely esetleg pozitív hatással lehetne az itt élő magyar nemzeti közösség számára. Mégpedig azért, mert amikor szavazni, vagy dönteni kell egyes kérdésekről, akkor azok a jól megfontolt kirakat-politizálás eredményeképpen pozícióba helyezett magyarok nem dönthetnek, és nem szavazhatnak saját meglátásuk és belátásuk szerint, hanem szigorúan a pártérdekeknek megfelelően kell állást foglalniuk. Ezért persze munkahely is jár, vagy egy esetleges ellenszegülés esetén a munkahely elvesztése. Így, az egyéni érdekek előtérbe helyezése, vagy csak a kényszer, illetve különböző nyomásgyakorlás miatt lassan-lassan egyre kevesebb tér jut az itt élő magyarságnak, ami persze egy jól átgondolt politika eredménye. Divide et impera! - Oszd meg és uralkodj! Ezen az alapon egyes magyar anyanyelvű személyeknek megadatik a politikai érvényesülés lehetősége, azonban a magyar közösség pont ezen oknál fogva lesz napról-napra mind kilátástalanabb helyzetben, hiszen a magán és pártérdekek mindig is előbbrevalóak lesznek azokban a politikai tömörülésekben, amelyek nem egy nemzeti kisebbség érdekeit védik. Ettől már csak az a veszélyesebb és egyben szégyenteljesebb, ha egy politikai párt önmagáról azt vallja és hirdeti, hogy a kisebbségben élő nemzet érdekekeit védi, de közben behunyászkodik egy olyan politikai csoportosulás háta mögé, amelynek egyáltalán nincsenek ilyen jellegű céljai.

Szabadkán a minap tartotta ülését az a bizottság, amelynek tagjai arra tesznek javaslatot, hogy mely nyomtatott sajtó és elektronikus médium közszolgálati tartalmai legyenek támogatva a város költségvetéséből. A bizottság ülésére egyértelműen vonatkoztatható a fenti megállapítás, eszmefuttatás, vagy ha úgy tetszik spekuláció. Miért? Az említett bizottság öttagú, ebből az öt tagból pedig 3 magyar anyanyelvű, ennek eredményeképpen pedig valahogyan logikusnak tűnne az, ha ez a bizottság, ha nem is előnyben részesítette volna a magyar nyelven tájékoztató médiaházakat, de igazságosabban osztotta volna el a közpénzeket. A bizottság tagjai: Branislav Filipović elnök, Darko Mićkoski elnökhelyettes, Matusa Erika, Bús Ottó és Kartali Róbert. Az öttagú bizottság az idén közel 16 millió dinár sorsáról dönthetett, pontosan 15 millió 920 ezerről, az írott sajtó 1 millió 970 ezerre, az elektronikus médiák pedig 13 millió 950 ezer dinárra pályázhattak. A keretösszeg szétosztása előtt kikérték a Horvát és a Magyar Nemzeti Tanács véleményét a tájékoztatási eszközök támogatására szánt pénz szétosztásával kapcsolatban, ellenben a bizottság ezeket a véleményeket figyelemre sem méltatta. Az írott sajtó esetében a Hét Napnak 650 ezer dinárt ítéltek oda, a Subotičke Novine hetilapnak 950 ezer dinárt, a Hrvatska Riječnek pedig 370 ezret javasoltak. Az elektronikus médiák esetében az indokolatlan aránytalanság még számottevőbb volt. A jelentéktelenebb, illetve a politikum által nem támogatott tájékoztatási eszközök még a vita elején kirostálódtak, amelyek pedig megfeleltek egyes kritériumoknak és feltételeknek, azoknak egy minimális összeget ítéltek oda. A Dinovizija például, - amelyet a Horvát és a Magyar Nemzeti Tanács is támogatott – még a vita elején ki lett zárva a pályázók köréből, azzal az indoklással, hogy pályázatában nem emelte ki, hogy a megpályázott összeget tájékoztatásra költi majd. A K23 1 millió 200 ezer, a City TV pályázata pedig 2 millió 100 ezer dinárral lett támogatva. A fennmaradt összeget (10 millió 50 ezer dinárt) így már csak két médiaház között kellett elosztani, a Yu Eco és a Pannon RTV között. A Yu Eco televíziónak a bizottság elnöke (minden bizonnyal felsőbb utasításra) 7 millió 50 ezer dinárt javasolt, a Pannon RTV-nek pedig csak 3 milliót. Az indokolatlan aránytalanságra, illetve igazságtalanságra több érv felhozatala után a bizottság elnöke nemes egyszerűséggel 250 ezer dinárt átcsoportosított a Yu Eco televízió rovására a Pannon RTV-nek, így a Pannon RTV végül 3 millió 250 ezret, a Yu Eco televízió pedig „csak” 6 millió 800 ezer dinárt kapott. A bizottság elnöke nem volt hajlandó magyarázatot adni az aránytalanságra, sőt kijelentette: nem köteles indoklást adni. A vita során ellenben többször is kihangsúlyozta azt, hogy a Yu Eco az utóbbi időben magyar nyelven is készít informatív műsorokat, továbbá arra is rákérdezett, hogy a győztes pályázó magyar műsora miért nem felel meg a magyaroknak, illetve a Magyar Nemzeti Tanácsnak.(Bizonyára a bizottság elnöke, avagy az őt irányító személyek sem örülnének, ha magyar újságírók és szerkesztők készítenének szerb nyelven informatív műsorokat, vagy biztosan értetlenül néznének akkor, ha például a győztes pályázó - még ha csak egy napra is - fordítana a szerb és a magyar nyelven készült műsorok arányán, bizonyára a magyar nyelv ismeretének hiányában édes keveset értenének meg a televízió 24 órás műsorából)

Szóval, a bizottság ülésén több nyomós érv felhozatala után sem történt kedvező változás, a szavazás pedig megpecsételte a dolgot. A három igen és a két nem szavazattal elfogadásra került a javaslat, amely egyébként még nem jogerős, hiszen a végső döntést Saša Vučinić, Szabadka polgármestere hozza meg, azonban bizonyára túlságosan hiú ábrándokat kerget az, aki még reménykedik a pénzek igazságosabb elosztásában.

Az itt megfogalmazott állításokat egyébként első kézből tudom tolmácsolni az olvasóknak, hiszen jelen voltam ezen a bizonyos ülésen, azonban nem úgy, mint a Szabadkai Rádió szerkesztő-újságírója, hanem mint bizottsági tag. Köztudott, hogy a Szabadkai Rádió és a Pannon RTV között dúl a konkurenciaharc, azonban ez a probléma ebben a helyzetben fel sem merülhetett. Most nem az volt a kérdés, hogy milyen viszonyok uralkodnak a két médiaház között, sokkal inkább az, hogy miért történhetett meg az, hogy ennyire aránytalanul nagy különbséggel osztják (osztatják) szét a közszolgálati tájékoztatásra szánt városi támogatásokat, miért tesznek ekkora különbséget a szerb és magyar nyelven tájékoztató médiaházak között? Azért, hogy ellehetetlenítsék annak munkáját, hogy megvétózzák a városban a magyar nyelven történő tájékoztatást? Mi jön ez után? A másik nagy kérdés pedig az, hogy hogyan történhet meg ez úgy, hogy az öttagú bizottságban, három magyar személy is volt. Bizonyára úgy, ahogy azt a szöveg bevezető részében írtam, úgy látszik, az mégsem fikció és mégsem csak spekuláció. A szabadkai magyarok így lassan tényleg csak fele annyit fognak érni, mint a szerb anyanyelvű polgártársaik, de lehet, hogy csak azért, mert ezt egyesekkel sikerült elhitetni, vagy mert sokkal aljasabb és aggasztóbb dolgok vannak a háttérben.

Kartali Róbert

Szerző: