You are here

Az önálló mandátum a legfontosabb

Interjú Pásztor Istvánnal, a VMSZ újraválasztott elnökével

A VMSZ óbecsei közgyűlésén Pásztor Istvánt, a párt eddigi elnökét választották meg újra elnöknek. A legtömegesebb vajdasági magyar párt számára az elmúlt négy év mozgalmas időszak volt. Pásztor István pártelnökkel beszélgettünk a megpróbáltatásokról, sikerekről és a tervezett lépésekről. Nagy hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték a párt elmúlt négyéves időszakát. A legtöbb vitát kiváltó döntés a köztársasági költségvetés elleni szavazás volt. Ilyen távlatból hogyan látja, milyen hozadéka van ennek a lépésnek?

--Ezzel kapcsolatban csak részben lehet bizonyosságokat állítani. Nem lehet az idő kerekét visszapörgetni és lejátszani, mi lett volna, ha... Azt gondolom, akkor jól döntöttünk, hogy a költségvetés ellen szavaztunk. Nem lehet úgy egy normális országot építeni, hogy valaki eldönti, van-e fontosabb prioritás, mint az alkotmányban rögzített prioritás. Ez nem működik. Ha ezt a hozzáállást, gyakorlatot beengedjük működtetési elvként a politikába, onnantól kezdve olyan voluntarizmus alakul ki, hogy ezt követően sose lehet majd tudni, ki, mikor, milyen módon írja fölül az alkotmányt vagy a törvényt. Ilyen vonatkozásban azt gondolom, hogy a mi állásfoglalásunk akkor rendben volt. Az elmúlt négy évben az én vállamat soha annyian és annyit nem veregették, mint akkor. Azok is, akik nyilvánosan nem tudták felvállalni ennek az álláspontnak a képviseletét Újvdéken, Belgrádban, az utcán, politikai jellegű vagy közéleti beszélgetésben. Tehát az, amit mi akkor képviseltünk, nemcsak a mi álláspontunk volt, hanem sok mindenkié. Ez is hozzátartozik a megítéléshez, meg az is, hogyha mi akkor nem képviselünk olyan merev álláspontot, akkor a 2011-es vajdasági költségvetés nem ilyen lett volna. Akárhogy is nézzük, ez most az alkotmánnyal összhangban van. És hozzátartozik a következményekhez Szabadka esete és részben a zentai ügy is. Azoknak a fiúknak, akik itt Szabadkán a Demokrata Pártot fémjelzik, a Demokrata Párt értékrendjéhez vajmi kevés közük van. Olyan nacionalista álláspontokat képviselnek, amelyek nemcsak az én számomra meglepőek, hanem gyakran még a saját párttársaik számára is. Ami Szabadkán következményként lecsapódott, a VMSZ megbüntetése volt, ami példátlannak mondható a szerbiai belpolitikában. Másrészről egy régóta létező leszámolási, visszavágási ambíció beteljesülési lehetősége volt ez. A polgármester-választás második fordulójának éjszakáján örömmámorban üvöltöztek (meg ... a magyarok anyját). Ezek az óhajok akkor nem valósulhattak meg, mert Kucsera győzött, de most igen. Az elmúlt egy évben, amióta mi nem vagyunk a szabadkai önkormányzati koalíció része, 43 magyar embert söpörtek ki az igazgatóbizottságokból. Ezek nem VMSZ-esek, hanem magyar emberek. S az még rendben is lenne, ha a VMSZ-eseket kisöpörték volna, és helyükbe magyar embereket raktak volna, de úgy söpörték ki a VMSZ–eseket meg a magyar embereket, hogy helyükbe – 5-6 kivétellel -- szerbeket raktak. Lehet erre azt mondani, hogy ez az emberek nemzetiségi alapon történő számlálása. Persze, hogy az. Ez egy olyan város, ahol a lakosságnak minimum egyharmada ehhez a közösséghez tartozik. S ha ennek a közösségnek a politikai stabilitásáról beszélünk, s annak a megítéléséről, akkor ezt a kérdést nem lehet megkerülni. Ami a költségvetési szavazás következményeként állt elő, az a helyzet, amire azt szoktuk mondani: meztelen a király. Most a király meztelen. Én nem örülök ennek. A politikában sajnos vannak olyan helyzetek, amikor az ember ki kell, hogy tartson az álláspontja mellett. Ha mi azt mondtuk, hogy olyan kisebbségi párt vagyunk, amely az egyéni és kollektív jogokért és a regionális érdekekért száll síkra, akkor a költségvetés megrövidítését, beszűkítését nem támogathatjuk. Mindenki, aki támogatta, térden lőtte magát. Arra a törvénytervezetre úgy lehetett szavazni, hogy aki megtette, meghazudtolta magát. Aztán az is egyfajta tapasztalat, illetve a történtek olvasata lehet, hogy Dinkić a miniszterelnöknek olyan mondatokat mondott, amik példátlanok. Amikor megrengette az egész politikai mezőnyt, amikor az országot abba a helyzetbe lökte, hogy egy hajszál választott el bennünket az előre hozott választásoktól, az ő vonatkozásában a következmények megközelítőleg sem voltak olyanok, mint a mi vonatkozásunkban.Tehát mindenki kaphat megértést, de ezek a magyarok ne ugráljanak itt. Ez is egy lehetséges olvasta a történteknek. Úgy is értelmezhető, hogy a politikai partnerkapcsolat építésében egyenrangúak és partnerek vagyunk, de vannak, akik jobban partnerek, és akiknek az álláspontjai, célkitűzései, következetessége megtűrhető, és vannak, akiknél ez büntetendő cselekedet. Jó másfél évvel a döntés után azt gondolom, helyesen cselekedtünk. Ha az ember tudta volna, hogy milyen következményei lesznek egy ilyen döntésnek, lehet, hogy megijedt volna, de így megtörtént, és jó, hogy így történt.

Ezt követően hogyan alakult a VMSZ és a DP viszonya?

--Ez egy rétegezett történet. Az emberi relációkról kell beszélnünk, ha a két párt viszonyáról akarunk beszélni. Hiszen egészen a VMSZ közgyűléséig, a júniusi ünnepi akadémiáig nekem nem volt személyes találkozóm Tadićtyal, illetve rendezvényeken találkoztunk, de tisztázó beszélgetésünk nem volt. Az ünnepi akadémia után találkoztunk és végigbeszéltük ezeket a dolgokat. Ebben az időben, akikkel korábban kapcsolatban voltam, kapcsolatban is maradtam. Nem voltak itt se veszekedések, se feszültségek. Volt egy csendes hónap és utána normálisan tárgyaltunk. Ekkor lendült be a büntető hadjárat Szabadkán. Akkor kezdett el mozogni a talaj Zentán, Adán, Csókán. Az elég feszült időszak volt. A kommunikáció szintjén ugyanis úgy tűnt, minden rendben van, a gyakorlati lépések szintjén pedig úgy látszott, azoknak semmi közük sincs ahhoz, amiről beszélünk. Végül kiderült, hogy az, ami helyi szinten történik, a helyiek akciója, a pártvezetésnek ehhez semmi köze sincsen. Ebben a kapcsolatban mindig a szintek és az emberi kapcsolatok a kérdésesek. Azt gondolom, hogy ami a szabadkai relációkat illeti, tavaly januárban, illetve 2009 decemberében valami végérvényesen megpattant. A dolgok visszafordíthatatlanná váltak. Ebből a helyzetből kellett valahogy tovább lépni. Tadić elnökkel azóta másfél, kéthavonta találkozom. Ezekre a dolgokra nem szoktunk visszatérni.

Elképzelhető, hogy a soron lévő parlamenti választásokon koalícióra lépnek a Demokrata Párttal?

-- El, de nem a választások előtt.

Nagy sikernek számít az MNT választás. Sokakat meglepett, hogy a megtépázott tekintélyű pártnak micsoda mozgósító ereje volt.

-- Az emberek nem ostobák. Látták, hogy ki miért állt ki, ki mit képvisel. Emlékeztek rá, hogy hónapokon át küszködtünk a bíróságokért. Igaz, hogy a csatát elvesztettük, de végigmentünk az úton. Nem volt egyszerű. Különösen nem a parlamenti képviselőink számára, de én nem hátráltam ki mögülük. Pedig a VMSZ korábbi politizálására az volt a jellemző, hogy keménykedtünk, aztán, amikor jött a vallatás pillanata, akkor megállapodtunk, elárultuk önmagunkat meg elárultuk az ügyet is. Én ezt nem csináltam. Az emberek nézték a parlamenti közvetítéseket és tudták, mit tesznek a képviselőink a képviselőházban, s ha összehasonlították a mi vállalásunkat a DP zentai vagy adai képviselőinek munkájával, akkor a nemzeti tanácsi választásokon minket választottak. Ez nem csak a VMSZ sikere – persze, mi mozgattuk ezt a történetet. Párton belül sem volt egyszerű rávenni az embereket, hogy a MNT választási listáján a VMSZ kisebbségben legyen, hogy beemeljük azokat az embreket, akiket sokan nem tudtak elképzelni abban a körben, amelyben mi is vagyunk. De azt gondolom, hogy ez a lépés beigazolódott.

Milyen a VMSZ és az MNT viszonya? A VMSZ mint párt a legerősebb politikai erő ebben a testületben.

-- A Magyar Összefogás listája nem pártlista. Ez közösségi lista. A VMSZ indította el azt a folyamatot, amely a listához vezetett, és utána mi csináltuk a kampányt közösen. Most azt látom, hogy a Magyar Összefogás listáján belül van egyfajta szóródás. Különböző álláspontot képviselnek a listán bejutott MNT-tagok, és én ebben nem látok problémát. Egy csónakban evezük. Van folyamatos együttműködés. Egy példát szeretnék erre mondani. Azt gondolom, vitán felül áll: mindannyiunk érdeke, hogy most, amikor a beiratkozás fázisa van, minél több elsős legyen a magyar tagozatokon. Soha erre még nem volt példa, amit most csinálunk. Feltérképeztük mindazokat a családokat, amelyeknek első osztályos gyereke lesz. Felkerestük valamennyit. Megkérdezzük, milyen osztályba íratja gyerekét. Elmondjuk, hogy milyen előnyökkel jár a magyar, illetve milyen hátránnyal a szerb tagozaton való tanulás. Ezt a nagyon összetett és emberigényes munkát mi tudjuk elvégezni, pártként, mert nekünk van ebben a pillanatban 139 szervezetünk, nekünk van több mint 8000 tagunk, mi vagyunk jelen Vajdaság minden magyarlakta településén. Mi ismerjuk a terepet. Nem kívánjuk átvenni az MNT döntéshozatali kompetenciáit. De azt gondolom, hogy az MNT önmagában nem rendelkezik azzal az emberállománnyal, infrastruktúrával, ami egy ilyen összetettségű munka ellátásához kell, másrészről pedig, a mi politizálási céljaink megvalósításában az MNT mint eszköz megkerülhetetlen. Mi az MNT-re sohasem célként tekintettünk. Az volt a fontos, hogy olyan eszköz legyen a politizálásunk szempontjából, amely legitim, és állami feladatokat lát el. Ezen keresztül erőteljesebben valósíthatjuk meg céljainkat. Szerbiában, de úgy gondolom, hogy máshol is, nem a kisebbségi önkormányzatoknak van ráhatásuk a politikai folyamatokra, hanem a pártoknak. Ha egyáltalán van és amekkora van. Itt van például az Európa Kollégium ügye. Az Európa Alapítvány építi ezt az épületet, melynek alapítói a MNT és a tartomány. Ez a kollégium közösségi szempontból megkerülhetetlen projektum. Ahhoz, hogy az ötletből beköltözhető épület legyen, az MNT messze nem rendelkezik azzal a ráhatási erővel, amivel a pártpolitika. Ezeken a példákon keresztül azt szeretném bizonyítani, hogy az együttműködés, az egy csónakban evezés az ügy érdekében történő pozitív hozzáállást jelent. Szó sincs arról, hogy a VMSZ rátenyerelne az MNT-re. Persze, ha figyelembe vesszük az eredményeket, akkor a befolyás szempontjából a világ legtermészetesebb dolga, hogy ha valakinek háromnegyedes többsége van, akkor az befolyásolja a történéseket.

A soron lévő parlamenti választásokra a magyar összefogást szorgalmazta. A VMSZ kezdeményezi majd ezt az összefogást? Van egyáltalán más alternatívája a magyarságnak?

-- Más alternatívája nincs. Én fontosnak tartom, hogy legyen véleménynyilvánítás, függetlenül attól, hogy ezek a vélemények mennyire fájnak majd. Ha mi közösségen belül is nyitottságot próbálunk gyakorolni, létre tudunk hozni egy olyan helyzetet, amelyben van véleményáramoltatás, akkor ezt el kell tűrni, ebben szerepet kell vállalni. Az a fontos, hogy amikor éles helyzetek vannak, akkor ezeket a történeteket félre tudjuk tenni, és meg tudjuk fogalmazni a prioritásokat. Közösen meg kell célozni valamit és ennek érdekében kell dolgozni. Egy példát szeretnék erre mondani. Az MNT-vel kapcsoltban úgy tűnik, van egy megcsontosodott nézetkülönbség a VMSZ és a VMDP között. A VMDP úgy tartja, hogy az államnak kellett volna létrehozni a magyar választói névjegyzéket, s mivel nem az állam hozta létre, a mostani MNT nem az, amit ők fontosnak tartanak. Ezért nem is vettek részt a választásokon, a Magyar Összefogás listájának létrehozásában. Ez az én számomra befejezett történet. Hamarosan, egy-két, három hónap múlva élesbe fordul a választásokra való felkészülés. Az a fontos kérdés, hogy ezt a nézetkülönbséget félre tudjuk-e rakni. Képesek vagyunk-e azt mondani, hogy majd akkor folytatjuk a vitát, amikor befejeződik az a csata, amelyben most együtt kell, hogy részt vegyünk, mert akkor erősebbek vagyunk. Én reménykedem abban, hogy sikerülni fog.

A VMSZ kedeményezni fogja ezt az összefogást?

-- Igen. Ennek azért nem látom alternatíváját, mert az elmúlt négy év azt támasztotta alá, hogy jelentős különbségek a magyar pártok között nincsenek. Nincsenek elvi jellegű különbségek. Vannak mondvacsinált különbségek. Csak nagyon kevés olyan különbség van, amelyek annyira taszítóak lennének, amelyek miatt ne tudnánk együttműködni. Én nagyon fontosnak tartom, hogy önálló mandátumot szerezzünk. Ennél fontosabb nincs. Ha nem tudunk önálló mandátumot szerezni, akkor rövid láncon leszünk kénytelenek politizálni. Onnantól kezdve szerbül fogjuk megfogalmazni ambícióinkat. Azt gondolom, hogy ez nem lehet a közösségnek jót akaró ember célja. El tudja képzelni, hogy valakik a koszovói szerb közösséget arról próbálják meggyőzni, hogy ne önállóan szerezzenek képviseletet, mandátumot, hanem valakinek az oldalán? Mondjuk, Hasim Thacinak az oldalán, és onnan képviseljék a szerbség érdekeit? Azt gondolom, hogy ez nem működik. Lehet azt modani, hogy Boris Tadić nem Hasim Thaci, de a helyzet vonatkozásában véleményem szerint ez a párhuzam jó.

Választási célként jelölte meg elnöki programjában Ada, Zenta, Csóka és Szabadka visszaszerzését. Lát erre reális esélyt?

-- Látok. Zentán többségben vagyunk, Csókán nem vagyunk jelentős kisebbségben, Adán messze nem vagyunk kisebbségben. Ha a demográfiát vesszük figyelembe, akkor egy helyen vagyunk kisebbségben: Szabadkán, ahol hozzávetőlegesen harminc százalékos a magyarság részaránya. Szabadkát bármennyire is úgy akarjuk megélni, hogy magyar város, Szabadka nem magyar város, legalábbis a lakosság számarányát tekitve nem az.

Lesz magyar önkormányzat Szabadkán?

-- Lesz. Azt gondolom, hogy a három évvel ezelőtti forgatókönyv nagyon sokáig nem fog megismétlődni. Ez a blokkosodás, az országos szintű nagy dilemmával való szembesülésnek a helyi szinteken való lecsapódása, nem fog újra bekövetkezni. Igazából 2008-ban az emberek helyi szinteken is Tadić, illetve Nikolić között döntöttek. Nem a helyi politikákról, a helyi ambíciókról. Azok nem is jutottak el hozzájuk. Szabadkán például az Európai Szabadkáért koalíciónak nem is volt kampánya. Kitették az óriásplakátokat és befejeződött a kampány. Én azt gondolom, hogy ez nem lesz majd elegendő. Meggyőződésem, hogy harmincezer szavazatot még egyszer ezek a pártok Szabadkán nem kapnak. Mi 2008-ban 21 000 szavazatot kaptunk, 10 000-rel többet, mint az azt megelőző választásokon, akkor 13 000 szavazata volt a VMSZ-nek, és azzal a szavazatszámmal erőteljesebb pozícióban volt, mint 2008-tól errefelé.

Második mandátumát kezdte meg pártelnökként. Emlékszem, négy évvel ezelőtt sokáig dilemmázott, hogy elvállalja-e a pártelnöki tisztséget. Megbánta?

-- Nem bántam meg. Nekem ez az elmúlt négy év olyan élményeket jelentett, amelyeknek a megéléséről nem is álmodhattam.

Megváltoztatta Önt mint embert a pártelnöki tisztség?

-- A VMSZ-nek 1995-től vagyok tagja. Azt gondolom, sok minden, ami bennem volt, a politikának köszönhetően kibontakozott. Az élet hozta ezeket a történeteket. A három kampányban több mint 700 kampányrendezvényünk volt. Ebből szerintem megközelítőleg 500-on ott voltam. Olyan helyzetek voltak, amikor az emberből előbukkantak olyan képességei, a személyiségének olyan részei, amelyekről nem is tudta, hogy rendelkezik velük. Számomra ez egy jó időszak volt.

Nőtt a munkabírása?

-- Nem hiszem, hogy nőtt, nekem aránylag mindig nagy munkabírásom volt.

De ha az ember folyamatosan döntési helyzetben van, ráadásul nem csupán személyes ügyekben kell döntést hoznia, úgy gondolom, az jóval megterhelőbb.

-- Persze, megterhelőbb, de ezt az ember akkor nem tudja. Amikor döntési helyzetek vannak, akkor lépni kell. Engem kérdez, hogyan éltem meg az elmúlt négy évet, de ehhez hozzáfűzném, hogy semmiképpen sem lehet kihagyni a számadásból azokat, akikkel én ezt az időszakot végigcsináltam: az elnökséget, a tanácsot, a parlamenti képviselőket, meg azokat sem, akik hóban, sárban, esőben kopogtattak be az otthonokba, hogy a magyarok iratkozzanak fel a választói névjegyzékre. Ez nem egy egyszemélyes történet. A pártpolitikát mindig egyvalakin keresztül látják, perszonifikálják, de végül is mi egy olyan párt vagyunk, amelynek 8200 tagja van, és sokan dolgozunk benne. Nagyon sokan.

Szerző: