You are here

„Szabadka balkanizálódik”

Maglai Jenő szerint a helyi közösségi választásokon megmutatkozik majd, melyik a legerősebb párt a városban – A VMSZ 29 helyi közösségben indul

Június 5-én kerül sor a községben a helyi közösségi választásokra. A VMSZ 29 helyi közösségben állít listát, és Palicsot kivéve mindenhol önállóan indul. A VMSZ vezetősége szerint a polgárok elégedetlenek, a mostani városvezetőség ugyanis nem kompetens, és ez megmutatkozik majd a választás végeredményén is.

– Az elmúlt másfél év pontosan megmutatta, hogy nem a VMSZ fékezte a város fejlődését. Bebizonyosodott, hogy mi akkor egy megfelelő, bölcs döntést hoztunk meg. Szabadka nem olyan város, mint amilyennek mi szeretnénk látni. Balkanizálódik. A város vezetősége – és itt nem elsősorban a polgármesterre gondolok, hanem az őt körülvevő tanácsosokra – nincsenek készen erre a feladatra, egyszerűen nem kompetensek. Jövőre vissza szeretnénk szerezni azokat a pozíciókat, amelyeket az előző választásokkor elértünk. Most elsősorban a helyi közösségi választásokra koncentrálunk, mert úgy gondolom, igenis fontos választásokról van szó. Nekünk felismerhetőnek, markánsnak kell lennünk ezen a szinten is – mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke.

Maglai Jenő, a párt szabadkai szervezetének elnöke a helyi közösségi választások kapcsán elmondta: három év után ezek a választások reális képet mutatnak majd a városban uralkodó politikai szereplők helyzetéről.

– Felkészültünk, és ezzel tulajdonképpen hivatalosan meg is nyithatom a kampányt. A Vajdasági Magyar Szövetség eddig 25 listát adott át, de a hét végéig további 4 listát kézbesítünk. Ez azt jelenti, hogy 29 helyi közösségben indulunk, mindenhol önálló listával, kivéve Palicsot, ahol a VHDSZ-szel közös listával veszünk részt a választásokon. Elégedetlenek vagyunk viszont a választások kiírásának körülményeivel, hiszen a gyanú szerint a Demokrata Párt és a Szerbiai Demokrata Párt még a kiírást megelőzően elkezdte gyűjteni az aláírásokat, amiről az is tanúskodik, hogy a kiírást követő napon átadták a támogató aláírásokat az illetékeseknek. Ez azonban nem menti majd meg őket – mondta Maglai. A VMSZ helyi elnöke hozzátette: reméli, hogy a jövőben hasonló visszaélésekre nem kerül sor, és nem fordul elő olyan helyzet, mint a nemzeti tanácsok választása idején, amikor a választási bizottsági tagjait önkényesen válogatták. Maglai elmondta, erre külön odafigyelnek majd ez alkalommal.

– Ezen a választáson sok minden eldől, megmutatkoznak majd az erőviszonyok. Fel kell hagyni azzal a gyakorlattal, amely semmilyen hatásköröket és anyagi eszközöket sem biztosít a helyi közösségeknek. Decentralizálni kell, és létre kell hozni három községet: Palicsot, Csantavért és Bajmokot – mondta Maglai. A VMSZ listáin egyébként sok esetben új emberek szerepelnek. Maglai elmondta: a listák egyharmadát új, fiatal káderek alkotják, továbbá első alkalommal sok olyan ember szerepel a listán, akik nem a párt tagjai, de egyetértenek a célkitűzéseivel. Többen közülük listavezetők és helyiek. Újságírói kérdésre, miszerint ezeken a választásokon nagyon alacsony szokott lenni a részvételi arány – 16 és 32 százalék között –, miért gondolja Maglai mégis úgy, hogy sok minden megmutatkozik majd, a VMSZ helyi elnöke elmondta: a polgárok nagyon elégedetlenek, és ezt az alkalmat fogják kihasználni arra, hogy ezt kifejezzék.

A Népszínház felújításáról

Újságírói kérdésre, miszerint a város és a Népszínház igazgatóbizottsága a VMSZ-t és a G17 Pluszt okolja azért, mert az épület felújítása nem halad, Maglai Jenő elmondta: több mint két évvel ezelőtt került sor arra a sajtótájékoztatóra, amelyen a város polgármestere, Saša Vučinić és a Népszínház igazgatóbizottságának elnöke, Kasza József azt mondták, minden felelősséget vállalnak a Népszínház épületének felújítása kapcsán. A VMSZ-nek azóta tulajdonképpen semmilyen belelátása és beleszólási lehetősége abba, milyen ütemben érkeznek a támogatások, és hogyan halad az építkezés. Maglai szerint most a VMSZ-t és más pártokat okolni azért, mert nem halad a munka, komolytalan.

Az Európa napról

A fasizmus feletti győzelem világnapja és az Európa nap lehetőséget ad arra, hogy a politikusok elmondják, mi az, amiért harcolnak és ami mellett nem állnak ki. A Vajdasági Magyar Szövetség – mint az a szombati közgyűlésén is elhangzott – a célok és az értékrend tekintetében nem változott. – Az elmúlt 16–17 évben ugyanazért harcoltunk, mégpedig, hogy Szerbia egy normális ország legyen végre, hogy hasonlítsunk azokhoz, akik már tagjai az Európai Uniónak, ahol nem az jut eszünkbe először, mikor és hogyan meneküljünk el innen. Hogy a kimondott és leírt szónak legyenek következményei és komolysága, hogy az országban a munka és a becsület legyen az igazi érték. Akiknek hasonló ambícióik vannak, azokkal mind partnerek lehetünk. Életbevágónak tartjuk, hogy Szerbia az év végéig az Európai Unió tagjelöltje legyen – mondta Pásztor.

Magyar Szó

Szerző: