You are here

Emberhez méltatlan élet

 

Pásztor István: Ha a vajdasági politikum nem éri el a tartomány leépítési folyamatának a megszüntetését, akkor béresek leszünk saját földünkön

Nem kell gazdasági szakértőnek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: a szerbiai átlagpolgár pénztárcája egyre vékonyabb. A gazdasági válság és a sikertelen magánosítás miatt munkások ezrei kerültek az utcára, a dinár elértéktelenedésedése, a folytonosan növekvő árak miatt pedig még annál is művészetté vált a családi költségvetés beosztása, aki egyébként dolgozik. Az utóbbi hónapokban nemegyszer hallottam kifakadni embereket, hogy rosszabbul élünk, mint a múlt század kilencvenes éveiben, a háborús történések őrületének tombolásakor, a hiperinfláció idejében.

Arról, hogy mennyire valós a dolgozók, a családjaikat egyre nehezebben eltartó munkások megállapítása és kétségbeesése, Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, tartományi gazdasági titkárral beszélgettünk.

Valóban rosszabbul élünk, mint a kilencvenes években?

– Úgy gondolom, hogy nem helyes a megállapítás. Ha az ember felidézi az emlegetett időszakot, akkor nem tűnik úgy, hogy most nehezebben élünk. Az igaz, hogy sokkal rosszabbul élünk, mint azt szeretnénk. Sokkal rosszabbul élünk, mint ahogyan az emberhez méltó lenne. Ez több ok egybeolvadása miatt van így. Ha már a kilencvenes évekről beszélünk, akkor el kell mondani, hogy a jelenlegi állapot alapjait a kilencvenes években rakták le. Akkor, amikor Szerbia öt háborút folytatott és ötöt el is veszített, amikor az összes költségvetési forrást a nagy szerb nemzeti politika megvalósítására fordították. Abban az időszakban züllött le ilyen mértékben a gazdaság és lehetetlenült el minden. Akkor alakult ki az a helyzet, amelyen a 2000-es években végbemenő változások után sem tudtunk változtatni. Azért nem tudtunk, mert amikor 2001-ben és 2002-ben úgy tűnt, hogy Szerbia meg tudja változtatni a róla kialakult képet, amikor már úgy látszott, hogy részeseivé válhatunk az európai gazdasági és pénzügyi mozgásnak, akkor meggyilkolták miniszterelnökünket, majd azt követően olyan kormányok kerültek hatalomra, amelyek a kilencvenes évekre emlékeztető politikát folytatták. A két Koštunica-kormány idejében a koszovói ködkép hajszolásával újra a világgal szembemenés művészetét honosították meg az országban. Ez újra visszavetett bennünket. Az utóbbi két évben pedig, amikor ismét lehetőségünk lett volna kirángatni az országot ebből a visszaszorult helyzetből, akkor lesújtott a nemzetközi gazdasági válság. Azt viszont biztosan nem tartja túlzásnak, ha a jelenlegi helyzetet a feszült szóval jellemezzük.

Hogyan lehetne ebből a feszült gazdasági helyzetből kilábalni?

– Az egyértelmű, hogy komoly feszültségek jellemzőek gazdasági téren is. Ebből a helyzetből csak úgy lehetne kilábalni, ha egy sokkal erőteljesebb gazdasági növekedés indulna meg. Ugyanakkor erre ebben a pillanatban nem sok esélyt látok. Sok ezer új munkahelynek kellene teremtődnie. Olyan cégek sorának kellene üzletelnie, amelyek rendszeresen befizetik az adót és a járulékokat, amelyek gazdasági tevékenységgel foglalkozva megerősítenék az állami költségvetést. Nem látom, hogy ez a közeljövőben bekövetkezhet. A politikumnak kötelessége lenne mindezt így, őszintén elmondani a társadalomnak. El kell kerülni a félreértéseket, mivel a félreértések általában konfliktusokat szülnek. A helyzetet és annak megváltoztatását illetően nem lényeges, hogy pillanatnyilag ki alkotja a kormányt, vagy kinek van parlamenti többsége. Ha más politikai erők alkotnák a kormányt, ezen a helyzeten akkor sem tudnának gyorsan változtatni. A javuláshoz csak egy nagyon hosszú folyamat vezet el bennünket. A témát illetően fontosnak tartok emlékeztetni arra, hogy a nyolcvanas években Vajdaság régióként a szlovén társadalom teljesítőképességével volt versenyképes. Húsz év alatt oda jutottunk, hogy nemcsak Szlovéniával nem vagyunk versenyképesek, hanem a társadalmi össztermék vonatkozásában a szerbiai átlagtól is elmaradunk. Az utóbbi két évtizedben megismétlődött az, ami az elmúlt 90 évben jellemezte a szerb politikát: a Vajdaságban megtermelt javakat olyan mértékben szipolyozzák ki és használják fel valahol máshol, hogy nemcsak versenyképességünket nem tudtuk megtartani, hanem elveszítette igazságtartalmát is az a megállapítás, hogy Vajdaság Szerbia legfejlettebb része. Ez ma már sajnos nem így van. Ha a vajdasági politika ezzel nem szembesül, ha nem szembesíti ezzel a folyamattal a szerbiai politikumot és nem tudja elérni, hogy ez a folyamat leálljon, akkor mi béresek leszünk saját földünkön.

Nem a VMSZ az egyetlen parlamenti párt, amely már nevében is viseli a vajdasági jelzőt. Itt van mondjuk a Vajdasági Szociáldemokrata Liga. Emellett nem szabad megfeledkezni azokról a pártokról sem, amelyeknek bizottsága működik Vajdaságban. Miért nem emeli fel a hangját ezek a pártok közül egyik sem, amikor mondjuk a költségvetés kidolgozásakor, vagy a Nemzeti Beruházási Terv eszközeinek az elosztásakor történnek törvénytelenségek, megrövidítések? Miért marad a VMSZ egyedül követeléseivel?

– Nem tudom, hogy miért van ez így, de valóban úgy tűnik, hogy nem sok mindent tesznek ebben az ügyben. A ligának az utóbbi egy-két évben az egyetlen megnyilatkozása az volt, amikor most kivetítő táblákon emlékeztetnek arra, hogy hét éve fogadtuk el a döntést Vajdaság zászlajáról. Ez fontos és örvendetes, viszont a beszélgetés során részletezett dolgok megváltoztatását illetően nem sokat tesz a liga sem. Azt látom, hogy amikor az utóbbi években a költségvetést illetően megpróbáltunk szembeszállni a kiszipolyozással és a lepusztítással, akkor nem állt mellénk senki sem. Azt mondták, hogy az ünneprontás lenne, meg a nehéz helyzetre hivatkoztak. Hát persze, hogy nehéz volt és nehéz a helyzet, és az is igaz, hogy egyesek ünneprontásként foghatják fel, amikor az embert meglopják, és ezt szóvá teszi.

Bizonyos sajtóinformációk szerint tavaly többször is előfordult, hogy külföldi befektetők Vajdaságban szerettek volna beruházni, el is látogattak a tartományba, majd miután Belgrádban is fogadták őket, valamiért meggondolták magukat és végül Vajdaságtól délebbre irányították beruházásukat. Egyesek szerint nem véletlenekről van szó és a központi hatalom elcsalja Vajdaságból a beruházókat. Értesült ezekről a dolgokról?

– Igen, az állítások valósak. Ez is az előbb részletezett leépítő folyamatnak a része. Nem hiszem, hogy véletlenekről van szó. Sok más országhoz hasonlóan Szerbia is kidolgozta saját befektetés-serkentő rendszerét. Ennek az eszközrendszernek a keretében a vajdasági kormány a tartományi költségvetésből a Vajdaság területén megteremtett új munkahelyek után munkahelyenként 1 300 euró vissza nem térítendő támogatást fizet ki. A köztársasági gazdasági minisztérium költségvetéséből ettől egy sokkal jelentősebb, akár 10 ezer eurót is elérő támogatás jár munkahelyenként a befektetőknek. Amikor tavaly a tartományban potenciális befektetők jelentek meg, mi mindegyiküknek elmondtuk, hogy hol, hogyan, mit lehet. Igényeiknek megfelelően helyzetfelmérést végeztünk el, bemutattuk, hogy milyen a helyzet a munkaerőpiacon. Elmondtuk, hogy a vajdasági kormány munkásonként 1 300 euróval tudja támogatni munkahelyteremtő beruházásukat. Azt is közöltük, hogy a szerb kormánytól ezen felül még kaphatnak támogatást és azt ajánlottuk, hogy erről Belgrádban érdeklődjenek. Gyakran az történt, hogy a potenciális beruházók, miután Belgrádba utaztak informálódni, végül úgy döntöttek, hogy nem Vajdaságban, hanem inkább valahol máshol ruháznak be. Számszerűsítve: 2010 első tíz hónapjában az országba, vagyis a Belgrádba és a tőle délebbre fekvő területekre érkező befektetéseket mintegy 43 millió euróval támogatta a szerb költségvetés, a Vajdaságban megvalósuló, hasonló jellegű befektetésekre pedig csupán valamivel több mint 3 millió eurót fordított. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a különbség azért van, mert minden befektető előbb Vajdaságban akart beruházni, majd meggondolta magát. Az viszont biztos, hogy nagyon sokan itt szerettek volna beruházni, utána pedig egy hallgatólagos, vagy nem is annyira hallgatólagos állami zsarolás eredményeképpen inkább valahol máshol valósították meg beruházásukat. Ez tény.

Magyar Szó

Szerző: