You are here

Sólyom László megérkezett Vajdaságba

 

Megkezdte háromnapos vajdasági magánlátogatását Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke. A VMSZ meghívásának tett eleget. A reggeli órákban Röszkénél lépte át a határt, ahol vendéglátója Pásztor István, a VMSZ elnöke fogadta. Sólyom László jelenleg Horgoson tartózkodik, ahol részt vesz a Művelődési Ház dísztermében rendezett ünnepi műsoron. Ezt követően beszédet mond a város főterén, majd leleplezi Szent István mellszobrát, ami után elbeszélget a helyi vezetőkkel és termelőkkel.

A déli órákban a magyar államfő Nyugat-Bácskába folytatja útját, ahol először a zöldségtermesztésről messze földön híres Bácskertesre látogat. A település főtéren köszöntőt mond és elhelyezi az emlékezés virágait Petőfi Sándor mellszobránál. Ez után megismerkedik a nyugat-bácskai magyar lakta települések képviselőivel, akik nagy tisztelettel várják. Nagyon készülnek erre a találkozóra, hiszen, mint elmondták, erre a térségre a múltban nemigen terjedt ki a hivatalos Budapest figyelme.

Sólyom László vajdasági körútjának mai harmadik állomása az egykor Bács-Bodrog Vármegye székhelye, Zombor lesz, ahol a térségben élő magyarok művelődési központjának számító Magyar Polgári Kaszinóban adnak tiszteletére alkalmi műsort, melynek keretében az államfő megkoszorúzza a zombori születésű aradi vértanú, Sweidel József és az 1956-os forradalom emléktábláját.

A magyar államfő ma este az Újvidéki Színházban részt vesz azon a magyar értelmiségi kerekasztal-találkozón, melynek témája: a közösségépítés módozatai.

Sólyom László szombaton és vasárnap újvidéki intézményeket, dél-bácskai és bánsági magyar lakta településeket és családokat látogat meg. Szombaton találkozik Egeresi Sándorral, a vajdasági palament elnökével és Német László nagybecskereki püspökkel. Vasárnap délelőtt Újvidéken megkoszorúzza a fasizmus áldozatainak az emlékművét, délben megbeszélést folytat Boris Tadić szerb elnökkel. A délutáni órákban koszorút helyez el az 1944-ben ártatlanul kivégzett szabadkai magyarok tömegsírjainál, és látogatása végén beszédet mond az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartandó szabadkai központi emlékünnepségen.

Ternovácz István

Szerző: