You are here

Irreális költségvetés

 

A szabadkai képviselő-testület mai üléséről

A szabadkai képviselő-testület mai ülésén határozat született a város 2010-es költségvetésének kiegészítéséről és módosításáról. Az ellenzék (VMSZ) és a kormányzó koalíció (a DS vezette Európai Szabadkáért, DSS, SPS, VMDP) között heves vita alakult ki a kiegészítés-tervezettel kapcsolatban. A Vajdasági Magyar Szövetség képviselői arra hívták fel a figyelmet, hogy az idei büdzsét túlméretezték.

'Még soha sem volt Szabadkának ilyen nagy a költségvetése, és még soha sem volt a városnak annyira kevés pénze, mint az idén' – mutatott rá az ellenmondásra Csúszó Endre VMSZ-es képviselő.

Az ellenzék még márciusban – amikor elfogadták a költségvetést – arra mutatott rá, hogy a büdzsé teljesíthetetlen, túlméretezett, és irreális. Az ellenzéki képviselők arról számoltak be, hogy a város a helyi közösségek infrastruktúrájának fejlesztésére az idén szinte semmit sem fordított. A művelődési egyesületek, otthonok minimális, vagy semmilyen pénzbeli támogatást nem kaptak. Az előző években, amikor Szabadka sokkal kevesebb pénzből gazdálkodott, többet tudtak fejlesztésekre fordítani, mint az idén. Aladics Tibor ludasi képviselő újfent felhívta a polgármester figyelmét arra, hogy a költségvetésben feltüntetett sokmillió dinárból a helyi közösségek semmit sem kaptak az elmúlt időszakban. ,,Az emberek a sajtón keresztül értesülhetnek arról, hogy a városnak milyen nagy költségvetése van. A helyi közösségek vezetői nehezen tudják elmagyarázni a választóknak azt, hogy a sok pénz ellenére miért nem történik semmilyen fejlesztés, beruházás. Jobban oda kellene figyelni a kültéri településekre’’ – mondta Aladics Tibor. Maglai Jenő VMSZ-es képviselő hozzátette:

Szabadkának még soha sem volt ilyen nagy költségvetése. ,,Komoly vállalkozás volt ezt a büdzsét összehozni, hiszen az nem létező, virtuális pénzek fölött rendelkezik. Ha megnézzük, hogy a folyó év első 6 hónapjában mekkora pénzből gazdálkodott a város, akkor a valóság egyből kiderül. A valóság, pedig az, hogy a tervezettnél sokkal kevesebb pénz folyt be a költségvetésbe’’ – emelte ki Maglai. Olyan tételek szerepelnek a költségvetésben, amelyeknek nincs reális alapjuk. Petar Balažević, a Demokrata Párt frakcióvezetője a vádakra válaszolva elmondta, hogy az ellenzék a szószéket választási kampányra használja fel, majd azt javasolta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács elnöke egyhavi fizetésének 10 százalékát ajánlja fel egy művelődési egyesületeknek, szerinte az a pénz az intézmény egészéves kiadását fedezi majd. Saša Vučinić polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a gondok nem most kezdődtek, hanem még 18 évvel ezelőtt, és tudvalevő, hogy az elmúlt két évtizedben kik irányították a várost. ,,Az önkormányzat a kultúra, és az oktatás területén minimális befolyással bír, vagyis nem a mi hatáskörünkben tartoznak ezek az intézmények, hanem a nemzeti tanácsokéba'' – tette hozzá a polgármester. A költségvetés-módosítást végül a többség, a kormányzó koalíció megszavazta.

A városi képviselő-testület mai ülésén a többi között rendeletet hoztak a város történelmi belvárosában található épületek homlokzatának felújításáról. Emellett módosították a telekhasználati díj megtérítésének mércéjét. A határozat értelmében január elsejétől azoknak, akik a Palics turisztika területén végzik tevékenységüket, nem kell ezt az illetéket fizetniük, vagyis pozitívan diszkriminálnák őket. Ezzel a döntéssel a befektetőknek szeretnék vonzóbbá tenni ezt a területet. Az ellenzék szerint, ha valós szándék állna a döntés mögött, akkor nem csak egy bizonyos területre korlátoznák a kedvezményt. ,,Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek. Meggyőződésem, hogy mindaz, ami ma Palicson történik az a korrupció melegágya’’ – mondta Dévavári Zoltán VMSZ-es képviselő. Az ülésen döntöttek a regionális hulladéktároló részletes szabályozási tervének kidolgozásáról is.

Vajdaság Ma

Szerző: