You are here

Pásztor István: Felértékelődik a magyarsághoz tartozni

 

Vajdaságban magyarnak lenni előnyt fog jelenteni, mert szélesebb körben a nemzet és az ország felértékelődik - így vélekedik Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, akivel arról beszélgettünk, hogy mit hozott Szerbia és az itt élő magyarok számára a Milošević bukása óta eltelt tíz év, amit általános vélemény szerint csak nagy fenntartásokkal lehet “rendszerváltásnak” nevezni.- Sok, vagy kevés az, amit az elmúlt tíz évben, Szerbiában, politikailag sikerült megvalósítani?- Ha abból a szemszögből nézzük, hogy 2000. október 5-én mit gondoltunk, mit reméltünk és hova szerettünk volna eljutni, akkor egészen biztosan azt kell, hogy mondjuk: kevés. Ha abból a szempontból nézzük, hogy napi politikai feladatot ellátva, vagy egyszerű napi dolgot végezve megpróbáltunk-e megtenni mindent, amit meg lehet tenni annak érdekében, hogy megvalósuljon minden, amit elképzeltünk, akkor azt kell mondanom, hogy ennél többet nem lehetett elérni. És ezt nem azért mondom, mert elégedett vagyok. Nem vagyok elégedett az elértekkel. Viszont azt el kell mondanom, hogy meggyőződésem, nem azért jutottunk csak idáig, mert nem akartunk továbbmenni.- Amit elmondott, abból az derül ki, hogy ön is csatlakozik a véleményt formálók többségének az üzenetéhez, hogy „többre számítottunk”… - Engem azonban igazából már az ezt követő időszak érdekel. Arra kellene mindannyiunknak rádöbbenni, hogy egy pillanat a társadalom életében, amit forradalomnak neveznek, az csak egy töredéknyi idő egy közösség életében. Ennek az eljötte viszont gyökereiben nem változtat meg semmit. Ez csak egy eseményt jelent, de ettől az eseménytől maga a társadalom még nem változik meg. 2010. október 5-én történt, ami történt Belgrádban, illetve Szerbia-szerte, de attól a szerbiai társadalom működési elvei, a szerbiai polgárok gondolkodásmódja és értékrendje önmagában nem változott meg. Október 6-án, amikor reggel felkeltek, a nacionalisták ugyanúgy nacionalisták voltak, mint korábban. Ez az, amit hajlamosak vagyunk nem belekalkulálni az elmúlt tíz évbe. Az elmúlt tíz évnek a jelentős része azzal telt el, hogy először döntetlenre hoztuk, utána pedig talán nyerő pozícióba hoztuk a szerbiai társadalmon belüli csatát, a megosztottságot a nacionalisták és az europerek között. Talán most, az elmúlt hónapokban jutottunk el először abba a helyzetbe, hogy világosan lehet pl. Koszovóról beszélni, hogy nem istenkáromlás azt mondani, hogy Koszovó már a kilencvenes évek végén elveszett. Ezt én személy szerint meg tudtam tenni az elnökválasztási kampányban. Akkor a többségiek azt mondták, hogy a kisebbségi politikus mondja a magáét, mert más az érdekeltsége. Szerb politikus ezt azonban egészen a közelmúltig nem tudta megtenni. Ezért azt gondolom, hogy az elmúlt tíz évet, ennek a folyamatnak a tükrében is lehet nézni. Ezt figyelembe véve elég sok minden történt. Hogy tíz év alatt eljutottunk idáig, ez azért jelzi, hogy jelentős változások következtek be az emberek gondolkodásában. - A Milošević-rendszer ellenzői azonban ennél jóval többet akartak…- Szociális, gazdasági értelemben, a mindennapok vonatkozásában persze, hogy nem ezt akartuk, sokkal messzebbre szerettünk volna eljutni. Szerettük volna megközelíteni azt az életkörülmény-rendszert, ami az emlékeinkben él a hetvenes-nyolcvanas évekből. Hogy ez mennyire volt reális elvárás, ez egy másik kérdés. Emberileg biztos, hogy reális volt, mert mindenkinek közülünk egy élete van, és úgy vagyunk vele, hogy 15 éves koplalásos időszakot követően igenis, jogunk van arra, hogy emberhez méltóan éljünk. Ettől függetlenül, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne lássuk: történt azért változás, mert emlékezzünk csak vissza, 2000. őszén még villanyáramunk és vizünk sem mindig volt. Persze mi jóval többet szerettünk volna megvalósítani az elértnél. Elmaradt a gazdaság talpra állása, elmaradt foglalkoztatás kellő arányú növelése és sok más. De ha végig gondoljuk, mindig valami közbejött. Először Đinđić miniszterelnök meggyilkolása, aztán a koszovói ködképnek a szerb nacionalisták által történt folyamatos kergetése, a gazdasági világválság. Mindezek azt eredményezték, hogy csak idáig jutottunk el. Igazából nem is az a legfontosabb, hogy a tíz év alatt hová jutottunk, hanem, hogy ahol most vagyunk, az milyen újabb 5-10 évvel kecsegtet. Ez kellene, hogy az alapvető kérdés legyen. Ebben a vonatkozásban én, személy szerint, némi tapasztalattal felvértezve, picikét komolyabb korban, mint tíz évvel ezelőtt, bizakodóan, de egy picit visszafogottabban azt mondom, hogy egyszer most már nekünk is össze kell, hogy álljon a kép. Az elmúlt tíz évben mindig az történt, hogy amikor úgy nézett ki, hogy esélyünk van előrelépni, akkor mindig valami közbejött. Talán végre összeáll egy olyan kép, amikor majd nem jön közbe semmi. Én ebben reménykedem, másrészt pedig végezve mindennapi feladatomat, megpróbálok tenni is ennek érdekében. Gondolom, nem egyedül, hanem mindenki mással, aki ugyanezt csinálja abban a munkakörben, abban az életkörnyezetben, amelyben éppen van. - Hangsúlyozottan „magyar” politikusként ehhez mit tenne hozzá?- Kétségtelen, hogy mi, vajdasági magyarok többet érdemeltünk volna ettől az elmúlt tíz évtől, mint amit kaptunk. Az elmúlt tíz évnek a nem kielégítő hozadéka nem a mi mulasztásunknak a következménye. De azt is világosan ki kell mondani, hogy a vajdasági magyar közösségnek a jelene és a perspektívája ilyen vonatkozásban összekötött annak az országnak a sorsával, amelynek a polgárai vagyunk. Ezért függetlenül attól, hogy mi a koszovói történetet tíz évvel ezelőtt gondolatban és értékelés tekintetében lezártuk, mi ugyanennek a koszovói történetnek a rabjai és szenvedő alanyai voltunk, mert ennek az országnak a polgáraiként ezt nem tudtuk ránk vonatkoztatva hatályon kívül helyezni. Ettől függetlenül két elemet még figyelembe kell venni. Egyik, hogy az elmúlt tíz évben függetlenül a politikai körülményektől a vajdasági magyar közösség bizonyította az érettségét azzal, hogy közösségként talpon maradt. Mert hogy rajtunk kívül ez jóformán senkinek sem sikerült. Amit a politika síkján e tekintetben meg lehetett valósítani, azt megvalósítottuk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az, amit elértünk, az álmaink csúcsa lenne. De meggyőződésem, hogy az adott körülmények között megpróbáltuk a maximumot megcélozni, ezért nincs mit szégyellnünk. A másik dolog, amit én nagyon fontosnak tartok az elmúlt tíz év vonatkozásában, vagy a ránk váró feladatok vonatkozásában, az a közösségen belüli építkezés, ami az utóbbi éveket jellemezte itt, Vajdaságban. Ez a közeljövőben még inkább ki fog teljesedni, és meg fogja hozni gyümölcsét. - Ennek a szűkös tíz esztendőnek az elmúltával a vajdasági magyarság további sorsának alakulása szempontjából mekkora a jelentősége annak, hogy Magyarországon a parlamenti és az önkormányzati választásokon egyaránt elsöprő győzelmet aratott a nemzeti oldal. Sőt, nemcsak hogy győzött, hétmérföldes léptekkel teszi a dolgát a nemzet fontos dolgainak a rendbetételét illetően…- Amikor a szerbiai történésekről beszélünk, nem kerülhetjük meg azt, ami Magyarországon történik. Most talán eljutunk abba a helyzetbe, hogy Vajdaságban magyarnak lenni előnyt fog jelenteni, mert szélesebb körben a nemzet és az ország felértékelődik. Ahhoz a nemzethez tartozni, amelyiknek az anyaországa politikailag, befolyásban felértékelődik, mindannyiunk számára felértékelődést jelent. Ilyen szempontból, az út, ami előttünk van, kecsegtetőbb, mint az elmúlt években megtett út és tapasztalat.

Vajdaság Ma

Szerző: