You are here

Nem akarnak szakítani a belgrádi diktátummal

Pásztor István a közvagyonról szóló törvény gyakorlati alkalmazásának elmaradásáról – A VSZL, az LDP és a DP lelkiismeretén szárad, hogy a tartományi vagyon még nem került vissza

Ma van épp egy hónapja annak, hogy lejárt a 180 napos határidő arra vonatkozólag, hogy a kormány rendelettel szabályozza a tartományi vagyon visszaszármaztatását. Minden jel arra mutat, hogy az LDP, a VSZL és a DP nem kíván szakítani a belgrádi diktátummal, hiszen semmit sem tettek annak érdekében, hogy a tartományi vagyon felett a vajdaságiak rendelkezhessenek. Erről a kérdésről beszélgettünk Pásztor Istvánnal, a VMSZ elnökével, aki a dolog hátterét, rövid történetét a következőképpen foglalta össze:

– Itt az történt 1988-at követően, amikor Milošević átvette a hatalmat, hogy pár év leforgása alatt mindent megszüntettek, ami nem állami, központi és belgrádi irányítású volt. Ennek eredményeképpen oda jutottunk, hogy minden a szerb állam tulajdona, minden vagyonnal csak úgy lehet rendelkezni, vagy bármit is tenni, ha ahhoz Belgrádból az ügynökség megadja a hozzájárulást. Ez egy nagyon hosszú és roppant fájdalmas története az életünknek, mert ez a kisemmizésről és a megaláztatásról szól. A 90-es évek elején folyamatosan törekedtünk arra, hogy visszaállítsuk az eredeti helyzetet a tartományi vagyon és minden más fontos kérdéskör tekintetében, hogy az ami a miénk, az ami Vajdaságé, azzal mi gazdálkodhassunk. Nyíltan megfogalmaztuk, hogy nem fogjuk elvinni sehova, se eladni, elherdálni nem akarjuk, de fontos, hogy mi vezessünk róla számot, mi gazdálkodjunk vele, a javainkat szolgálja és bennünket építsen. Az ezzel kapcsolatos ambíciókat megfogalmaztuk, viszont azoknak a kibontakozása sehogy sem történt meg egész tavaly szeptemberig, amikor is európai uniós számonkérés következtében többek között belekerült az országról szóló jelentésbe az is, amit mi szorgalmaztunk. Tavaly januárban került elfogadásra a közvagyonról szóló törvény, majd szeptember 26-án fogadta el a köztársasági parlament ezt a jogszabályt. Ekkor a vajdasági kormány megfogalmazott egy olyan függeléket, amelynek apropóján a tartományi parlamenti ülés összehívására került volna sor, és a végén éjszaka valaki lemondta ezt az ülést. Ez volt az a törvény, amely meglehetősen nagy port kavart. Többek között azért, mert a Demokrata Pártnak a belgrádi, a központi szárnya túl nagyra taksálta azt a törekvést, amit akkor a vajdasági kormány összeállított. Egyszerűen nem akarták visszaadni a vasutat, a közutakat, a csatorna-hálózatot és rengeteg egyéb más felsorolt kérelemnek nem kívántak eleget tenni.

A törvény végül is elfogadásra került, de a VMSZ nem szavazta meg.

– Nem szavaztuk meg, mert úgy gondoltuk, hogy mindazok a dolgok, amelyek Vajdaság szempontjából nagyon fontosak, nem kerültek bele a jogszabályba. Viszont az LDP háttértámogatásával a parlament mégis megszavazta a közvagyonról szóló törvényt, mégpedig úgy, hogy az elfogadás előtt a Čanak által vezetett VSZL bevitt egy olyan függeléket a törvénybe, ami még inkább felpuhította a rendezésre váró kérdést. Az történt ugyanis, hogy ahelyett, hogy a törvény szabályozta volna csonka módon a vagyon visszakerülését, Čanakék indítványa alapján olyan döntés született, hogy majd a kormány fog a vagyontárgyak visszaadásáról határozni. Ezt a Liga azért csinálta, hogy ők a média szempontjából is valami attraktív tettet mutassanak fel, mintha ők itt valami nagyon nagyot csináltak volna. Abba a helyzetbe hozták önmagukat, mint a kecskebéka, amelyik mikor meglátja, hogy a lovat patkolják, akkor ő is azt szeretné, hogy megpatkolják. Miután látták, hogy mások függelékeket szoktak beterjeszteni egy-egy törvény kapcsán, akkor ők is ezt tették. Beadványukkal viszont nem hogy javítottak volna a dolognak a lényegén, hanem jócskán rontottak rajta. Ugyanis ahelyett, hogy szeptember 26-án a törvény erejénél fogva Vajdaság visszakapta volna a vagyonának jelentős részét, ezt kormányrendelettől tették függővé. A kormányrendeletre vonatkozólag megszabtak egy 180 napos határidőt, ami most április 3-án járt le.

Történt valami?

– Nem történt semmi. Mi jó egy hónappal ezelőtt figyelmeztettünk a határidő lejártára, és rámutattunk arra, hogy cselekedni kellene. Bojan Kostreš pár nappal ezelőtt kijelentette, hogy még a választások előtt ez a bizonyos kormányrendelet meg fog születni. Viszont mára teljesen világossá vált, hogy a választásokig a kormányrendeletből nem lesz semmi. Ennek következtében Vajdaság nem fogja visszakapni az akadémiát megillető vagyont, az újvidéki rádiót és televíziót, az újvidéki vásár tulajdonjogát, sem a kovini szénbányát, és sok más hasonló dolgot, amelyeknek a visszaszármaztatása az adott kormányrendelethez volt kötve.

Úgy tűnik a kormányra nézve a határidőszegés nem jelent akadályt?

– Igen, azért mondtam ezt, mert nem működhetnek így a dolgok, hogy mindenki számára határidőt szabnak meg az életben, és ha az ember elmulasztja az adott határidőt, akkor emiatt bűnhődnie kell, a kormány számára viszont ezek szerint nem létezik határidő. De fontosnak tartottam azért is erre a kérdésre rámutatni, mert azok, akik most hatalmas reklámtáblákon hirdetik önmagukat mint a vajdasági vagyon visszaszerzőinek az élharcosai, azok sorozatosan olyan lépéseket tesznek, ami mindannyiunk számára a vagyon-visszaszármaztatás tekintetében káros. Elsősorban a VSZL-re gondolok, de szeretnék arra is rámutatni, hogy Pajtić elnök úrnak talán szembesülnie kellene azzal a problémával, amit a saját pártjához tartozó kormány tesz vagy nem tesz, esetleg mulasztás jelleggel Vajdaságot megkárosítja.

Ha jól értem, arra gondol, hogy a DP, a VSZL és az LDP nem tartotta fontosnak azt, hogy a vajdasági vagyont mielőbb és a legkézenfekvőbb módon visszaszármaztassák Vajdaságnak?

– Bizony először is a kormány hatáskörébe helyezték át az adott kérdéskör rendezését. A kormány pedig egyszerűen fittyet hányt a 180 napos határidőre, nem hozott rendeletet, és innentől kezdve lebeg a történet, nem kaptunk vissza semmit.

Ezentúl hogyan kellene kezelni a helyzetet?

– Ez a vonat már elment. Talán majd egy következő kormány visszaadja a tartományi vagyont. Amikor a törvény elfogadásra került, abban a pillanatban biztos volt, hogy ez a vagyon visszaszáll Vajdaságra, majd a kormányrendelettel egyfajta relativizálása esett meg a történetnek. Olyanná vált ez, mint a kutya vacsorája. Ami biztos volt egy pillanatban, igaz, hogy kevés volt, de mégis biztos volt, nos azt relatívvá tették.

Megakadályozták, hogy a statútum tartalommal töltődhessen fel? Mi lesz ezután?

– Meg lehet ezt a rendeletet hozni 1-2 év múlva, vagy akár 5 év múlva, ha majd az akkori kormánynak eszébe jut, vagy olyan kedve lesz, vagy egyáltalán olyan kormány alakul a választások után, amelyik ezt hajlandó lesz kezelni. Egyszerűen valami ami bizonyos lehetett volna, meghiúsult, és mára még mindig ott lebeg a levegőben, s mindez „annak köszönhető”, hogy a ligások ügyefogyott módon kezelik a közügyeket egyrészről, másfelől pedig annak is, hogy Belgrádban a vajdasági érdek megélése a demokraták részéről olyan, amilyennek látjuk.

Magyar Szó

Szerző: