You are here

Május 6

„Ha tíz ember beszél, az nagyobb zajt kelt, mintha tízezer hallgat” (Napoleon Bonaparte)

De jó lenne, ha öt, vagy akár hat emberünk tenné május 6-a után ugyanezt, mert más ember fia nem törődik ám velünk. Más emberfiának mindegy, hogy Koszovó vagy Vajdaság, hisz jelenleg is mindkét terület ugyanakkora támogatást kap, pedig mi itt húszszor annyian vagyunk, akik adót fizetünk.

164 éve elődeink nagy dologra szánták el magukat, március 15-én úgy döntöttek, hogy megpróbálnak tenni egy nagy lépést előre, és ezzel beírták magukat a történelembe.  Egyszerű a recept, ők is fiatalok voltak, mint, mi és nem akarták, hogy a gyerekeik egy olyan világban nőjenek föl amilyenben ők éltek. És ennél a gondolatnál nekem is felcsillan a szemem, mert mintha nekünk is ilyen terveink lennének, nekünk is az a célunk, hogy a valami jót hagyjunk a következő generációnak, ne azt, amit ránk bíztak.


A forradalmak idején, volt egy nagy álmuk azoknak, akik elnyomásban élték le az életüket, ilyen álom volt például a SZABAD VÁLASZTÁSOK. A boldogság a tetőfokára hágott mindenütt, ahol ez a demokratikus intézmény be lett vezetve a polgárok életébe. Jaj de jó azoknak, akik a vérüket adták érte, hogy nem látják, hogy mára mennyire érdektelenek az emberek az iránt, amiért ők meghaltak, pedig csak nekünk akartak jobbat, nekünk akarták lerakni az alapokat. Jaj, ha tudnák, hogy ma már másra vágyunk, más kell nekünk, pedig ma már kardot sem kell ragadnunk, hanem csak megvárni az államelnököt, aki annyit mond, hogy: MÁJUS 6-a!

Nehéz dolga lesz a szerbiai pártoknak, mert számunkra vajdasági magyar fiatalokra hatást kell majd gyakorolniuk. Nehéz lesz nekik, mert meg kell mutatniuk, hogy mit tettek értünk. Legnehezebb az lesz, ha találni próbálnak majd valamit, mert, ha meg akarnak majd győzni bennünket, akkor az kell és ez számukra szinte kivitelezhetetlen.

A kormánypártiaknak még a részvényosztogatós sztorija sem sikerült, úgy ahogy beígérték, pedig ide már minket is bevontak. De, ha keresgélünk, akkor csak vannak dolgok, amiket kaptunk, igaz nem az államelnökéktől, hanem mástól, a Magyar Nemzeti Tanácstól. Izgatottan olvastam én is végig az ösztöndíjasaink névsorát, na, nem azért mert jogosult lennék rá, csak csupán jó érzés volt látni, hogy az ismerőseim, vagy az ismerőseim ismerősei kiérdemelték ezt. Na, igen feltehetjük a kérdést, hogy mért nem előbb történt velünk ez, miért nem támogatták a jó egyetemistáinkat ösztöndíjjal? A válasz sajnos túl egyszerű, mert az előző kormányban nem volt négy olyan magyar képviselőnk, aki kiharcolta volna ugyanezt. Milyen „hatalmas” szám ez a négy, de ha négyen képesek arra, amire mondjuk 100-an nem, akkor igen is nagy szám.

„Ha tíz ember beszél, az nagyobb zajt kelt, mintha tízezer hallgat” /Napoleon Bonaparte/

De jó lenne, ha öt, vagy akár hat emberünk tenné május 6-a után ugyanezt, mert más ember fia nem törődik ám velünk. Más emberfiának mindegy, hogy Koszovó vagy Vajdaság, hisz jelenleg is mindkét terület ugyanakkora támogatást kap, pedig mi itt húszszor annyian vagyunk, akik adót fizetünk. Május 6-án már pedig meg kell mutatnunk, hogy szeretnénk még több ösztöndíjast az egyetemeinken, meg kell mutatnunk, hogy egy élhetőbb Vajdaságra van szükségünk!