Ugrás a tartalomra

VMSZ – SZPSZ – SZHP KOALÍCIÓ VETTE ÁT KISHEGYES KÖZSÉG VEZETÉSÉT

Kilencórás, békés hangnemben zárult, csütörtök délután négy órakor kezdődött maratoni ülésen, amelyen megjelent mind a 25 tanácsnok, a többség olyan döntést hozott, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség, a Szerbiai Szocialista Párt, és a Szerb Haladó Párt alkotta koalíció veszi át a község irányítását. A koalíciós szerződés értelmében a VMSZ hét helyet kapott a tizenegy tagú Községi Tanácsban, és a VMSZ soraiból kerül ki a Községi Képviselő-testület elnöke Hallgató Imre, és az alpolgármester Mohácsi Zoltán személyében. Az SZPSZ községi elnöke Marko Rovčanin lett a község új polgármestere, a SZHP községi elnökét Dejan Radovanovićot pedig a KKT alelnökévé választották.
A KKT hamarosan sorra kerülő következő ülésén, a VMSZ soraiból megválasszák a községi közvállalat új igazgatóját, illetve kinevezik a KKT munkatestületeinek , mindenekelőtt az állami földek bérbeadását, és a határrendezést irányító bizottságok tagjait. A KKt ülést követően felmentést kapnak a leváltott polgármester asszony dr. Celluska Frindik Erzsébet helyettesei és tanácsadói, és sor kerül az Önkormányzat karcsúsítására is, hiszen a VMSZ ellenében szövetkező, sikertelennek bizonyuló Demokrata Párt vezette koalíció teljesen feleslegesen igencsak felduzzasztotta a községi adminisztrációt.
A tavalyi Önkormányzati választások után Kishegyes községben, a VMSZ kapta a választópolgároktól a legtöbb mandátumot, de ennek ellenére ellenzékbe szorult mivel a Demokrata Párt egyedül ebben a községben nem tartotta magát ahhoz a választások utáni kötött megállapodáshoz, hogy ahol csak lehetséges ott VMSZ – DP – SZPSZ koalíció vállal felelősséget a község vezetésére. Egy év sikertelen kísérletezés után az SZPSZ kilépett a demokraták koalíciójából, és felkérte a VMSZ-t és a SZHP-t, hogy vessenek közösen véget Kishegyes község további ellehetetlenítésének

Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen