Ugrás a tartalomra

A VMSZ síkra száll az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola megmaradásáért

Az óbecsei Alsóváros a település magyarságának kulturális központja. Itt, a katolikus templom és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szomszédságában van a Petőfi Sándor Általános Iskola is.

A tanintézményben 16 tagozaton tanulnak a diákok, 80 százalékuk magyar nyelven.
A városban elterjedt a szóbeszéd, miszerint az iskolára lakat kerülhet – ma sajtótájékoztatón fejtette ki ezzel kapcsolatos álláspontját Molnár Viktor a VMSZ óbecsei szervezetének elnöke.

Molnár Viktor, elnök, Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei községi szervezete: „Tény az, hogy az elfogadott 2019-es községi költségvetésben minden iskolának, így az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolának is biztosított a működése egész évben.

Tény az is, hogy 2018 őszén az önkormányzatban felállított munkacsoportnak ez év március végéig el kell készítenie egy tanulmányt az iskoláskor előtti intézmények és az általános iskolai hálózat kialakításának a javaslatára a következő négy éves időszakra.

Tény az is, hogy a végső döntést az oktatási miniszter hozza majd meg a munkacsoport javaslatterve alapján, de ezt a tervezetet az MNT is véleményezi és a tartományi titkárság is átnézi, és akkor kerül csak az oktatási miniszterhez.

A VMSZ határozott álláspontja, hogy az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola megmaradásáért szállunk síkra, a Petőfi Sándor Általános Iskola megszűnését vagy nevének megváltoztatását elfogadhatatlan tartjuk.”

 

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen