Ugrás a tartalomra

A VMSZ átadta a köztársasági listáját

A Vajdasági Magyar Szövetség ma délelőtt átadta a Köztársasági Választási Bizottságnak az elmúlt alig két nap alatt összegyűjtött 11967 támogató aláírást. Ezzel a VMSZ a negyedik párt, aki köztársasági szinten átadta a listáját, így várhatóan a négyes szám alatt fut majd a választásokon.

A párt önállóan vesz részt a köztársasági megmérettetésben, így teljes, 250 fős listát adott át.

A listavezető Pásztor Bálint, őt Kovács Elvira követi, majd pedig Fremond Árpád, Pék Zoltán következik. Mint arra Pásztor István, a VMSZ elnöke a lista átadását követően Belgrádban az újságíróknak elmondta, a „győztes csapaton nem kell változtatni”. A lista elején szereplő személyek már több éves tapasztalattal a hátuk mögött, kamatoztatni tudják majd a jövőben is a szerzett tapasztalatukat, kapcsolatrendszerüket.

Bár a VMSZ saját neve alatt szerepel a választáson, egy koalíciós listáról van szó, ugyanis a VMDP, a MEP és civil szervezetek képviselői is szerepelnek a listán.

Pásztor elmondta, a kampány elkövetkező 50 napját arra használják majd, hogy számot vessenek az elmúlt négy év alatt elért eredményekről, és azokra a prioritásokra hívják fel a figyelmet, ami az elkezdett munkájuk folytatását jelenti majd.

Pásztor kiemelte, teljesen reálisnak gondolják, hogy a VMSZ a választásokat követően is parlamenti erő lesz.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, mh (Fotó: Ótos András)
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét