You are here

A módosítással akár már az év közepétől a kis családi vállalkozások, borászatok és pincészetek otthonról is legálisan árulhatják a kész terméket - hangzott el a temerini Vince-napi borkóstolón.

Roskadásik teltek az asztalok boros-palackokkal a temerini Sportcsarnokban, ahol a régióból közel 700 minőségi bor versenyzett az aranyéremért. A Vince-napi rendezvényen minden fajtát meg lehetett kóstolni. Az érmesek iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés. A nemzetközi megmérettetésen kimagasló eredménnyel szép számban szerepeltek a temerini borászok is. Lahos Imre tíz éve készít nedűt, a vörösborával aranyat érdemelt ki: „Ez a temerini borverseny nekünk a mérvadó, mivel itt nemzetközi borokkal meg tudjuk mérettetni a saját munkánknak a gyümölcsét, és mondhatom, hogy meg vagyok elégedve vele.”

A szakmai zsűri 697 szerbiai és külföldi, többek között szlovák és szlovén bort is értékelt. A minőséget az időjárás nagyban befolyásolta - mondta Fehér Vilmos borbíró: „Olyan szőlőfürtök azokon a tőkéken, amelyeken több, mint egy kiló lett hagyva, nem kaptak elegendő csapadékot, és a sav-egyensúly nem tudott rendesen kialakulni, tehát a sav-háztartás problémát okozott, és ezek a fehér borok gyengébb minőséget képviseltek.”

Az ágazat fejlődéséhez szükséges az állami támogatás is. Juhász Attila, államtitkár: „Én nagyon bízom abban, hogy sikerül kieszközölnünk, és a minisztériumnak is egyértelmű az álláspontja. Szeretnénk, ha a kis családi gazdaságok tudnák a bort értékesíteni otthonról, a kollégák a minisztériumban értik, ők is ezen az állásponton vannak, és én bízom abban, hogy a törvénymódosítás után erre lehetőség nyílik.”

A 21. Vince-napi borversenyt ezúttal is a Kertbarátkör szervezte. Snejder Sándor, elnök: „Az első borversenyünk is nemzetközi volt, a szekszárdiak voltak itt egy csapattal, de mostmár csaknem 180 külföldi minta érkezik. Úgyhogy mondhatjuk, hogy ez egy komoly nemzetközi borfesztivál.”

A rendezvény művelődési műsorral zárult.

 

Szerző: 
Pannon RTV