You are here

Deli Andor EP-képviselő meghívására a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi parlamenti képviselői és munkatársai Brüsszelben vendégeskedtek.

Kedden Szerbia belgiumi nagykövetségén Marina Jovićević nagykövet asszonnyal találkoztak, ahol a  kellemes hangulatú beszélgetés folyamán Pásztor István, a delegáció vezetője ismertette a tartományi képviselőcsoport munkáját, de többek között érintették Szerbia EU-csatlakozásának kérdését is.

A csoportot fogadta Srđan Mačkić is, a Vajdasági Iroda vezetője is, aki beszámolt a képviselőknek az Iroda tavalyi tevékenységéről és arról a kapcsolatrendszerről, amelyet a többi európai régióval sikerült kialakítani.

A magyar néppárti delegáció ülésén Pásztor István elnök úr beszámolt a vajdasági magyar közösséget érintő aktuális politikai kérdésekről, ezt követően pedig az Európai Parlament működésével, összetételével, munkájával kapcsolatos előadáson vettek részt.