Ugrás a tartalomra

Új városi vezetés Kúlán

A VMSZ-nek két képviselője jutott be a községi képviselő-testületbe – Valka Károly a polgármester-helyettes

A Kúla község területén, december 16-án megtartott előrehozott önkormányzati választások után, csütörtökön, január 24-én megtartották a községi képviselő-testület alakuló gyűlését, amelyet az előzőekben a kényszerigazgatási szerv elnöke hívott össze. Napirenden a tanácsnokok mandátumának hitelesítése és eskütétele, valamint a községi elnök, alelnök, a községi képviselő-testület elnökének és alelnökének, titkárának kinevezése szerepelt.

Az összejövetelt a legidősebb képviselő, Slobodan Rajačić vezette a Kritikus tömeg polgári tömörülés listájáról. Először a képviselők mandátumát hitelesítették, majd áttértek a városi vezetők kinevezésére. Velibor Milojičić okleveles közgazdászt a Szerb Haladó Párt Aleksandar Vučić–Mert szeretjük Kúlátlistájáról 24 képviselő javasolta a községi képviselő-testület elnöki tisztségére, majd titkos szavazással a 35 jelenlevő képviselőből 25-en igennel, 4-en ellene voksoltak, 6 szavazólap pedig érvénytelen volt.

A községi képviselő-testület alelnökének, Boban Damjanović, a Szerb Haladó Párt képviselő csoport elnöke Zorica Demkovićot javasolta az SZHP listájáról, akit ismét titkos szavazással választottak meg a képviselők. A titkári teendőket Milorad Vuksan okleveles jogász tölti be a kúlai községi képviselő-testület új összetételében.

A képviselő-testület elnökének és alelnökének, titkárának kinevezése után a képviselők áttértek a bizottságok tagjainak, valamint a község vezetőségének a  meghatározására.

A községi képviselő-testület újonan megválasztott elnöke Damjan Miljanić (SZHP) okleveles közgazdászt javasolta polgármesteri tisztségre, akit  a képviselők többségi szavazattal meg is vállasztottak. Kúla község újonnan megválasztott elnöke Valka Károlyt, a Vajdasági Magyar Szövetség–Pásztor István listáról javasolta helyettesének, a javaslatot a képviselők is támogatták. Valka Károly az előrehozott választások előtt is ezt a tisztséget töltötte be.

A VMSZ-nek két képviselője jutott be a községi képviselő-testületbe a választások után a megszerzett szavazatok alapján. Mivel Valka Károly lemondott képviselői mandátumáról, ezért Goga Zsolt képviselő mellé a VMSZ listájáról Lavró Vulić Emma kapcsolódott.

Az új polgármester javasolta a községi tanács tagjait is, az eddigi kilenc tag helyett  a községi tanács ezentúl hét tagot számlál. A testületben egy helyet a VMSZ is kapott, Kozma Lívia képviseli majd a pártot ebben az önkormányzati szervben.   

Mivel a most megválasztott polgármester eddig a helyi közművesítési közvállalat élén állt, az ülés további menetében a Komunalac igazgatójának többségi szavazattal a képviselők Marko Pešićet nevezték ki. A községi képviselő-testület alakuló összejövetele Kúlán ezen határozatok, kinevezések után csaknem négy óra elteltével ért véget.

 

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.L.
Többi hír