You are here

A tartományi regionális fejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkárság 30 millió dinár értékben 60 munkahely létesítését támogatja Topolya községben.

Ezáltal a Capriolo kerékpárgyárban 40, az EM Commerce bútorgyárban pedig 20 új munkahely létesült. A tartományi kormány alapvető prioritásának tartja a gazdasági fejlődés felgyorsítását és új munkahelyek teremtését, ennek érdekében 650 millió dinárt különítettel el a költségvetésből, ami által 1500 új munkahelyet nyitottak meg - emelte ki Egeresi Sándor, tartományi regionális fejlesztési segédtitkár a Pannon Televízió Közügyek című műsorában. Hangsúlyozta továbbá, hogy február közepétől ismét lehet támogatásokra pályázni.

Egeresi Sándor, tartományi regionális fejlesztési segédtitkár: „Én bízok benne, hogy több vagy nagyobb lesz a keret, mert érdeklődés van. El kell mondani, hogy feltételek nagyon szigorúak, 2017 szeptembere óta szigorúak. Komolyan veszik az emberek, komoly feltételeket szabnak a vállalkozóknak, egyértelműen jól működő cégekről, pozitívan termelő cégekről, komoly beruházásokról van szó, és ezt szeretnénk támogatni.”

 

Szerző: 
Pannon RTV