Ugrás a tartalomra

Továbbra sem enyhül a migránshelyzet Magyarkanizsán

Jelenleg mintegy 400 migráns tartózkodik a község területén, és egyre türelmetlenebbek.

A hideg idő ellenére is naponta érkeznek migránsok Magyarkanizsa községbe. Bárhol találkozhatunk velük, most épp a buszállomás mellett levő erdőből vonultak ki, volt köztük nő és gyerek is. Egy kisebb csoport pedig a helyi buszmegállóban várakozott a délelőtti órákban. Elmondásuk szerint Algériából érkeztek és Magyarországon keresztül szeretnének eljutni Nyugatra. „Európába akarok menni. Mindenkinek megvan az oka, valakinek háború van az országában. Amikor így láttok bennünket, ilyen hidegben, fázva, talán megértitek, miért akarunk Európába menni. ”

A helyieket zavarja a migránsok jelenléte, a magyarkanizsai Dobó Kamilla kénytelen minden nap a helyi vonatállomás mellett elsétálni, ahol sokszor látott már illegális bevándorlókat. „Ők sem nagyon tehetnek arról, amiért itt vannak, de valahogy el kell őket innen vinni, mert nem tudunk mit csinálni velük. Nekünk se jó, nekik se jó, de viszont közös megoldás meg nagyon nincs.”

A migránsok a hideg idő elől gyakran menekülnek elhagyatott, üres házakba. Egy valamikori pizzéria melletti üres házban is többször láttak már bevándorlókat a helyiek. Most egy önkéntes csapat épp préselt falapokat szerelt a betört üvegekre, hogy a bevándorlók ne tudjanak bejutni. Ladócki György: „Próbálunk helyrehozni elhagyatott házakat, most épp itt az iskola, óvoda környékén. Legalább itt megvédjük a gyerekeket, hogy ne vegyüljenek a gyerekek közé. Ezzel is valamennyire, minimálisan segítünk a gyerekek biztonságáért legalább, hogy ne legyen probléma.”

A megígért állami támogatási formák eddig nem érkeztek meg, a község pedig kezd kiapadni erőforrásaiból - jelentette ki Lackó Róbert, a válságstáb vezetője. „Az egyetlen megoldás erre a problémára a fokozott rendőri jelenlét volna. Tudni kell, hogy ezelőtt két héttel egész pontosan november 19-én egy kérvénnyel fordultunk a belügyminiszter úrhoz, sajnos erre még választ nem kaptunk. Azóta változott nagyban a helyzet Magyarkanizsán, hiszen a tél beálltával egy olyan állapotot tudunk most előttünk, a mindennapjainkban, ahol az egyre idegesebb migránsok betörnek lakatlan házakba.”
A helyiek közül többen is a válságstábhoz fordultak azzal a problémával, hogy a migránsok már a katolikus és a pravoszláv temetőkben is megjelentek - tette hozzá Lackó Róbert.

 
Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen