Ugrás a tartalomra

A továbblépés akarata érvényesült

A Prosperitati Alapítvány gazdaságfejlesztési programja keretében adták át rendeltetésének Bácskossuthfalván a Sila Kft. új logisztikai központját, Zentán pedig a Silos-tech Kft. telephelyén munkacsarnokot és lézervágót avattak

A Prosperitati Alapítvány nagy léptékű gazdaságfejlesztési programja keretében adták át rendeltetésének ma Bácskossuthfalván a Sila Kft. új logisztikai központját. A csarnok felépítése és felszerelése, valamint más fejlesztések 145 millió dinár összértékű beruházást tettek ki. Számokban a Sila Kft. 50 millió dináros támogatásban részesült a Prosperitati Alapítványon keresztül, a fejlesztés 25%-át önrészként a cégnek kellett állnia, 40%-át pedig az OTP Bank 10 éves futamidejű hitelből biztosította. Ezt megelőzően Zentán a Silos-tech Kft. telephelyén adták át rendeltetésének azt a munkacsarnokot és lézervágót, amelyet a zentai vállalat a Prosperitati Alapítvány közepes léptékű gazdasági fejlesztésének keretében épített fel és vásárolt meg.

 

KAPACITÁSBŐVÜLÉS, HATÉKONYABB ELADÁS

A Sila Kft. logisztikai csarnokának mai átadóünnepségén Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvivője köszöntötte a megjelenteket, majd ifj. Méhes Béla, a cég tulajdonosa, igazgatója ismertette a csaknem 200 egyént foglalkoztató-, 8 hektáron elterülő vállalat elmúlt 58 évét. Elmondta, hogy mára egy több termelési egységből álló céggé nőtte ki magát – fém- és műanyag szemes láncféléket, köteleket és más termékeket készítenek, kimondottan kivitelorientált tevékenységet folytatva. Termékeik 86%-át külföldön: Németországban, Olaszországban, Svédországban értékesítik, a hazai eladási skála élén pedig hóláncaik, traktorláncaik állnak. A nagy léptékű támogatással 25 új munkahely létesül a gyárban, és az alapítvány más-, egyebek mellett a lánc hegesztő-hajlító gépezet felújítására, egy késztermékkontroll-központra, a gyár takarékos világítására és fűtésrendszerére fordított támogatásnak köszönhetően növekedett a Sila Kft. versenyképessége.

Gion Gábor, Magyarország Pénzügyminisztériumának pénzügyekért felelős államtitkára az átadó ünnepségen ismertette, hogy Magyarország az 50 milliárd forint összértékű gazdaságfejlesztési keretéből eddig 40 milliárdot hívtak le Vajdaságban.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke felbecsülhetetlen értékűnek nevezte Magyarországnak a vajdasági magyarság felé nyújtott támogatását.

– Abban reménykedünk, hogy mérsékelheti a vidékünkről történő elvándorlási hullámot az anyaország gazdasági támogatása. Folyamatosan írjuk ki az újabb pályázatokat, legközelebb 22-én jelenik meg a következő kiírás – ismertette a VMSZ elnöke.

Az átadóünnepséget megtisztelte jelenlétével Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja, Kislinder Gábor, a topolyai község elnöke, Branko Vučković az OTP Bank észak-bácskai részlegének igazgatója, a Sila Kft. partnerei, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának tagjai.

MUNKACSARNOKOT ÉS LÉZERVÁGÓT AVATTAK A ZENTAI SILOS-TECH KFT.-BEN

A zentai Silos-tech Kft. ünnepélyes szalagátvágásán jelen volt Gion Gábor, Magyarország Pénzügyminisztériumának pénzügyekért felelős államtitkára, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja, Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, a VMSZ köztársasági és tartományi képviselői közül többen is, valamint a Prosperitati Alapítvány további sikeres pályázói közül néhányan.

Az egybegyűlteket Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány igazgatója köszöntötte, majd Nagy Zsolt, a Silos-tech Kft. tulajdonosa körvonalazta a 2006 óta létező cég tevékenységét, és beszámolt arról, milyen fejlesztéseket valósítottak meg, majd megköszönte a magyar kormánynak a Prosperitati Alapítványon keresztül nyújtott támogatását. Elmondta, hogy a Silos-tech a takarmányszállításhoz készít gépeket, serleges felvonókat, láncos szállítókat, csigákat, egyéb fémszerkezeteket, csarnokokat épít, és hogy ebben a közepes léptékű gazdaságfejlesztési programban ötszázezer euróra pályázott, amit meg is kapott:

– Ebből felépítettünk egy csarnokot és lézervágó gépet vásároltunk, de itt nem álltunk meg a befektetésekkel, hanem még önerőből egy stancológépet, kompresszorokat vásároltunk, továbbá felépítettünk még egy csarnokot, ahová porfestő üzemet szeretnénk beépíteni. Eredetileg nyolc új alkalmazottat terveztünk, de végül tizenhat fővel növeltük alkalmazottaink számát, mert szükségünk volt még szakemberekre, így jelenleg összesen 56 kollégával dolgozunk. A befektetésünk tehát a Prosperitati Alapítvány ötszázezer eurós támogatásával együtt 1,2 millió eurós lett.

Gion Gábor örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy a támogatás révén a magyar kormány is részese lett ennek a befektetésnek, és arra mutatott rá, hogy megtartani és visszacsábítani az embereket akkor lehet, ha megfelelőek a körülmények, és ezek a vállalkozások mind ezt szolgálják.

– Ez az 55 millió forintos projekttámogatás nagyon jó helyre került, és szívesen adtuk. A gazdaságfejlesztési programból már megközelítőleg negyvenmilliárd forint támogatást sikerült odaítélni, és abból összesen 75 milliárd forintnyi projekt valósult meg. Mi készen állunk arra, hogy tovább ösztönözzük a magyar vállalkozásokat, és ebből Magyarországnak és Szerbiának is haszna fog származni.

Az eseményen Pásztor István úgy fogalmazott, hogy a Silos-techben történt fejlesztés már inkább a nagyfejlesztések kategóriájába tartozik, és mindez annak az akaratnak az erejét mutatja, amely fontos a közösség szempontjából is:

– A cég útját egyfajta közösségi útként is felfoghatjuk. A semmiből 13 év alatt eljutni idáig, és ilyen fejlesztést véghezvinni, ezt nem elsősorban az ötletmegvalósítást szolgáló pénz mozgatta, hanem a gondolat és az akarat a megmutatkozásra, a továbblépésre. Ez is bizonyítéka annak, hogy a jó ötletek megtalálják a megvalósulás útját, és ez kellene hogy a szemünk előtt lebegjen, mert ami itt történt, az az egész közösség felemelkedése szempontjából fontos.

Pásztor hangsúlyozta, azzal a 166 közepes léptékű vállalkozással, amely támogatásban részesült, mintegy 600 új munkahely teremtődött, és e támogatásokkal az volt a céljuk, hogy megerősítsék ezeknek a vállalatoknak a piaci szerepét.

 

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, K.P.D. , hhá (Fotó: Ótos András)
Többi hír