Ugrás a tartalomra

Történelmi futás Szabadkán

Rekordszámú résztvevőt várnak a szervezők a III. Szabadkai Félmaratonra. Idén csaknem másfél ezren futhatnak majd a történelmen át.

Szeptember elsején a legkisebbektől a legidősebbekig mindenki találhat magának megfelelő távot. A gyermekfutamok mellett a felkészültebbek az 5, a 10 vagy a 21 kilométeres, félmaratoni távon futhatnak a város legszebb épületei között. Nevezni még mindig lehet.

Idén 15 országból érkeznek versenyzők Szabadkára, hogy szeptember elsején lefussák a félmaratoni távot - hangzott el a verseny szervezőinek mai sajtótájékoztatóján. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője maga is amatőr futó. A verseny egyik szervezőjeként elmondta, hogy a belgrádi után a szabadkai félmaraton az ország egyik legtömegesebb versenyévé nőtte ki magát. „Az idén 1300 és 1400 közé tehető a Szabadkai Félmaraton résztvevőinek a száma. Ez azt jelenti, hogy megduplázzuk a tavalyi létszámot. Tavaly ugyanis 634, az első szabadkai félmaratonon pedig 560 futó vett részt” - mondta a képviselő.
Annak ellenére, hogy mindössze három évvel ezelőtt került megrendezésre az első szabadkai félmaraton az eseménynek máris hagyománya van és közösségépítő erejével hozzátartozik a városnapi eseményekhez - mondta Horvát Tímea alpolgármester: „Megvalósult az, amiről álmodtunk. Azt szerettük volna, ha Szabadka a sportok városává válik, ha a város közismert és szecessziós épületeit minél többen meg tudják ismerni a régióból, az országból és külföldről is.”

Nenad Bogar, a Horizont Sportegyesület egyik alapító tagja arról beszélt, hogy idén több újdonságot is bevezettek. Ennek egyike a 10 kilométeres táv beiktatása, de emellett a rajtcsomag is megújult gazdagabb lett. A befutóérmet a város egyik szecessziós szépsége, a Raichle-palota dísziti. „Minden évben azon igyekszünk, hogy fejlesszük és előremozdítsuk a félmaratoni verseny kinézetét, hogy minél jobban felismerhető legyen. Ebben az évben újdonságokat vezettünk be a rajtcsomagot illetően. A félmaraton futói, akik időben neveztek, egy saját névvel és rajtszámmal ellátott bögrét is kapnak” - emelte ki Bogar.

A szervezők előre is elnézést kértek a szabadkai polgároktól, akiknek majd szeptember elsején 9 és 13 óra között alternatív útvonalakat kell választaniuk, ha a város központja felé közlekednének, ugyanis ebben az időszakban útlezárásokra és forgalomkorlátozásra számíthatnak. Ennek részleteiről később adnak tájékoztatást a szervezők.
Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír