Ugrás a tartalomra

Topolya: Középpontban az oktatás

Gyümölcsöző és eredményes az együttműködés a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és a topolyai község között, állapították meg a mai összejövetelen, melyet a topolyai községi képviselő-testület nagy tanácstermében tartottak, és részt vett rajta Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, Ljubica Srđanov tartományi oktatási segédtitkár, Snejder-Sára Ildikó, tartományi anyagi-pénzügyi segédtitkár, Mackó Zsuzsanna, az oktatási titkárság kisebbségi oktatással megbízott szakmunkatársa, Kislinder Gábor községi elnök, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselő, az oktatási intézmények vezetői, valamint az önkormányzat munkatársai.

- A titkárság mintegy 11,5 millió dinárt hozott ide a községbe a múlt év során. Ez részben az oktatáshoz, részben egyéb területekhez kötődik, de ez egy olyan cél mindenképpen, amelyet meg szeretnénk ismételni ebben az évben, tehát ugyanezt az összeget, vagy ettől akár nagyobb összeget is biztosítani a községnek, a község intézményeinek, a község civil szférájának – tájékoztatott Nyilas Mihály.

Az összejövetelen Intézményenként vizsgálták meg, hogy melyek azok a gondok, amelyeket elsősorban orvosolni kell, és beszéltek azokról az általános problémákról is, amelyek a községhez kötődnek. Nyilas Mihály tájékoztatta a jelenlevőket arról is, hogy a titkárságuk a héten fog kiírni közel 180 millió dinár összegű pályázatokat, melyek legnagyobb része az oktatási intézmények, iskolák felszerelésének biztosítását célozza, amit akár bútorzat vásárlására, akár számítógéprendszer, informatikai- és egyéb kabinetek felszerelésére, biztonsági rendszer kibővítésére vagy létrehozására is fordíthatnak. A tartomány és az említett titkárság ebben az évben is hozzájárul az utaztatási költségek fedezéséhez.

Felmerült egy ötlet, mely szerint azokat a pénzeket, amelyeket a község a pedagógusok utaztatására költ, a tartományi forrásokat is igénybe véve akár házak vásárlására is fordíthatnák a falvakban, amelyek szolgálati lakásként funkcionálnának az ifjú pedagógusok számára.

Az iskolák igazgatói részéről elhangzott az az igény, hogy a felszerelés biztosítása mellett beruházásra is szükség lenne, felújítási munkálatok elvégzésére, a fűtési rendszer, a nyílászárók cseréjére, illetve szigetelésére és a tornaterem felújítására.

Ezeket a gondokat közös erővel, több tartományi titkárság, vagy akár a Nagyberuházási Igazgatóság, valamint az önkormányzat eszközeinek felhasználásával lehetne megvalósítani. Mindehhez szükséges a tervdokumentáció időbeli elkészítése és az építkezési engedélyek megszerzése.

Kislinder Gábor községi elnök az önkormányzat támogatásáról biztosította az intézmények vezetőit, és kihangsúlyozta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a terveket akár előre is elkészítsék, hogy az iskolák ne maradjanak le a pályázatokról.

Az összejövetelt követően a vendégek ellátogattak a mezőgazdasági középiskolába, a topolyai Csáki Lajos és a pacséri Moša Pijade Általános Iskolába.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma, Komáromi Gizella