Ugrás a tartalomra

Több beruházás kivitelezését kezdték meg Szabadka területén

Egyebek mellett munkálatokat folytatnak a Lóversenypálya utcában, ahol a kanalizációs hálózat bővítésén dolgoznak.

Makkhetesen is megkezdték több utcában a vízvezeték-hálózat bővítését, valamint a Zorka helyi közösség területén aszfaltozást végeztek.

A Lóversenypálya utcában több éve tervezik a kanalizációs hálózat kiépítését, a munkálatokat idén kezdték meg. A beruházást a tartomány több mint 2.000.000 dinárral támogatta. A beruházás teljes összege meghaladja az 5.000.000 dinárt.

Sánta Csaba, végrehajtó igazgató, Vízművek és Csatornázási KKV: „Ez a beruházás pár évvel ezelőtt indult el. Egyenrangúvá akartuk tenni a nem messze elhelyezkedő ipari zónánk rangját, hogy megoldjuk itt is a csatornázást a mellettünk lévő ipari tevékenységhez.”

Most kezdték meg az árkok kiásását valamint a csövek lefektetését. Makkhetesen is megkezdték több utcában a vízvezeték-hálózat bővítését, amelyre közel 16.000.000 dinárt láttak elő. A Zorka helyi közösségben található Sutjeska utca aszfaltozását is elvégezték, amely több mint 34.000.000 dinárba került.

Horvát Tímea, alpolgármester, Szabadka: „Akik a tartományban és a köztársaságban a mi érdekeinkért dolgoznak és a szabadkai polgárok érdekeiért, az ő közbenjárásuk nagyon sokat jelentett ezeknek a projektumoknak a megvalósításában. Mint a szabadkai városvezetés egyik képviselője el tudom mondani, hogy köszönhetjük annak is, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt koalíciója és a prioritása is jól működik és ugyanazon prioritások körül dolgozunk. Ezeket az eredményeket tudjuk felmutatni, és a továbbiakban is azon fogunk dolgozni, hogy az infrastrukturális fejlesztéseket olyan szintre emeljük, hogy az a lakosok életminőségének a javításához is hozzájáruljon.”

Habram Viktor, a horgosi Tiszamenti Vízművek Kft. felelős kivitelező mérnöke: „A munkálatnak 60 naptári nap alatt kell elkészülnie, és amilyen ütemben haladnak a munkálatok, köszönve az időjárásnak, a beruházó segítségével ez mindenképpen meg is fog történni.” Horvát Tímea hozzátette, a Sutjeska utca aszfaltozásának projektjéhez tartozik a Palicsi út menti kerékpárút kiépítése is.

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV