Ugrás a tartalomra

Tisztújítás a VMSZ-ben

A Vajdasági Magyar Szövetség magyarkanizsai községi szervezetének elnöksége február 8-án megtartotta tisztújító ülését, amelyen megválasztották a párt községi szervezetének új elnökét és alelnökét.

Teljes támogatottság mellett Berec Sándor lett az új elnök, míg az alelnöki feladatokat Krekuska Róbert látja el. Megbízatásuk négy évre szól.

– A tavalyi év végén az idei tavasszal bezárólag több helyi szervezet elnökének is lejárt mandátuma.

A mindenkori vezetőség frissítése egy természetes folyamat. Az elmúlt években a VMSZ megerősödött Magyarkanizsa községben.

Célunk az elkezdett út folytatása: részt vállalni a vajdasági magyarság politikai érdekképviseletében és a kisebbségi önkormányzatiság kiteljesítésében – mondta Berec Sándor újonnan megválasztott elnök.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó
Többi hír