Ugrás a tartalomra

Telt ház előtt ismertették a Prosperitati Alapítvány pályázatait Óbecsén

Szabadka után Óbecsén is lakossági fórumon ismertették tegnap este a Prosperitati Alapítvány negyedik pályázati körének részleteit. A falusi házak és a mezőgazdasági földek vásárlása, valamint a mezőgazdasági és gazdasági fejlesztések támogatása iránt akkora volt az érdeklődés, hogy zsúfolásig megtelt a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagyterme.

A kisterembe tervezték, de a nagyterembe kellett átköltöztetni a Prosperitati Alapítvány lakossági fórumát, annyian jöttek el kedden este a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörbe. A legtöbben a mezőgazdasági pályázati lehetőségek iránt érdeklődtek Óbecsén.
Csányi Sándor, Törökbecse: „Nem pályáztam még egyszer sem, megpróbálok pályázni egy nagyobb traktorra, hogy kicsit könnyebb és gyorsabb legyen a munka.”

Szabó Nagy Zsuzsanna eddig kétszer pályázott sikerrel mezőgazdasági gépvásárlásra. A családi gazdaságban Charolais teheneket is tenyésztenek. „ Jószágtenyésztéssel is foglalkozunk, és most szeretnénk a tanyán újabb istállórészeket csinálni, mivel most már ellenek a tehenek és bővíteni kellene.”

A pályázatok beadási határideje november 30-a. A PIT online pályázati rendszer az alapítvány munkatársai szerint nagy segítséget jelent az érdeklődőknek.

Ricz Dániel, területi munkatárs, Prosperitati Alapítvány, Óbecse: „Mindig el tudják érni a pályázati profiljukat, munkaidőn kívül is, a késő esti órákban, ez a gazdáknak is számít valamit, a vállalkozóknak még többet. A most aktuális pályázati kör pedig olyan pályázatokat vár, amelyek társadalmilag nagy hatékonysággal bírnak, új munkahelyeket teremtenek, beszállítókat növelnek, új végtermékeket eredményeznek.”

Most falusi házak vásárlását célzó vissza nem térítendő támogatásra, mezőgazdasági földvásárlási hitel kamattámogatására, valamint mezőgazdasági és gazdasági fejlesztések kombinált támogatására lehet pályázni. A gazdaságfejlesztési stratégiára támaszkodó pályázatok célja a hozzáadott érték létrehozása.

Prof. Dr. Nagy Imre, igazgatóbizottsági elnök, Prosperitati Alapítvány: „A végső cél, hogy a mezőgazdasági termeléssel az egészséges élelmiszertermelést alapozzuk meg, és az egészséges élelmiszernek a külpiacokra való juttatását. Még mindig ennek a megalapozása tart.”

A Prosperitati Alapítvány szeptember végéig további lakossági fórumokat tart – ezekről, valamint a pályázatokról a www.prosperitati.rs oldalon lehet tájékozódni.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A napokban a kivitelező elkezdte a földmunkálatokat a Petar Gorčić utcában, és onnan haladnak tovább a település más
Megkezdődtek az előkészítő munkálatok
Amint a szép idő beköszöntött, a gunarasi helyi közösség területén megkezdődtek a falurendezési munkálatok.
Feltöltötték az út menti részeket, rendezik a labdarúgópálya környékét