Ugrás a tartalomra

Támogatás a termőföldek biztosítására

A topolyai önkormányzat az idei évben hozzájárul a termőföldek biztosításához – Nem lesznek formai megkötések a támogatás kapcsán – hangoztatta az illetékes

A tavalyi év időjárási szempontból egy csöppet sem kedvezett a gazdáknak Topolya községben. Az év elején a szélsőséges hideg, a folytatásban pedig a szárazság és a forróság tett keresztbe nekik, de a helyenkénti jégverés sem maradt el. Az állam egyik esetben sem hirdette ki az elemi csapást, így menetesítve magát a segítségnyújtástól. Egyedül azok a gazdák úszták meg az időjárási viszontagságokat, akik biztosították termőföldjüket. Nem ők voltak többségben. A leírtak tükrében a topolyai önkormányzat úgy döntött, hogy az idén támogatni fogja a termőföldek biztosítását.

 

Csorba Ottó, a topolyai községi tanács mezőgazdasággal megbízott tagja elmondta lapunknak, a község új támogatási programjával azt szeretné elérni, hogy a termelők idejekorán bebiztosítsák magukat az időjárás viszontagságai ellen.

– Az idei évben egy olyan programot indítunk, amely keretein belül a község hozzájárul a földek és a termés biztosításához. Erre azért van szükség, mert minden évben szembesülnünk kell a jégverés vagy a szárazság következményeivel. A termelők hozzánk fordulnak segítségért, de a községnek se kerete, se módja nincs arra, hogy teljes mértékben kártalanítsa az embereket – mondta el Csorba.

– Ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy termelők biztosítani tudják a termést az következő időszakban. A teljes biztosítási összeg 40 százalékát az állam fedezi, mi ehhez szeretnénk hozzájárulni további 20 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy a termelőnek mindössze a teljes biztosítási díj 40 százalékát kell majd saját zsebükből kifizetni – hangoztatta a tanácsnok. Az új támogatási program kialakításába az önkormányzat szeretné magukat a termelőket is bevonni.

– A téma megvitatására termelői fórumokat szeretnénk összehívni a civil szervezeteken keresztül. Arra kérjük a gazdákat, hogy vegyenek részt ezeken a fórumokon, mert a jég szinte minden évben károkat okoz, a köztársasági kormány viszont nem nyilvánítja ki az elemi csapást, és semmilyen kártalanítást nem ad a termelőknek. A községben úgy látjuk, hogy a biztosítási díjhoz való hozzájárulás a egyetlen módja annak, hogy a termelők valamilyen módon kártalanítva legyenek – mondta Csorba, majd hozzáfűzte, hogy a község nem fog feltételeket megszabni a biztosítás támogatása kapcsán.

– A termelő azt a biztosítóházat választja, amely neki a legjobban tetszik, és a község a biztosítás 20 százalékát fogja fedezni. Ez azt jelenti, hogy senkit sem kötelezünk rá, hogy csak az alapbiztosítást válassza, vagy hogy fizesse ki a szárazságbiztosítást is. Amire és amennyire a termelő biztosítja a földjét, annak a 20 százalékát fogjuk mi kifizetni – hangoztatta a tanácsnok. Jelen pillanatban a község a biztosítótársaságokkal tárgyal, hogy meghatározza a támogatás megvalósulásának módját, a termelő fórumokra vélhetőleg február derekától fog sor kerülni – tudtuk meg Csorbától.

Szerző (Forrás)
Magyar Szó, L.J.
Többi hír