Ugrás a tartalomra

A szerb kormány a jövő évben is finanszírozza a nagyobb szabadkai beruházásokat

Folytatódik a Szabadkai Népszínház kiépítése, erre a jövő évi költségvetési-tervezet, amely hamarosan a parlament elé kerül 400 millió dinárt irányoz elő.

Ezt nyilatkozta a Pannon RTV-nek Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője. Elmondta továbbá, hogy a szabadkai kerülőút kiépítése is folyamatos a szerb kormány támogatása mellett, várhatóan még idén befejeződhetnek a munkálatok. A jövő évben további fejlesztések lesznek az útszakaszon, ez azt jelenti, hogy két felüljárót is kialakítanak majd, hogy a mezőgazdasági termelők könnyebben megközelíthessék saját szántóföldjeiket. Az egyik a Pacséri útnál lesz, míg a másik a kelebiai Mélykúti útnál. A jövő évi költségvetési tervezetben eszközöket láttak elő továbbá a Szabadka-Szeged vasútvonal felújításának projekttervezetére is, az elkövetkező három évben ennek a fejlesztésnek is meg kell kezdődnie - tette hozzá.

„Az elmúlt években a szabadkai kerülőútra, az Y-elágazásra 30 millió eurót sikerült biztosítani. A másik projekt pedig a Szabadkai Népszínháznak a felújítási munkálatai, ebben az esetben 400 millió dinárt irányoz elő a jövő évi költségvetésnek a javaslata. Ez azt jelenti, hogy évről évre nagyobb összegeket biztosít a köztársaság, eleget téve a VMSZ és a Szerb Haladó Párt által aláírt koalíciós szerződésnek, így elmondható, hogy 8,9 millió eurót biztosított a köztársaság az elmúlt években ezzel a 400 millió dinárral együtt a Szabadkai Népszínház építésére.”

 

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen