Ugrás a tartalomra

Szent Pál napján ünnepelt a szabadkai Paulinum

A szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium iskolanapot ünnepelt.

Az intézmény védőszentjének, Szent Pálnak a napján szentmisét tartottak a szeminárium kápolnájában, adott róla hírt a Pannon TV.

A Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium ebben az iskolaévben ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját.

Miocs József, az intézmény rektora elmondta: a diákok száma egész Vajdaságban csökkent, a gimnáziumnak is kevesebb tanulója van.

Valamikor egy osztályba mintegy 30-an jártak, ma ez a szám 15 körül mozog.

Ez nekünk azért jó, mert ez egy szakgimnázium és itt aztán a gyerekekkel lehet sokkal többet lehet foglalkozni, tanítani és bepótolni azt a hiányt, amit az általános iskolából magukkal hoztak.”

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke hangsúlyozta a gimnázium és a magyarság megmaradása közötti összefüggéseket.

„Ha az ember végignézi ezeket a tablókat, és nekem többedik alkalommal van rá lehetőségem, hogy végignézzem, hogy mindazok a papok, akik Vajdaság különböző településein szolgálnak, ide jártak. Azt gondolom, ez önmagában is beszél ennek az intézménynek a fontosságáról.”

Az eseményen pápai kitüntetésben részesült az iskola két tanára, Léner Balázs és Stipan Stantić.

A szentmisét Orlando Antonini apostoli nuncius celebrálta.

 

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír