Ugrás a tartalomra

Szabadkán folyik az egyeztetés a térfigyelő kamerák kihelyezéséről

A szabadkai térfigyelő rendszer kiépítéséről egyeztettek a város és a rendőrség képviselői – nyilatkozta Kern Sólya Mária. A Városi Képviselő-testület elnöke emellett elmondta azt is, hogy írásban arra kérte az önkormányzati Közigazgatási Hivatal illetékesét, hogy az adóhivatalra vonatkozó a formanyomtatványok is jelenjenek meg a nemzeti közösségek nyelvein.

Néhány hónapon belül 9 tesztkamerát helyeznek el Szabadka különböző pontjain. Elsősorban a város palicsi, sándori és kelebiai bejáratainál szerelnek fel térfigyelő berendezéseket. A felvételt egyelőre belső tárolóra rögzítik, később építik majd ki a vezetékes rendszert – mondta Kern Sólya Mária, a Városi Képviselő-testület elnöke. „Még néhány ilyen ponton a városban, amelyek a forgalom szempontjából nagyon fontosak, például a Korzón, mert itt gyakran történnek verekedések is.

Kern Sólya Mária írásban arra kérte Marija Ušumović Davčikot, a Közigazgatási Hivatal illetékesét, hogy az adóhivatalra vonatkozó űrlapokat is jelentessék meg a nemzeti közösségek nyelvein. „Most arra kértem a Közigazgatási Hivatal illetékeseit, hogy az adóhivatalra vonatkozó formanyomtatványoknál, végzéseknél tartsák be a törvényt.”

Az önkormányzat Közigazgatási Hivatala köteles tiszteletben tartani a nemzeti közösségek nyelvhasználatára vonatkozó törvényes előírásokat.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír