Ugrás a tartalomra

A sikeres fejlesztéshez tudás kell!

Az európai fejlesztési alapok pénzösszegeinek sikeres lehívását, az általuk meghirdetett programokon való sikeres szereplést célozta meg az Európai Ügyek Fejlesztési Alap, a tartományi kormány és az Újvidéki Egyetem specializációs képzése, amelynek első sikeres résztvevői tegnap vehették át okleveleiket a Tartományi Képviselőházban.

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és az Európai Ügyek Fejlesztési Alap igazgatóbizottságának elnöke üdvözlőbeszédében megjegyezte: komoly elszántságról és társadalomépítési szándékról tesz tanúbizonyságot az, hogy a képzésen résztvevők saját erejükből, saját szabadidejüket félretéve vállalták e képzést, még akkor is, ha nem tudni, hogy mit hoz a jövő.

– Úgy gondolom, hogy a tanfolyam befejezésének megünneplése fontosabb, mint az oklevelek, bizonyítványok kiosztása. Jó tudni, hogy társadalmunkban vannak olyan egyének, akik hajlandók magukba, közösségükbe fektetni – húzta alá Pásztor, majd megköszönte az Újvidéki Egyetemnek a segítséget, hiszen az intézmény segítsége nélkül a fejlesztési alap sokkal nehezebben valósíthatta volna meg ezt az elképzelést.

– Hogy mi fog velünk történni a következő években, senki sem tudja. A körülmények gyorsan változnak. Más a helyzet most, mint amikor a program elkezdődött. Hogy milyen körülmények között veszi át a következő generáció az okleveleket, azt sem lehet előre megmondani. Az viszont biztos, hogy önök azok a generáció, akik az Unió irányába fogják vinni az országot, akik meg fogják keresni a válaszokat a legaktuálisabb kérdésekre a regionális fejlesztések terén. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy az elkövetkezőkben mennyire leszünk képesek kihasználni ezeket az eszközöket, az azonban biztos, hogy önök kezében van az a tudás, amellyel nyitni lehet a szubvenciók irányába. Ezúton gratulálok mindenkinek, aki részt vett ezen a tanfolyamon – köszöntötte a képviselőház elnöke a résztvevőket.

Siniša Lazić, az Európai Ügyek Fejlesztési Alap igazgatója a sajtóhoz intézett nyilatkozatában megjegyezte, hogy egy ilyen program hosszú távon hozzásegíthet az önkormányzatok fejlődéséhez.

– Az elgondolás elsődleges célja a tartományi és a községi adminisztratív, valamint a civil szektor pályázati lehetőségeinek kiszélesítése. Úgy gondolom, hogy a tanfolyamot sikeresen teljesítők a jövőben hatékonyan tudnak majd segíteni az érdekelteknek az európai alapok által meghirdettet pályázatokon való részvételen, legyen szó az idevágó procedúra akármelyik állomásáról. Természetesen ez csak a kezdet, a képzés sikerét 2020-ban összegezzük, amikor számot vetünk arról, hogy Szerbia, illetve a régió milyen mértékben használta ki az EU-által szavatolt szubvenciós lehetőségeket – hangsúlyozta az igazgató, aki szerint a tartományban a következő évben Horvátországgal megvalósítandó határon túli együttműködések összértéke 40 millió eurót fog kitenni, Magyarországgal és Romániával pedig 70-70 milliót.

– Rengeteg lehetőségünk van, amelyekkel élni kell. Úgy vélem, ha továbbra is megmarad a tartományi szervek gyakorlata és az ilyen jellegű nemzetközi programok csaknem nyolcvan százaléka a jövőben is megvalósul, akkor jó úton haladunk, legyen szó gazdasági, vidékfejlesztési vagy bármilyen más jellegű projektumokról – fejezte be az alap vezetője, aki emlékeztetett arra, hogy a képzési program tovább folytatódik.

Branislav Bugarski tartományi régióközi, együttműködési és helyi önkormányzati titkár szerint nem elég az, hogy Szerbia egyes uniós eszközökre pályázhat.

– Elegendő megnézni a környező EU-s tagállamokat, amelyek a belépés pillanatában sok esetben nem rendelkeztek a megfelelő adminisztrációs erővel, szakértelemmel, hogy a szubvenciókra sikeresen pályázzanak. Mi emiatt kezdtük el ezt a programot, hiába lesz rá szükségünk csak 6-7 év múlva – magyarázta a titkár, aki szerint a pályázatokon való sikeres szerepléshez nélkülözhetetlen a megfelelő dokumentumok beszerzése, a pénzelési terv pontos kidolgozása (az önköltségi és a támogatási részek is egyaránt).

– A titkárság tervei között szerepel, hogy hét év múlva megközelítőleg ezer ilyen szakember dolgozzon a tartományi adminisztráció különböző szintjein – húzta alá a titkár.

Szerző (Forrás)
Sz-cs, Magyar Szó
Többi hír