Ugrás a tartalomra

Pásztor: A tartomány és a köztársaság párbeszéde révén kell megoldani a problémákat

Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke úgy véli, a tartományban fennálló problémákról, amelyek már évek, sőt évtizedek óta léteznek, s amelyeket a nemrég meghozott Nyilatkozat csak hangsúlyossá tett, különböző szinteken kell tárgyalni, elsősorban a köztársasági és a tartományi kormány szintjén.

„Csakis a Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozatban definiált problémákról való tárgyalással lehet eljutni a megfelelő megoldásokig, és csökkenteni a társadalmunkban tapintható feszültséget” – mondta Pásztor a Tanjugnak adott interjújában.

Pásztor úgy véli, senkinek nem célja, de nem is érdeke növelni az amúgy is meglévő feszültséget, és hangsúlyozta, hogy általános érdek és mindennél fontosabb feladat ennek a feszültségnek a szintjét mérsékelni. Mint mondta, ezt csak higgadt és „normális” beszélgetéssel lehet elérni, úgy, hogy a felek a beszélgetést ne „pártközi leszámolásként és egymás megbélyegzéseként” éljék meg. A Nyilatkozatnak is ez a lényege.

Véleménye szerint a Nyilatkozat megjelenésétől az elfogadásáig terjedő időszak hatalmas feszültségeket hozott a politikai életben, s ez negatív értelemben is tanulságos, jó példa arra, hogyan nem kell és nem szabad dolgozni, hiszen a problémák intézményes keretek közötti megoldása az egyetlen járható út.

Éppen ezért juttatta el a Nyilatkozat szövegét a szerbiai parlament elnökéhez, a szerb kormányhoz, az érintett minisztériumokhoz. Pásztornak meggyőződése ugyanis, hogy a dokumentum tartalmának alapos áttanulmányozása elvezet a tárgyalások folytatásához minden kérdésben, mindkét fél megelégedésére.

Minden kérdés megoldása azonban – véli Pásztor – nem várható kizárólag Belgrád és Újvidék kommunikációjától, a tartományi intézményeknek is kezdeményezniük kell ebben a vonatkozásban. Vonatkozik ez elsősorban a tartomány illetékességét érintő kérdésekre, a pénzellátásról szóló törvényre és más olyan kérdésekre, amelyekről a tartománynak pártérdekektől függetlenül kellene állást foglalnia, s amelyet a tartományi parlament is megszavaz.

A Nyilatkozatban felsorolt problémákról nem érdemes holmiféle „internacionalizálás” keretében beszélni, mondta Pásztor, hiszen ezek a problémák nem nemzetközi jelentőségűek, ezek csak számunkra fontosak.

Megemlítve, hogy a társadalomban jelenleg nagyon sok probléma van, s teljesen természetes, hogy a legfontosabbakat kell megoldani, Pásztor rámutatott arra, hogy „sajnos, ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban nem várhatunk addig, míg minden más kérdést megoldunk”.

Áder János magyar elnök közelgő viszonzó látogatásáról szólva Pásztor, aki egyben a VMSZ elnöke is, úgy értékelte, rendkívül jelentős lépésről van szó, mert lezárja a közös múlt egy fejezetét, és új távlatokat nyit a két ország és a két nép kapcsolatainak elmélyítésére és erősítésére.

Pásztor rámutatott arra is, hogy Szerbia és Magyarország elnökeinek közelgő közös főhajtása a szerb és a magyar áldozatok emléke előtt jó példaként szolgálhat az egész régió számára.

„Hasonlóan emlékezetes és jelentős történelmi megbékélés talán Németország és Franciaország közötti volt” – jegyezte meg Pásztor, aki hangsúlyozta, a két elnök találkozója üzenetében és fontosságában több, mint két ország, két nép vagy két ország kisebbségének találkozója.

Szerző (Forrás)
Vajdaság Ma
Többi hír
A közelgő európai parlamenti választásokról és a Vajdaságban, illetve Szerbia egyéb térségeiben valószínűleg június 2
Nem csak a magyarok számára lehet fontos, hogy az EP-ben vajdasági képviselő is jelen legyen