Pásztor István Szent István-napi ünnepi beszéde
Hölgyeim és Uraim, tisztelt ünneplő Közösség!
Szent István nemzetben gondolkodott, amikor államot alapított. A magyaroknak keresett és talált hazát, amit európaivá rendezett, szelídített, a nyugati civilizáció részévé emelt.
A magyar nemzet már nagyon régóta nem egyenlő a magyar állammal, de egyenlő a hittel, a kultúrával, a törvények tiszteletével, az európai beágyazottság vállalásával.
Ez köt össze bennünket.
Kitartott a török dúlta vajdasági pusztaságban, a világháborúk poklában, a huszadik század két rettenetes diktatúrájában egyaránt.
Szent István nem láthatta a jövőt és nem tudhatta, hogy a magyarok sorsa számos nemzeti tragédiáktól lesz terhes.
Az ország pedig, amit létrehozott, egyszerre lesz bűnbak, bűnös és áldozat.
Első királyunk nem tudhatta, hogy éppen azt követően lesz legnagyobb szükségünk az ő szent istváni tudására, amikor már azt hihettük, az Unióban megvalósul az európaiság eszméje, a nemzetek olyan együttélése, amire a magyar nemzet mindig is vágyott.
Mert Szent István állama nem kevesebb, nem silányabb és nem kevésbé érdemel tiszteletet, mint bármely más hatalom, nemzet, ország, birodalom.
2003-ban Magyarországon népszavazást tartottak az Európai Unióhoz való csatlakozásról, amit a lakosság 83%-a támogatott. 2004-ben az ország csatlakozott az unióhoz.
Elmondhatjuk, hogy talán semmi olyan erősen nem fejezte ki a magyarok önképét, mint az a boldog pillanat, amikor a helyükre kerültek a dolgok.
Kitűnő osztályzatot írhatunk be a nemzet bizonyítványába, amit büszkén mutathatunk be az államalapítónak: méltók voltunk első királyunkhoz. Nem herdáltunk el semmit abból, amit ránk bízott. Megtartottuk a vallásunkat, a kultúránkat, a hagyományainkat, amit boldogan és büszkén ajánlottunk fel az európai nemzetek közös kosarába.
Tisztelt ünneplő Közösség!
2004-ben mi, vajdasági magyarok is, azt hittük, hogy a csatlakozás közös öröm és büszkeség, értelmet nyert az áldozat, amit nagyapáink és apáink hoztak, amikor testvérháborúba vitték őket, amikor szürke hajnalokon örökre eltűntek, amikor csak titokban lehetett az árva magyar kalászról énekelni.
Semmi sem volt hiábavaló, ezt éreztük.
Bennünket, vajdasági magyarokat a remény duplán fűtött, hiszen arról álmodtunk, anyaországunk mellett szülőföldünk és országunk is hamarosan megkezdi csatlakozását az európai nemzetekhez. Mi Szerbiát nem éreztük kevesebbnek egyetlen akkoriban csatlakozott államnál sem.
Ellenkezőleg.
Úgy éreztük, megérdemli az ország, hogy az évtizedes szankciók, büntetések és a több, mint három hónapos bombázás után az európai döntéshozók észrevegyék: európai sorsra érdemes emberek lakják ezt a tájat.
Ebben hittünk. Mert ugyan az iskolában nekünk nem tanították a magyar történelmet, de tanították otthon. Őszintén, szívvel, suttogva vagy büszkén, ahogyan a szobrokat őrizték a padlásokon vagy templomokban.
És mi, vajdasági magyarok, akkor is tudtuk: egyszerre tartozunk Szent Istvánhoz és a földhöz, ahol gyökereink vannak.
Tisztelt ünneplő Közösség!
Jó volna megállni Magyarország uniós csatlakozásánál, 2004-nél. A pontnál, a remény pillanatánál.
De ha megállunk ott, ahol beteljesült, modern értelemben megvalósult Szent István elképzelése, akkor nem leszünk képesek szembenézni a jelen fenyegető kihívásaival.
Márpedig nekünk, akik Szent István királyt első és szent királyunkként tiszteljük, éppen az a dolgunk, hogy a jelen felől értelmezzük az ő alkotását.
Szent István a jövőnket Európában és nem Európán kívül képzelte. A kereszténységben és nem azon kívül vagy éppenséggel azt megtagadva. Saját országban, ahol háborítatlan és méltó életet élhetünk.
Vidékünket már Szent István korától a különböző nemzetek létező együttélése jellemezte, ami az elmúlt évszázadokban a mi, vajdasági és azon belül vajdasági magyar kultúránkat az együttélés és befogadás kultúrájává tette.
Éppen ezért, ahogyan számunkra élő hagyomány a velünk együtt élők elfogadása, úgy idegen tőlünk az, hogy feladva önmagunkat, hamis ideológiák áligazságait szajkózva igyekezzünk ,,modern” , ,,befogadó” európaiak lenni.
Azonban a ma Európájában a közös otthonunk biztonsága és léte kérdőjeleződik meg. Ilyen szempontból senki nem gondolt arra, hogy nem az országhatárok mentén húzódik majd az európaiság, hanem a fejekben.
Mert a fejekben kell tisztázni, hogy a befogadás kultúrája – amire nem csak az európaiság eszménye épül, hanem a magyar államiság is Szent István törvénykönyveinek köszönve, – felülírhatja-e az a tisztes és háborítatlan életet?
Tisztelt ünneplő Közösség!
2016-ban a legfontosabb kérdés, ami számunkra, magyarok számára újra megfogalmazódik: létezhet-e az, hogy az európaiságot mások mércéi alapján kívánják ránk és a régióban élő nemzetekre rászabni?
Emlékeztetni szeretnék arra, hogy 2003-ban, amikor a magyarok 83%-a az Unió mellett voksolt, akkor hajlandó volt elfelejteni a sok-sok cserbenhagyást, itt és most csak egyet említek, 1956-ot.
Igen. Elfelejtettük a cserbenhagyást, árulást, Trianon fájdalmát, a kioktatásokat és a magyar nemzet nyitott szívvel, örömmel, Szent István hagyománya, elvárása, tanítása szerint csatlakozott oda, ahol a helye van.
Azonban nagyon gyorsan bebizonyosodott, hogy az Európai Unió éppen azt mételyezi, amit Szent István és a középkor egybekovácsolt, a tizenkilencedik század pedig felemelt: a nemzet fogalmát.
Ezért történhetett meg 2004. december 5-ei népszavazáson, az európai magyarság történelmének egyik legfájdalmasabb döntése, a távolmaradásból fakadó vereség.
Ha felidézzük, akkor rájövünk, hogy nem is maga a kérdés volt megalázó – egy évvel a nemzettel való teljes és boldog azonosulás után, amikor az uniós csatlakozást akkor is ünnepeltük, ha mi magunk még a csatlakozás folyamatában is csak reménykedhettünk – hanem az akkori MSZP–SZDSZ ideológiai megközelítése.
A liberális baloldalnak a nemzet kettéosztására épülő, a magyarországi magyar emberek anyagi érdekei felől közelítő gyalázatos kampány olyan sértés, amire nem érdemes szót fecsérelni, azonban a jelen európai helyzete felől nézve érdemes felidézni az egyik kampánymondatot:
,,Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt!”
A határon túli magyarok kettős állampolgársága kapcsán folytatott buta, rövidlátó, a megosztásra és gyűlöletkeltésre alapozódó baloldali-liberális kampány nem volt sikeres, de évekre beárnyékolta a nemzet feltétel nélküli összetartozásába vetett hitet.
Szent István elképzelését arról, miképpen kell a magyaroknak megteremteni és szakadatlanul építeni Európában a maguk világát.
2010-ben, amikor megvalósult a nemzet közjogi értelemben vett egyesítése, ami a kettős állampolgárság intézményével nem pusztán formai döntés volt, és nem is csak érzelmi válasz a korábbi pofonra.
Sokkal több volt ennél: lehetőség és felelősség arra, hogy közösen építsük tovább Szent István örökségét.
Tisztelt ünneplő Közösség!
2010 óta a vajdasági magyarok számarányukat tekintve a leginkább aktívak ebben a lehetőségben és felelősségben: élnek a kettős állampolgárság jogával és élnek a szavazati joggal is, amint azt már 2014-ben megmutatták.
És ez annak bizonyítéka, hogy egyszerre vagyunk képesek integrálódni a nemzeti kérdések megoldásába és Szerbia jövőjének alakításába.
A vajdasági magyar közösség érzi és akarja azt a súlyt, amit a választópolgár fogalma jelent: mindannyian, akik vajdaságiként és magyarként határozzuk meg identitásunkat, vállaljuk és akarjuk azt, hogy a szavunkat, a véleményünket meghallják.
Nem pusztán azért, mert 60 év egypártrendszeri tapasztalata, tíz év irányítottan a pusztulásba vivő politikája van a hátunk mögött, amiből az ország még ma is kínkeservesen tápászkodik fel, nem pusztán azért, hogy 2004. december 5-e után ne fordulhasson többé elő a nemzet egységének megbontása, és nem pusztán azért, mert a magyar nemzet részeként Magyarország kormánya rendkívüli mértékű támogatásával segíti megmaradásunkat. Pedig mindez egyenként, külön-külön is elegendő volna.
De mi mindezekért és összességében tartjuk fontosnak hallatni a véleményünket arról, amit a 2016-ban európai jövőnek nevezhetünk.
Ma Európát a kettős mérce, a hazug beszéd, az álságos politika jellemzi. Ahogyan a ’90-es években ránk alkalmazott, vízumkényszerekben, fekete és fehér schengeni listákban megvalósult kirekesztés is. Aztán a kvázi-beengedés tapasztalata is.
Tisztelt ünneplő Közösség!
A józan ész diktálta közös érdek egyetlen pillanatra sem irányul a menekülők, rászorulók, kiszolgáltatottak ellen, de igenis szól a tisztes és háborítatlan élet melletti állásfoglalásról. És ez értékrend-vitát teremt.
Erről úgy is szoktak beszélni, mint az új európaiak igényéről. És ilyenkor Kelet-Európára gondolnak. Egész pontosan a keleti blokk országait értik alatta, a kétezres években csatlakozottakat.
Sokan felhorkannak ennek hallatán. Hiszen Szent István már ezer évvel ezelőtt lefektette azokat az alapokat, amelyek miatt joggal gondoljuk, hogy Európához tartozunk, ahogyan nyilván a régió többi nemzete is a maga történelme, kultúrája alapján hasonlóképpen érez.
A felhorkanás jogossága elvitathatatlan, azonban kérdés, mire megyünk ezzel, ha közben nem foglalunk állást az egész földrész jövőjét meghatározó, meglehetősen durva és erőszakos, Brüsszel-központú európai politizálással szemben?
2016-ban, Szent István királyunk ünnepén egyszerre kell gondolnunk azokra a vajdasági magyarokra, akik Londonban Németországban, Ausztriában találták meg a boldogulásukat, azokra a vajdasági magyarokra, akik számára idehaza teremtjük meg stratégiai, közös elképzelések mentén a jövőt, és azokra, akik Magyarországon tanulnak, dolgoznak, élnek vagy éppen kerékpárral ingáznak nap mint nap a szerb-magyar határon, itt élve, ott dolgozva.
Bonyolult és nagy felelősség, mert a világ felgyorsult és összement a gyorsan megtehető távolságok miatt, valamint a közösségi hálókon keresztül irányított közhangulat eredményeképpen.
Akinek az unokája Londonban dolgozik, ma-holnap ugyanazzal szembesül, mint amikor három millió románnal riogatták a magyarországiakat 2004-ben a kettős állampolgárság kapcsán. A Romániában élő magyarokra gondoltak akkor a nemzetfeletti ideológia magyarországi hívei.
Aki itthon maradt Vajdaságban, annak a legfontosabb, hogy hozzájusson olyan fejlesztési lehetőségekhez, amivel a maga és családja jövőjét tudja biztosítani idehaza.
Aki tudósként akar boldogulni, annak a legfontosabb, hogy a szerb-magyar Erasmus program összeérjen.
Aki haza akar jönni, annak a diplomahonosítás egyszerű volta, aki el akar menni, annak a lehetőségek kellenek.
Mindezt nehéz egyszerre és nehéz kis lépésekben is biztosítani. Azonban tény, hogy minden területen haladunk, a helyzetünk nem rosszabb, az akaratunk és politikai erőnk nem kisebb, a teljesítményünk pedig példaértékű.
Tisztelt ünneplő Közösség!
2016-ban, amikor az európai válság a kelebiai, horgosi kertek alá gyűrűzött, amikor a döntéshozatalt legszívesebben elvennék a nemzeti parlamentektől, amikor a kormányok alakításába vagy éppenséggel a megbuktatásába is kívülről szólnának bele, akkor a közösség összetartásának, a nemzet összetartozásának és a régiós együttműködésnek nem lehet alternatívája.
Mert csak ez tarthatja meg a nemzetet és a szülőföldet azon az úton, amit Szent István alapozott meg, és ami a békés együttműködésre helyezte a hangsúlyt, hiszen egész uralkodását a Kárpát-medence egységének a megteremtése jellemezte.
Ebből kifolyólag külpolitikájában alapvetően békére törekedett a szomszédaival, úgy a Német-római, mind a Bizánci Birodalommal.
Szent István, államalapító királyunk ünnepén az ő nagyságáról beszélve a magyar nemzet európai voltáról is beszélünk, amit Szent István nem csak megvédeni akart, de mindenek felett gyarapítani is. Gyarapítani pedig nem csak jó búzaterméssel, felfelé törekvő gazdasággal, megreformált, az igényeknek megfelelő iskolákkal és termékeny kultúrával lehet, hanem példával is.
Talán elsősorban példával. Ilyen szempontból Szent István mindenképpen az élen jár, amit az bizonyít a legjobban, hogy 2000. augusztus 20-án a konstantinápolyi ortodox pátriárka bejelentette, hogy a keleti keresztények is felvették egyházuk szentjei közé Szent Istvánt, így tehát az 1054-es nagy egyházszakadás óta Szent István az első olyan szent, akit mind a római katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek, és aki így ökumenikus hidat jelent.
Tisztelt ünneplő Közösség!
Történelmünk során sokszor megtanultuk, hogy nem csak tettekkel, de szavakkal is lehet építeni és rombolni.
Amióta megtörtént a magyar nemzet közjogi egyesítése, azóta a vajdasági magyarok ezt ugyanolyan fontosnak érzik, mint azt, hogy sorsukat a szülőföldjükön ne mások irányítsák.
Éppen ezért emelt fővel és büszkén mondhatjuk, amit Szent István a magyar nemzetre örökségül és feladatul hagyott, azt a történelem folyamán vajdaságivá lett magyarok mindig és feltétel nélkül megőrizték és teljesítették.
Az pedig, hogy ebben a saját identitását nem lelő Európában a magyarok első királya olyan szent király, akit az ortodoxok is tisztelnek, pontosan azt erősíti, hogy a tisztes és háborítatlan életet fel nem adó becsületes magatartás nem csak ezer éves államot, de jövőt is eredményez.
Isten éltesse a nemzetet, Isten éltesse a vajdasági magyar közösséget!
2016. augusztus 20.
