Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Önkormányzati költségvetésből kellene biztosítani a Vöröskereszt működését

Az önkormányzatok és a Vöröskereszt helyi szervezeteinek együttműködéséről, valamint a humanitárius problémák megoldásáról szóló találkozót szerveztek a tartományi parlamentben. Jelen voltak számos vajdasági település képviselői és a Vöröskereszt helyi vezetői is.   

Szerbiában a Vöröskeresztet a civil élet szerves részeként élik meg, és nem részesítik pozitív diszkriminációban, pedig a nemzetközi szervezet kiemelt figyelmet érdemelne – mondta Pásztor István, a Tartományi Parlament elnöke az eseményt megnyitó beszédében.

Éppen ezért szükség lenne a Vöröskereszt intézményes kereteinek bővítésére – tette hozzá. „Azt tartanám fontosnak, hogy az önkormányzatok költségvetésében, ahol működnek Vöröskereszt-szervezetek, az ő normál működésük feltételeit az önkormányzati költségvetések biztosítanák.”Topolyán az önkormányzat szorosan együttműködik a Vöröskereszttel, anyagiakban is jelentős mértékben támogatja.

Kislinder Gábor, polgármester, Topolya: „Van 1 200 000 dinár a működtetésre, magára a Vöröskeresztre, van a Népkonyhára, van a többi rendszerekre, és ha ezt összeadjuk pontosan, ez olyan 4,5 millió dinárt tesz ki, ami az ő hétmilliós költségvetésükből elég jelentős összeg.”

Magyarkanizsa az elmúlt időszakban számos humanitárius problémával szembesült a tömeges migráció miatt. Cseszkó Mónika, magyarkanizsai titkár, Vöröskereszt: „Amit az önkormányzat kapott, az lefedte a költségeit, ami az önkormányzatnak volt.

Ami a Vöröskeresztet illeti, elsősorban a migránsoknak az élelmezése volt a mi területünk, ételt kaptunk rögtön a legelején a tartományi élelmiszerraktárból, valamint később a nemzetközi Vöröskereszttől, és egyéb más nemzetközi adományokból láttuk el valójában ezt a feladatot.”

Szerbia humanitárius szempontból jelenleg nem tartozik a világ legveszélyeztetettebb országai közé, hiszen sem háború, sem természeti katasztrófa és éhínség sem sújtja.

Ugyanakkor, ha csak az elmúlt néhány évet vesszük figyelembe, az emberek saját bőrükön tapasztalhatták meg az árvíz negatív következményeit, a tömeges migrációt kísérő humanitárius gondokat, de a mélyszegénységben élők nap mint nap növekvő száma is megfigyelhető.

Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír
Az idén európai parlamenti választások lesznek az Európai Unióban, így Magyarországon is.
A választói névjegyzékbe való bejegyzésben a Főkonzulátus, a CMH-irodák és a VMSZ helyi szervezetei is segítik az érintetteket