Pásztor István március 15-i ünnepi beszéde

Tisztelt ünneplő Közösség!

Ünnepelünk és emlékezünk.  Az ünneplésből sohasem vonhatjuk ki az emlékezést. 1848. március 15-ét úgy tudjuk ünnepelni, ha belekapaszkodunk abba az esős szerdai napba, ha odarepítjük ünneplőbe öltözött lelkünk a márciusi ifjak, a vásárra igyekvő és egyre sokasodó tömeg közepébe, ha érezzük a hevületet, a forróságot, ami elődeinket, március 15-e hőseit a nemzet örökös piedesztáljára emelte.

Ugyanakkor csak a gyáva ember ünnepel úgy, hogy az emlékezésből kihagyja a jelenből adódó párhuzamokat.

Gyáva embert mondtam, mert mára a gyáva kifejezésévé szelídült vagy keményedett az, ami Petőfinél még ,,sehonnani bitang ember” volt.

Tisztelt ünneplő Közösség!

Nem először állok Önök előtt március 15-én, hanem nyolcadik alkalommal. A Vajdasági Magyar Szövetség hagyománnyá emelte március 15-e központi ünnepségét, a két központi megemlékezéssel Magyarittabén és Bácskossuthfalván. A hagyomány része volt, hogy a VMSZ elnöke mond ünnepi beszédet a szabadkai központi ünnepségen. Ilyen szempontból kivételnek számított 2008. március 15-e, mert igaz ugyan, hogy a VMSZ elnöke voltam már, de saját ünnepségünk szervezői nem kértek fel arra, hogy beszédet tartsak.

Egyébként 2008-ban is kampány-nyitó volt március 15-e ünnepe, éppen úgy, mint ma. A VMSZ aznap kezdte meg kampányát az általános választásokra, ahogyan ma is tesszük. Ezt a 2008-as rendhagyó eseményt csak azért hoztam fel, mert fontosak a hagyományok, azok is, amelyeket magunk teremtünk. Éppen ezért szeretném kimondani, hogy azt remélem, abban bízom és abban hiszek, hogy a pártunkban nem lesz soha többet olyan központi ünnepség, amikor annak elnöke nem mond ünnepi beszédet.

A hagyományt, az ünnepet a megújuló tartalom teljesíti ki.

Mi az, ami a hagyomány mellett az ünnepet új tartalommal tölti meg? Meggyőződésem, hogy nem okvetlenül a politikus beszéde. Vannak fontos pillanatok a közösség, a párt életében – és erre majd visszatérek –, amikor fontos a politikus beszéde, üzenete.

Azonban az új tartalmat, ha tetszik értelmezést, én az alkalmi műsortól is vártam és várom.

Ezért döntöttem annak idején úgy, hogy minden évben más-más színházi vagy művészi csoportosulás, művelődési egyesület készítse el az alkalmi műsort. Azt kell megélnünk, amit és ahogyan a különböző elképzelésekkel, álmokkal, művészi meggyőződéssel bíró vajdasági magyar előadóművészek látnak és láttatni kívánnak velünk nemzeti ünnepünk, ünnepeink kapcsán.

Ezt éreztem és ma is élő kapocsnak érzem. Egyetlen dolog van, ami ezt a kapcsot eltörhette volna: ha bármikor beleszólunk a tartalomba.

Végül is, ezt próbálják rásütni a pártokra, a VMSZ-re és a politikusokra: a beleszólást, a rátenyerelést.

Nem tartom sem erénynek, sem büszkeségnek, hogy soha, egyetlen egy alkalommal sem szóltunk bele a műsorba, annak tartalmi, formai megvalósításába. Normális dolognak tartom. Az együttműködés alapjának tartom.

Ebből természetesen az következik, hogy a pártműködést pedig a pártműködés szabályai szerint gondolom el és minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt a szabad akaratból választott családot, bajtársak sokaságát összetartsam, egyben tartsam, megküzdjek értük és ne hagyjam őket magukra.

Ha a Pártomban úgy gondolják, ezt elfogadhatóan teszem, akkor mellém állnak, amikor csata van. Mert egy pártban viszont ez az együttműködés alapja.

Tisztelt ünneplő Közösség!

Ma, 2016. március 15-én, tisztelettel adózva Március idusa hőseinek, akik nélkül – meggyőződésem –, nem volnánk magyarok, engedjék meg nekem, hogy az emlékezés és ünneplés pillanatát, a fényt ráirányítsam azokra, akikkel a magyarság-létet minden hétköznapon, minden ünnepnapon és minden választási csatában közösen vívjuk meg.

Engedjék meg nekem, hogy köszönetet mondjak a vajdasági magyaroknak. Annak a több mint tízezer embernek, akik alig három nap alatt eljöttek, hogy támogató aláírásukat adva lehetővé tegyék nekünk, hogy újra induljunk a köztársasági parlamenti választásokon és az önkormányzatokban.

És engedjék meg nekem, hogy megköszönjem a párttársaimnak, hogy az elmúlt időszakban is hittek a közös jövőnkben.

Abban, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség egy valódi, a szó legszorosabb értelmében vett vajdasági és magyar és szövetség. Ahol az elnök, bár csak egy az egyenlőek között, de felelősségben és vállalásban, a többiek bizalmából kifolyólag, mégis csak az első.

Köszönöm a kitartást, a hitet, a büszkeséget, amit adtak nekem méltóságukkal, elkötelezettségükkel és nyitottságukkal. Hogy segítettek az elmúlt időszakban. Köszönöm a töretlenséget, amivel bebizonyították, hogy a VMSZ 2015 áprilisában elfogadott új alapszabálya, ami területileg és képviseletben öt egyenlő részben látja a párt jövőjét, egy élő, a jelen valóságából táplálkozó alapszabály.

Hogy az összetartozás, a vajdasági magyar fogalom nem üres frázis, amit az úgynevezett kulturális fővárosban, Szabadkán  – ahol sorra tűnhetnek el a barokk épületek, múltunk megannyi téglája – bármikor felül lehet írni.

Ugyanis vannak felülírhatatlan dolgok.

Az elmúlt hónapok megmutatták, hogy melyek azok.

Emellett itt és most szeretném megköszönni koalíciós partnereinknek, a VMDP-nek és a MEP-nek, Csorba Béla elnök úrnak és Szmieskó Zoltán elnök úrnak, hogy együtt írhatjuk politikai sorsunkat az előttünk álló négy évre, hogy közösen alakíthatjuk a jövőt, amihez az Önök párttársainak a bizalma és támogatóik hite ugyanúgy hozzátartozik.

Ezek is felülírhatatlan dolgok. 

Mint ahogyan az is, hogy az összetartozás, a nemzeti összetartozás és a nemzeti érdek akkor is felülírhatatlan, ha éppen nem divatos.

Vagy ha a személyes érdeket nem szolgálja, sőt, áthúzza azt. Azt pedig, hogy a nemzeti érdek mit jelent, nem néhány ember találja ki, hanem a közösségi akarat fogalmazza meg.

A közösségi akaratot testesítik meg, képviselik a pártok, a politikusok.

Amikor a nemzet jó kondícióban van, akkor a kettő, a közösségi akarat és annak politikai érvényesítő ereje találkozik egymással. Elvárás és teljesítmény, bizakodás és felelősségvállalás összetalálkozik.

Ezekért a pillanatokért dolgozunk, ezekben hiszünk, amikor a magyar gyerekeknek ösztöndíjat járunk ki és egyetemistáinknak kollégiumot építünk, a magyar földművesnek és vállalkozóknak, fiatal pároknak fellendülést, előrehaladást hozó stratégiához, pályázatokhoz vagyunk képesek megszerezni Anyaországunk támogatását.

Tisztelt ünneplő Közösség!

A VMSZ-ről szólva és az előttünk álló választási menetelésről, azt tudom és akarom mondani, hogy mi a biztos pont vagyunk, a biztos pont kell, hogy legyünk.

Nem a kapaszkodó, nem üres és elcsépelt frázisok újramelegített változata. Nem! A biztos pont, ami a jelenből a vajdasági magyar jövőbe mutat utat, a biztos pont, ami a közösségi megmaradást jelenti. A biztos pont, ami a felelősségteljes és nyitott, ugyanakkor a realitások talaján mozgó politikai érdekérvényesítést jelenti.

Március 15-e van. 168 évvel ezelőtt egy esős, szerda volt, ami a nap végére a magyar történelem egyik legfényesebb hétköznapjává lett. A történelem és a magyar akarat ünneppé emelte.

Ma március 15-e hőseinek az ünnepe van. A küldetés napja, ami később az  áldozatvállalásban teljesült be.

A meg nem alkuvó, hatalmas harci kedvvel és hévvel megáldott Petőfi, a mérlegelő Széchenyi, a megalkuvással ismerkedni nem akaró Vasvári Pál és Jókai Mór, a lassúbb természetű Arany és Tompa napja, az apóvá öregedő és az emlékezetet életben tartó Kossuth napja.

A felelős miniszterelnök, Batthyányi Lajos napja, a csaták Bem apójának és az ország minden szögletéből és nemzetéből való tizenhármak napja is, amint a tömeget egyként alkotó egyetemi ifjúság, budapesti polgárság és a József napi vásárra érkező parasztok napja is március 15-e.

Tisztelt ünneplő Közösség!

Március 15-én vegyük sorba azt, hogy mit kívánt a magyar nemzet:

,,Mit kiván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

1. Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.
2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
3. Évenkinti országgyülést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Urbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
12. Unio.

Egyenlőség, szabadság, testvériség!”

A francia forradalom legszebb hagyományai, a párizsi forradalom híre, minden, ami a magyar nemzetet európaivá tette, odakovácsolta és joggal emelte az európai nemzetek sorába, benne foglaltatik a 12. pontban, ami az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc követeléseinek összefoglalása és egyben szimbóluma is.

Olyan ez a 12. pont, amilyent ma is büszkén vállalna minden magyar.

Más kérdés, hogyan értelmezné. Ez bizony változott az eltelt 168 évben, mégpedig az ideológiák, értékrendek, filozófiai és politikai megközelítések sokaságában.

Ez természetes. Hiszen az értelmezés és annak nyitottsága az előrehaladás egyik fontos lehetősége.

Egyet azonban nem szabad sohasem szem elől téveszteni: március 15-én a nemzet mondta el, hogy mit kíván, akik pedig megfogalmazták, azoknak szavai találkoztak a nemzet akaratával és elképzeléseivel. Történelmi pillanat volt.

Azóta sok mindenen keresztül ment már a forradalom 12 pontja. Voltak, akik elmondták, hogy ők nem csak küzdenek, de meg is teremtették a sajtó szabadságát. Méghozzá egyes nemzettársaik kirekesztésével. Őket követték azok, akik egy másik ideológia  értelmében jelentették ki, hogy vas ököllel megvalósították a sajtószabadságot és eltörölték a cenzúrát.

Mára odáig jutottunk, hogy a sajtószabadság egy fogalom lett, amiről az arra felkentek megmondják, hogy micsoda.

Azt, hogy kik a felkentek, akik megfogalmazhatják, szintén ők határozzák meg. Igazuk van, ez így a legegyszerűbb.  Ahogyan az egyik regényben írja: ,,egyet lehet érteni és nem érteni lehet.”

Ma, a twitter, a közösségi oldalak, az online napilapok világában, amikor a hírek azonos sebességgel jutnak el mindenhova, a sajtószabadság fogalmát az 1848-ban megfogalmazotthoz hasonlítani butaság. Akik megteszik, sok mindenre gondolnak, de a sajtószabadságra biztosan nem.

Kérdezhetik, miért foglalkozom a 12 pont közül éppen az elsővel külön. A magyarázat roppant egyszerű.

Azért teszem, mert ma van a magyar sajtó napja, ami ünnepnap.

És ehhez kötődően a vajdasági magyar sajtó is ünnepel, egyesületük kitünteti azokat, akiket a legméltóbbnak talál: írott sajtó kategóriában Pesevszki Evelynt, a Magyar Szó újságíróját és Szalai Attilát, a Hét Nap karikaturistáját, az elektronikus média kategóriában Pató Angélát, a Pannon TV újságíróját, pályakezdők közül Bicskei Magdalénát, az Újvidéki Rádió munkatársát, a szórványban megjelenő médiumok közül a Székelykevei Igaz szó helyi lapot és Molnár-Krekity Olgát, akinek életművét jutalmazták.

A magyar sajtó napján a díjazottaknak a  magam és mindazok nevében, akiket képviselek, szívből és tisztelettel gratulálok.

A 12 pont közül, ahogyan már fentebb is mondtam, szinte mindegyikével egyet tudunk érteni ma is, talán ezért olyan élő március 15-e üzenete. Ezért nem tudták tönkretenni az értelmezések, akármelyik szélsőség felől is közeledtek a 12 ponthoz – a nép nevében.

Mert mindig a nép nevében tették, ahogyan ma is a nép nevében próbálják tenni sokan,  anélkül, hogy a népet erről megkérdezték volna.

A legújabb divat az lett, hogy amikor megkérdezik – általában négyévente, a választásokon – és nem tetszik a válasz, akkor azt nem veszik figyelembe. Viszont megmagyarázzák, miért is nem akarják figyelembe venni.

Őket hívják a modern, liberálisnak csúfolt világban szakértőnek.

Azokat pedig, akik az emberek elképzeléseit meghallgatva, arra odafigyelve, rezonálva, programot alkotva megmérettetnek – általában a választásokon – és kielégítő eredményt hoznak, mondjuk ki: győznek, a legjobbak lesznek, azokat lesajnáló módon csak politikusnak szokták nevezni. Az ő szavuk, mármint a politikusoké nem ér semmit a szakértőkével szemben.

Igaz, hogy a szakértők és demokráciaféltő harcosok ezzel azt is mondják, hogy a nemzet/polgárok, emberek elvárása sem fontos, de ez nem zavarja őket. Azért nem zavarja, mert csak ilyen módon tudják magukat felszínen tartani.

Március 15-én, a 12 pontot áttekintve és párhuzamba állítva a jelen Európájával, a mai magyar nemzet és azon belül a vajdasági magyar közösség elvárásaival, azt mondhatjuk, mindent akarunk és mindent vállalunk abból, amiért a márciusi hősök küzdöttek, az életüket adták, megnyomorodtak, földönfutóvá lettek. Mindent akarunk és vállaljuk, hogy küzdünk ezért.

Mégis óriási a különbség.  Azért óriási, mert Batthyányi, Kossuth, Széchenyi, Deák, Eötvös, a reformkori országgyűlés képviselői, akik olyannyira különböztek egymástól, mégis képesek voltak arra, hogy egyet akarjanak, amikor eljött a pillanat.

Ezért nem hiszek én abban, hogy bármi felülírhatja a politikusi alázatot.

 Ezért nem hiszek abban, hogy ma az igazi ellentmondás a liberális és konzervatív szemlélet között van.

Abban hiszek, hogy az ellentmondás azok között van, akik váltogatják a mentéjüket és akik nem. Különbség azok között van, akik lenézik a nemzet fogalmát és akik azt fontosnak tartják.

Különbség van köztünk és azok között, akik a józan ész politikája, az emberek elvárásának teljesítése helyébe önmagukat helyezik.

Ezek áthidalhatatlan különbségek. Feloldhatatlan távolságok európai távlatból nézve éppen úgy, mint vajdasági magyar perspektívából nézve. Ezeket az időket éljük. Ezek a mindennapjaink. A küzdelem, ami Európáért zajlik, értünk is zajlik.

A vajdasági magyarság nagyon sokat tapasztalt. A saját bőrén tapasztalta meg a történelmi leckéket. 1848 példáján is megtanulta, hogy ami az egyik nemzetnek győzelem, a másiknak vereség. És pontosan tudja, hogy a szülőföldön való megmaradáshoz nyitottság, türelem, elfogadás kell.

De nem kevesebb és nem több, mint amennyi önbecsülés. Saját magunk megbecsülése.

Ez az, ami példaként állhat a világ előtt. Mert ez olyan igazi európaiság, ami megtartott bennünket, és ami miatt van hitünk a jövőben.

Tisztelt ünneplő Közösség!

Március 15-én, az ünnep legfényesebb pillanataiban, a Nemzeti dalra gondolva  is eszünkbe kell, hogy jusson: egy szerdai hétköznap volt, szemerkélt az eső és hétköznapi emberek váltották meg a magyar világot. Megteremtették a magyar nemzetet.

2016-ban, amikor egy újabb megmérettetés előtt állunk, akkor nem csak a magyar nemzet részeként, de önálló egészként is, vajdasági magyar közösségként is ünnepelünk. Vágyaink vannak, céljaink és elképzeléseink, amiért készek vagyunk küzdeni.

Tudom, hogy így van.

Mert ha mulasztottam is valamit az elmúlt kilenc évben, és biztos, hogy mulasztottam, ahogyan minden ember, sohasem hagytam abba a közösségünkkel való találkozásokat.

Nyugodtan és tiszta lélekkel mondhatom: nincs Vajdaságnak olyan pontja, ahol legalább évente egyszer nem fordultam meg, nem beszélgettem az emberekkel, nem hallgattam meg őket. Ahogyan ők is odafigyeltek rám, megtiszteltek a jelenlétükkel, a bizalmukkal, kérdéseikkel és bírálataikkal is.

Éppen ezért, és csakis ezért mondhatom, a Vajdasági Magyar Szövetség a biztos pont.

Isten áldja a nemzetet, Isten áldja a vajdasági magyar közösséget!