Ugrás a tartalomra

Pásztor István: Fontos, hogy az orvostársadalom motivált és szakmailag felkészült legyen

Fontos lenne, ha az orvosok újra visszakerülnének a társadalmi megbecsültség szempontjából arra a helyre, ahol egyébként a helyük van – nyilatkozta Pásztor István a Vajdasági Orvostársaság közgyűlésén

A Tartományi Képviselőház elnöke szerint ugyanis az orvostársadalom mára elveszítette azt a tekintélyét, amivel korábban rendelkezett. A Vajdasági Orvostársaság ma tisztújító közgyűlést tartott a Tartományi Képviselőházban, amelyen a vezetőség új tagjait választották meg. Pásztor István szerint ezzel a társaság egy új lendületet kaphat, új ötletek fogalmazódhatnak meg, amelyek pozitívan hathatna ki az egészségügyben jelenlevő folyamatokra.

Pásztor István, elnök, Tartományi Képviselőház: „A vajdasági kormány, illetve a vajdasági parlament és a vajdasági költségvetés a 2019-es évben is nagyon nagy eszközöket választ ki annak érdekében, hogy az egészségügy eszközbeli állapotán javítsunk, hogy a felszereltségnek, a diagnosztikai eszközöknek, a diagnosztikai lehetőségeknek a szintjén emeljünk. De legalább annyira fontos az is, hogy az orvostársadalom, az egészségügyben dolgozóknak a teljes vertikuma és teljes köre motivált legyen, szakmailag felkészült legyen ahhoz is, hogy ezeket az eszközöket használni tudja és ahhoz is, hogy olyan fajta szolgáltatást, olyan gyógyítási szolgáltatást nyújtson, ami kielégítő.”

 
Szerző (Forrás)
Pannon RTV
Többi hír