You are here

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

Az alkalom, amelyen jelen vagyunk, ünnepi. A pillanat, ami bekövetkezett, ennek a központnak az átadása, sokszorosan ünnepi. A területek, amelyekkel foglalkozni fog, folyamatos mozgásban vannak. Éppen ezek mozgása, fejlődése az, ami előre visz minden nemzetet és közösséget.

Ugyanakkor bizonyos vonatkozásban nyugvópontra jutottunk, az elvi megfontolások mentén kialakult elméleti vitákat lezártuk.

Jelképesnek is tekinthető, hogy napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2016. november 18-án járt Vajdaságban Balog Zoltán miniszter úr, akivel a tárgyalásokat követően közösen kiálltunk a sajtó elé és világosan vázoltuk elképzeléseinket.

Engedjék meg, hogy kifejezzem a köszönetem Magyarország Kormányának, Balog Zoltán miniszter úrnak és munkatársainak, a Bethlen Gábor Alapkezelőnek és Hajnal Jenő elnök úrnak.

Az épület, amiről a tavalyi politikai egyeztetéseket követően egy decemberi interjúban azt mondtam, hogy az MNT és a Szekeres László Alapítvány megvásárolta, ez az épület.

Úgy vélem, ez a jelképességen túlmutat. A következetesség, felelősségteljes együttműködés és a számonkérhetőség mércéje is ez.

Hölgyeim és Uraim, tisztelt jelen lévők!

A fejlesztéseknek, az előrehaladásnak a politikai megállapodás, döntéshozatal és a vállalás teljesítése az előfeltétele és alapja.

Amikor a politikai megállapodás és szerepvállalás fontosságát kiemelem, akkor nem azt állítom, hogy nem a szakmai megfontolások vezetnek bennünket. Ellenkezőleg. Csakis szakmai, szakértői megfontolások, elemzések alapján, de józan ésszel, a közösség erejéhez, méretéhez, kitapintható szándékaihoz alakítva vágunk bele fejlesztésekbe. Ugyanis a szakértői elképzelések természetük szerint folyamatosan alakulnak. Ezért a politikusoknak, akiknek felelőssége mérhető és számonkérhető, meg kell találniuk a szakmai megfontolásokra alapozódó, de a józan ész diktálta megoldást.

A vajdasági magyar felsőoktatás kérdése hosszú utat járt be. Amikor először, 2004-ben felmerült a vajdasági, egész pontosan szabadkai székhelyű magyar vagy részben magyar nyelvű felsőoktatás ötlete, akkor a még divatos multietnikus szót is odaillesztették. Később beemelték a közbeszédbe a ,,szabadkai magyar egyetem“ elnevezést. Ugyanazok, akik ezt az elnevezést beemelték, valahol útközben egy zárójelet is beleillesztettek az elképzelésbe.

Ugyanis 2013-ban egy, az MNT által szervezett zárt- és szűkkörű tanácskozás keretében végigtárgyalt hatástanulmány címében már az állt, hogy szabadkai székhelyű magyar nyelven (is) oktató állami alapítású egyetem. Erre a tanácskozásra én nem kaptam meghívást, így aztán amikor 2015 körül számonkérték rajtam az ötlet megvalósítását, először is beszereztem egyet a kiadványból, hogy tudjam, miről van szó.

Tisztelt jelen lévő, ünneplő Közösség!

Ma képzőközpontot adunk át ünnepélyes keretek között, gazdagítjuk a magyar nyelven folyó felsőoktatási lehetőségeket a Vajdaságban. Felemelő pillanatok ezek, megnyitnak új lehetőségeket és lezárnak elvi vitákat.

Nekem nem változott az a meggyőződésem, hogy a vajdasági magyar közösség számára az az előnyös, hogy elsősorban az Újvidéki Egyetem keretében működő karokon tanuljanak tovább a gyerekek. Amikor az Európa Kollégiumban – amiről tavaly azt vizionálták egyesek, hogy kongani fog, 12 hallgató van várólistán, akkor ez azt mutatja, hogy jó döntést hoztuk.

De ha nekem ez a meggyőződésem, akkor mi az, amiben egy évvel ezelőtt Balog Zoltán miniszter úrral közös álláspontra helyezkedtünk? Aminek ez a mai átadó ünnepség az eredménye, és amiért én örömmel és elszántan dolgoztam. Természetesen a rövid nevén mondott képzőközpont, ami az egységes Kárpát-medencei felsőoktatási térben meglelte a helyét.

Az európai felsőoktatási térrel nem kívánok foglalkozni, azt minden jól tanuló, ambiciózus hallgató megtapasztalhatja, megismerheti az Erasmus-programok révén, ez nagyon jól van így.

Ami azonban bennünket közelről érint, arról beszélni akarok, mert ez a válasz a 2004-ben megnyitott és ma hosszú időre nyugvópontra jutó vajdasági magyar felsőoktatás kérdéskörére.

Megszületett a kreatív sokszínűségen alapuló – és most Balog Zoltán miniszter úr szavait idéztem – egységes Kárpát-medencei felsőoktatási tér.

A kreatív sokszínűség azt jelenti, hogy mi, vajdasági magyarok is megleltük benne a helyünket. Magyarország Kormánya támogatja és fenntartja az Európa Kollégiumot, a mi javaslatunkra segíti és támogatja a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar működését és épületének folytatódó és folyamatos felújítását, a szabadkai Műszaki Főiskola épületének a felújítását, ugyanakkor ebben az épületben létrehoztuk a magyar nyelvű felsőoktatásnak egy olyan újszerű, a huszonegyedik század kihívásainak megfelelő intézményét, ahol a legmagasabb színvonalú oktatásban részesülhetnek a hallgatók, mégpedig a munkaerőpiac igényeihez igazodva, versenyképes tudással felvértezve.

A képzőközpont a hallgatókért van és a szülőföldön való boldogulás, a munkába állás megkönnyítése a cél, a tudásban hozzáadott érték semmivel nem pótolható lehetősége.

Ezzel a megoldással, ami a gazdaság- és térségfejlesztési programmal, a piac, a közösség igényeinek és elvárásainak kutatásával és elemzésével, a készülő idegenforgalmi stratégia lehetőségeinek munkaerőben is megjelenő igényeivel egészül ki, magyar nyelvű felsőoktatást valósítunk meg, része vagyunk a kárpát-medencei felsőoktatási térnek, ugyanakkor megtartjuk azokat az előnyöket, amik mentalitásunkból, beágyazottságunkból fakadnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Hajnal Jenő és általam életre hívott felsőoktatási konzultatív testület tagjai között olyan kiváló magyar anyanyelvű egyetemi tanárokat, kutatókat, professzorokat, tudósokat ismertem meg, akik részéről megtisztelő volt, hogy beszélgettek velem, segítettek meglátásaikkal. Sokban segítették a véleményem alakulását a magyar felsőoktatás lehetséges megoldásai vonatkozásában az elmúlt két és fél évben.

Általában nyíltan szoktam beszélni, most sem teszek másként. Nem kívánom elfedni, hogy olyan egyetemi tanárok is vannak, akik nem tartanak engem párbeszédképesnek, aminek az oka, hogy szerintük nem végzem a feladatomat, ami nem más, mint az, hogy ,,A pártpolitika feladata pedig az, hogy megbecsülje a társadalomnak ezt a vékony, de legértékesebb rétegét, annak véleményét”. 

A helyzet az, hogy több ponton nem értek velük egyet. Egyrészt nem gondolom, hogy a társadalomnak van legértékesebb rétege. Emberként, politikusként, vajdasági magyarként sem gondolom ezt. Hiszen ez azt feltételezné, hogy legértéktelenebb rétege is van – ez pedig emberekről való lemondást jelent, a leszakadás tudomásul vételét és sok egyéb mást, munkához nem juttató egyetemi diplomát is, amit én nem tudok elfogadni még a szavak szintjén sem.

 Másrészt azt is el kell mondanom, hogy bennem mindig megvolt a nyitottság az együttműködésre. Úgy vélem, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar zentai kihelyezett tagozatának egykori és mai vezetője, Lengyel László erre a legéletszerűbb példa, aki ugyan a szabadkai székhelyű magyar nyelven (is) tanító egyetem megvalósíthatósági tanulmányának egyik szerzője volt, de ez egyikünket sem gátolta meg abban, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást és ma ők is része legyenek a képzőközpontnak.

Nem öncélúan hoztam fel ezt a példát. Kertészmérnökök és tanítók képzése fontos, de elhelyezkedési lehetőségük jóformán minimális. Sok alkalommal beszélgettünk, vitatkoztunk arról, hogy mi a vajdasági magyar közösség érdeke a magyar nyelvű felsőoktatás terén, és így találtunk rá közösen a konzultatív testülettel, a szakpolitikusokkal, intézményvezetőkkel, a magyarországi minisztériumokkal a megoldásra, aminek épületét ma átadjuk.

Ugyanakkor, Hölgyeim és Uraim, szeretnék tisztán beszélni még egy nyitottnak tűnő kérdésről. Az, hogy a doktoranduszok tevékenysége és teljesítménye kiemelten fontos minden közösségben és nemzet számára, nem lehet kétséges. Érvényesülésük is fontos, de nem érv a magyar nyelvű felsőoktatásra. Hiszen nem hozunk létre magyar kórházat, hogy a magyar anyanyelvű orvosok elhelyezkedjenek, nem kezdeményezünk magyar bíróságot, hogy a magyar anyanyelvű ügyvédek ott pereskedjenek. Ahogyan ez nem életszerű az élet ezer területén, úgy nem életszerű a felsőoktatásban sem.

Csakis életszerű, a teljes közösségünk, a magyar Kormány és az adófizetők irányában felelősségteljes döntéseket hozhatunk. A szülőföldünkön itthon vagyunk, a sajátunkénak érezzük, de sem bezárkózni, sem gettósodni nem akarunk. Mindent meg teszünk azért, nem csekély sikerrel, hogy magyar óvodai csoportból, magyar gimnáziumi és középiskolai tagozatról kerüljenek tudással felvértezett, magyar identitású gyerekek a felsőoktatásba. Az az érdekünk, hogy befejezzék az egyetemet és Vajdaság szerte legyenek magyar orvosaink, ügyvédeink, informatikusaink, biológusaink és hadd ne soroljam. És az is érdekünk, hogy a legjobbak tovább képezzék magukat.

De ne azért tegyék, hogy egyetemi munkahelyük legyen, hanem azért, mert szeretik a szakmájukat, mert a legjobbak akarnak lenni. A doktoranduszok, Phd-hallgatók, erasmus-ösztöndíjasok tudását nagyon nagyra értékelem és nélkülözhetetlennek tartom a vajdasági magyar közösség felvirágoztatásában. Nagyon sok magisztert, doktorátussal rendelkező embert ismerek, akik különböző intézményekben dolgoznak, soha nem kerültek be egyetemekre. De munkájuk által a magyar közösség gazdagodik, értéke gyarapodik. Az ő elismerésükben van még tennivalónk.

Hölgyeim és Uraim, a képzőközpont a Kárpát-medencei felsőoktatási tér egyik fontos vajdasági oszlopa lesz. Mindannyiunkon áll, hogy a benne rejlő lehetőségeket megvalósítsa, mert az, hogy a huszonegyedik század kihívásaira válaszolni képes intézmény úgy szellemiségében, mint funkcionalitásában, nem kérdéses.

Meggyőződésem, hogy méltó helye lesz az itt tanulóknak és tevékenykedőknek, ahogyan ők is méltók lesznek ehhez az intézményhez. Elszánt, bátor, kreatív emberek hívták életre ezt az intézményt, aminek működéséhez a hátteret Magyarország Kormánya biztosítja.

Ide azért még tartozik egy közbeékelt mondat – reményeink szerint 2018 tavaszától is ugyanezen Kormány. Rajtunk, vajdasági magyarokon nem fog múlni.

Köszönöm a figyelmüket.