Pásztor István beszéde a Győzelem Napja és Európa Napja alkalmából

Hölgyeim és uraim!      

Szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy megszervezték ezt az ünnepséget. Készségemet és nyitottságomat fejezem ki, hogy a következő évtől kezdve Vajdaság AT Képviselőháza legyen az ünnepi akadémia megszervezője a Győzelem Napja és az Európa Napja alkalmából.

Hölgyeim és uraim!

Ma ünnepeljük és emlékezünk a Győzelem Napjára és/vagy Európa Napjára. És, vagy, egyikre is és a másikra is. Csak a súlypontok vannak máshol, csak a súlypontok lehetnek másmilyenek. Azoknál, mint amilyenek, véleményem szerint mi is vagyunk, akiknél a második világháborúval kapcsolatos dolgok még nem kerültek a helyükre, ahol a múlttal való szembesülés csak az egyik szemmel történt meg, nem eléggé őszintén, szemlehunyva, kissé rózsaszínű, romantikus szemléleti prizmán keresztül, a súlypont a Győzelem Napjára való emlékezésen van, a fasizmus feletti győzelmen.

Tőlünk eltérően, azoknál, akik a megéltekkel való szembesülés és megemésztés után elkezdték keresni az együttműködés új tartalmait, annak ellenére, hogy mindkét nagy háborúban kibékíthetetlen ellenségek voltak, például Franciaország és Németország, tehát náluk a súlypont az Európa Napjának megünneplésén van, mint egy arra való emlékezés, hogy a kataklizma után is lehetséges újrakezdés és hogy az emberek igazságosabb társadalomba vetett hitének nincs határa.

Magam is, elsősorban a Győzelem Napjáról fogok beszélni. 

Hölgyeim és uraim!

Amikor jelentős évfordulókat ünnepelünk, felteszünk egy fontos kérdést – a felelősség kérdését – a kortársak felelősségének kérdését: létezik-e tudat bizonyos történések jelentéséről, létezik-e olyan elit, amely érti a meglevő szövegkörnyezetet és előrelátási képessége van, amely a lehetséges következményekről való helyes következtetéshez vezet.

Az élettapasztalatunk arról beszél, hogy a múltat gyakran a napi ideológiai szükségletek mértéke szerint képzelik el. 

Az a meggyőződés alakul ki, hogy minden érték-újrainterpretálás alá esik, hogy a történelem önkényes féligazságok összessége és hogy annyi történelem van ma, amennyi politikai párt és napi politikai szükséglet van Szerbiában.

Tanúi vagyunk, hogy Szerbiában gyakran tetten érhetjük a múlt átértékelését és annak életre keltését. Így tanúi vagyunk annak, hogy megkísérlik a második világháború eseményeit kivonni az egyedül lehetséges, múltbéli történelmi szövegkörnyezetből és a „lehetőségeket” osztályozzák (amelyek nem történtek meg) és az „okosabb magatartást”, amely nem létezett, mint az adott pillanatban megtörtént valós történelmi választást. 

És akkor a korszerű ideológia szükségleteinek szempontjából tolmácsolják a második világháborút, olymódon, ahogyan a mai tolmácsok szeretnék, ha úgy történt volna. Elégedetlenségüket kifejezve, hogy másképpen történt, a magyarázatot a különféle összeesküvésekben keresik.

Hölgyeim és uraim!

Ma gyakran tetten érhetjük a fasizmus tisztára mosását és szépítését. A módszer egyszerű: a fasizmust megtisztítják a lényeges ismérveitől és a szélsőségre szorítják. Ezen a módon a fasizmust normalizálják, azt a benyomást keltetik, hogy az egyedüli probléma a szélsőségében van és akkor a fasizmus ellenzői, akik mintegy „extrém módon hirdetik a betiltását”, „a demokrácia nevében” kiegyenlítődnek vele.

És ezek után talán annak kellene következnie, elvárható a következő lépés – a fasiszta eszme, ideológia és gyakorlat rehabilitációja.

Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy a fasizmus elleni harc nem csak a katonai győzelemig folytatott harcot jelentette, hanem a jobb társadalomért való harcot, azzal az értékrenddel való kibékíthetetlen leszámolást, a teljes és tartós kiirtását. 

És ismét visszatérek a kortársak felelősségének kérdésére: fennáll-e ma a második világháború átértékelésének folyamatairól és a fasiszta ideológia rehabilitációjáról szóló tudat; mindenkinek, személyenként közülünk milyen mértékben van emberi bátorsága és értelmi és politikai ereje, hogy felemelkedjen a szűk ideológiai pozíció fölé és megértse a fasizmus újraélesztésének és normalizálásának következményeit, de a felszabadító háború valamennyi következményét is? Retorikus kérdésre hasonlít, de nem az. Ez egy lényeges, életkérdés.

A múlt átértékelésének egyik következménye a Szerbiának a második világháború győztesek táborából való gyakori önkizárása is. Paradox, hogy 68 évvel a második világháború befejezése után hivatalos kijelentéseket hallunk, hogy a mi győzelmünket még mindig nem fizették ki, és hogy Szerbia még mindig nem kapta meg az igazságos jutalmat. Mintha a fasizmussal való leszámolás és a civilizációs pozicionálás jutalom, kifizethetőség, számla-benyújtási kérdés és késedelem annak kiegyenlítésében. 

Hölgyeim és uraim!

A második világháború befejezése létrehozta és megteremtette Vajdaság AT hitelesítési alapját. Ez is a történelem és a realitás része, hogy akkor és olymódon létrejöttek az autonóm politikai közösség megalakításának alapjai, amely mint Szerbia része, de ugyanakkor a jugoszláv föderalizmus alapjaiban is történelmileg megismételhetetlen civilizációs, de modernizációs előrelépést is átélt a Jugoszláv SZSZK tartama folyamán.

Milyen volt akkor, a hitelesítési alap megalapozásának időszakában Vajdaság ? Erről sokat lehetne beszélni, de most csak megemlítem a nemzetiségek Pancsova – Nagybecskerek felé vezető vasúton való beosztásának példáját, a második világháború előtti állapotot.  Az első falu Torontálalmás (Jabuka) német és román lakosokkal. A következő falu Francveld (ma Kačarevo), tiszta német falu, azután Cserépalja  (Crepaja) – tiszta szerb falu, Debellács (Debeljača) – tiszta magyar falu, azután Antalfalva (Kovačica) – szlovák, Ozora (Uzdin) – román, Orlód (Orlovat) – szerb falu. Az első felsorolt falutól az utolsóig nem nagyobb a távolság, mint 40 kilométer. Kis távolság, de mennyi emberi, egyedi és közös sors, amelyek gyakran szembesülő meggyőződésekből eredtek.  

De ugyanennyire kellene szemet szúrnia annak a ténynek is, amelyet a jelent vizsgálva nem lehet nem észrevenni, hogy milyen messzire jutottuk ma, ami a realitást illeti, látva ezeket a falvakat csak ebből a szemszögből. Ez is a háború és a háború utáni időszak következménye, és ez is a történelmi realitás része. Mindennek azon meggyőződés mozgatóerejének kell lennie, hogy ezeken a vidékeken az Európa Nap eszméjét valamennyiünk közös erőfeszítésével kell építeni, a történelemmel való szembesüléssel, bármennyire is fájdalmas ez.

Hölgyeim és uraim!

A kérdés, amelyet a közélet részvevőinek fel kell tenniük önmaguknak és egymásnak, vajon van-e elegendő bölcsességünk, hogy megértsük az idő szövegkörnyezetét és az európai autonómiák definiálására irányuló politikai, gazdasági, szociális, művelődési feltevéseket: hogy megértsük, hogy Vajdaság autonómiájának alapjai különböző időbeli, történelmi rétegek rétegeződéséből, valamint a politikai közösségek különféle formáiból állnak.   

Állítom, van elegendő politikai érettségünk, hogy párbeszédet kezdeményezzünk az európai kulturális és politikai hagyaték pozíciójáról, amely az antifasiszta hagyományokon, a múlt teljes, reális képével való szembesülés szükségességén, a bűn és a bűnösök elítélésén, az ártatlan áldozatok rehabilitációján, a megismételhetetlen tapasztalat szublimálásán alapszik.  Ez az egyedüli út, hogy becsukjuk a múlt könyvét, hogy új lapot, új könyvet nyissunk, a ma és a jövő könyvét.

Hogy emlékezve a Győzelem Napjára megünnepeljük az Európa Napját, mint az ember jó iránti erőfeszítésének szimbólumát, mint a megbékélés, a közös érdekek keresésének és az ígéretes, emberhez méltó jövő kiépítésének szimbólumát.